A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Dávid Ferenc: A falkutatások szerepe a műemléki helyreállításokban

szimmetrikus felépítésének igényével jelenik meg a két - és többrétegű vakolás, amely a későbbi, XVIII. században válik egyeduralkodóvá. Amig a középkori vakolat a fal egyenetlenségeit követte, ez a vakolat azokat elfedi, burkolja. Ebben a korban használják először a vakolat-sikját rendező öles léceket, s a feluletkialakitásban a nagy fasimitókat. A korszak kezdetén, a XVII. század végén, s a XVIII. század első felében újra jellemző a durva és sima vakolat megkülönböztetése, a durvát a kavicsban gazdag fröccs, a simát pedig a meszelt felület képviseli. A XVIII. század további folyamán a lesimitott, s meszelt, felületegyeduralkodóvá válik, s az marad a XX. századi nemesvakolatok megjelenéséig. Az elmondottak természetesen csak nagy vonalakban jelzik a vakolásmódok változását, a korhozkötésük csak az egyes korok jóminőségü épületeire vonatkoztatható. Az itt későbbinek nevezett időszakokban a melléképületeken vagy a szegényebbek házain a korábbi korszakokra jellemzőnek mondott vonások rendre megjelennek. Ha a homlokzatvakolatok megdolgozásának történetéről több, s határozottabb jellemző vonást említhetünk, mint a falazatokról, az annak tudható be, hogy az általunk vizsgált 7-800 év mesterségbeli változása kisebb volt, mint a dekorativ szándék. Hasonlóan gazdag anyagot sorakoztathattunk fel a szinek, meszelések történetéről is. Az épület tagozatainak meszelése csak az utolsó évtizedekben tárgya a kutatásnak, a XIX. század szinellenessége és kőkultusza a feltárásban és a műemléki helyreállításban is sokáig éreztette hatását. Az épületek külső és belső színezése történetének részletes ismertetése szétfeszítené ennek az előadásnak keretét. Csupán nagy vonalakban utalunk a történet fő tendenciáira. A legjelentősebb különbség a XI. századtői a XVIII. század második feléig terjedő időszak, s az azóta eltelt között van. A középkor, a legfontosabb tartóselemek, illetőleg faragással is díszített részek kiemelésére, erős hangsúlyozására törekedett. A szinek élénkek, sőt harsányak voltak, kedvelték az aranyat jelző erős okkert, a fejedelmi bíborra emlékeztető vörös árnyalatokat, az ugyancsak méltóságra utaló zöldet (amely még számunkra is kapcsolatban van a tárgyaló asztalok posztójának színével) és a feketébe hajló sötétkéket. E színeket az épület külsején és belsejében egyaránt fantáziadús geometrikus mustrákba rendezték. A festés disz volt és nem törekedett a tagozatok között föl- és alárendeltségi viszonyok kifejezésére. Fejedelmek és polgárok egyaránt olyan termekben éltek a XVII. század végéig, melyeknek oldalfala volt világos és a mennyezete sötét. A világosabb, finomabb átmenetek módját, a szinek alulról fölfelé könnyebbedő elrendezését a barokk nagy építőmesterei dolgozták ki, s az ő invenciójuk alapján csendesedett le a köznapi építészet is a XVIII. század végére. E nagy mesterek között, olykor teljesen szinellenes is megjelenik (Fischer von Erlach). A színtől való félelmüket a racionalizmus és a korai klasszicizmus építészei.mondják ki először, hatásukra az épület külseje a kő természetes színeit utánzó fehér, szürke, zöldes szürke lesz, majd mindmáig. A templomok belső tereiben előbb a tiszta fehérek, majd a szürke árnyalatok hódítanak, a világi belsőterekben a pasztell-szinek veszik át az uralmat. A vakolatokról és a színezésekről mondottakkal azokat a területeket kívántuk felvillantani, melyeknél a falkutatás ujabb kronológiai támpontokat nyerhet, anyaga alapos vizsgálatával. E nagyobb területeket rengeteg különböző jelenség megfigyelése egészítheti ki. Így meg kell emlékeznünk az épületek használatára utaló nyomokról, a kopásokról, az egykori járószinteket jelző piszkolódásokról, vagy a bekarcolásokről, melyek a mi középeurópai kulturális viszonyaink között a XV. század második felétől kezdve egyre gyakrabban mutatnak neveket és évszámokat, világi és egyházi épületekben egyaránt. Előadásomban a falkutatás néhány módszertani kérdését és anyagának néhány sajátos vonását kívántam felvillantani. Befejezésül azt kell mondanom, hogy a jó metodikát, a jelenségek pontos felismerésének kell kiegészítenie. A falkutatás témája az építészet története, tárgya viszont az