A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Havassy Pál: Műemlékek korrózióvédelmének gyakorlati kérdései

A téma nagyon is időszerű, a műemlékvédelem kérdéseivel foglalkozó szakemberek ma már hagyományos egri nyári egyeteme pedig kinálkoző alkalom a helyzet és a tennivalók felvázolására. Nem kell ma már sokat magyarázgatni, hogy az építőipar és az épitési technológia fejlődése milyen mértékben változtatta meg a "ház" létesítésének sok ezer éves módját. Az építőipar forradalmi átalakulásával a hagyományos épitési módszerek, anyagok is megváltoztak. A ma építészete termékeinél, az alkalmazott anyagoknál, szerkezeteknél a korrózióvédelemre külön előirások vannak. Ahogyan a szerkezetek állandóan karcsusodtak, alakultak (függesztett feszitett szerkezetek, függönyfalak, könnyűszerkezetes épitési módszerek)ugy a korrózióvédelem i

s

, egyre inkább szerepet kapott. Ma már a tervezés során számolnak a korrózióval, amely a technológiára sok esetben az épitési módszerre is kihatással van. Ez a felismerés nagyban elősegítette a műemlékek korrózióvédelmével kapcsolatosan a vizsgálati módszerek kidolgozását és tennivalók meghatározását. A régi épületek rohamos tönkremenetele hívta fel a figyelmet arra, hogy azok alkotóelemeit képező anyagok, szerkezetek korrózióvédelme legalább olyan gondosságot és műszaki szinvonalat követel a vizsgálat és a végrehajtás során, mint az előírásokkal szabályozott uj építkezés. Műemléknek nemcsak történeti, eszmei értéke van, hanem anyagi is: épület, építmény vagy annak valamilyen romos maradványa. Évszázadokkal ezelőtt létrehozott épületek, amelyeket a változó korok továbbépítettek saját igényükre, saját stílusukban. Nincs is olyan műemlékünk szinte, amely ne változott volna meg az idők folyamán és eredeti formájában maradt volna meg. A háborúk viszontagságai, a tűzvészek és az időjárás éppen ugy pusztította, mint az emberi gondatlanság. Elég sok tapasztalatunk akad arra is, hogy már az építés során szakszerűtlenségek, primitív megoldások, műszaki hibák milyen mértékben befolyásolták az épület állapotát. Nem beszélve a felhasznált anyagokról, amelyek különösen a középkori eredetű épületeinknél avultságukkal, gyenge minőségükkel, vegyes jellegükkel szembetűnők. A régi elavult, tönkrement szerkezeteket és anyagokat megőrizni, megtartani, ismét használhatóvá tenni igen nehéz feladat. Pedig a régi anyagok, szerkezetek, építmények megtartása a müemlékhelyreállitások tudományos igényű, szakszerű kivitelezésének talán legfontosabb kritériuma. A korrózió nem a mai kor felfedezése. Ós idők óta van. Korunkban felgyorsulása miatt jelenségei is szembetűnőbbek. A Budavári Palota-i ásatások során előkerült gótikus szobrok felületei a légszennyeződésektől elzárva, fagytól, hőmérséklet ingadozásoktól mentesen századokon keresztül fennmaradtak korróziós károsodás nélkül, szinte olyan állapotban, ahogy a kőfaragók vésője alól kikerültek. Ugyanakkora hasonló korú és anyagú vagy későbbi keletkezésű levegőn, szabadban levő épületszerkezetek, szobrok, illetőleg faragványok igen erősen mállottak, rongálódtak. Hasonló a tapasztalatunk a régészeti, illetőleg falkutatások során földből vagy falból előkerült falazatokkal, illetőleg kövekkel is. Mindaddig, amíg földvédelemben voltak, megmaradtak többségükben abban az állapotban, amilyenben odakerültek. Szabadlevegőre kerülve azonban rohamosan megindult a korrózió folyamata. Müemlékállományunk legértékesebbjei abból az időből valók, amikor az épületek anyaga döntő többségükben a kő volt. A várak, paloták, székesegyházak, lakóházak akkori építőinek a kő pótolhatatlan anyagot jelentett. Nekünk késői utódoknak pótolhatatlan értéket jelentenek a faragott kövekből készített épületek, az egyéb épületek szerkezeti és díszítő elemei, kapuk, keretek, oszlopok, berendezési tárgyak, amelyek közvetlen tudósítanak bennünket koruk stílusáról, művészeti, technikai, mesterségbeli fokáról. Ezek ma a korrózió által a legveszélyeztetettebbek.