A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)
Dr. Tilinger István: A magyar műemléki állomány elemzése
nemcsak az egyházi objektumoknál - indokolt és másként meg nem oldható esetben korlátozott mértékben anyagi támogatást is nyújtsunk. Ez az egyházi épületek vonatkozásában elsősorban olyan felekezetekre vonatkozik, amelyeknél a nagymértékben csökkent hivők száma nem teszi lehetővé az - esetleg nagyméretű épület fenntartását. A népi épitészet emlékei között van tehát a legtöbb, legváltozatosabb épületfajta. Elsősorban természetesen a mezőgazdasági dolgozók lakóházai tartoznak ide; ezen kivül azonban minden olyan épitmény, amely szerepet játszott a parasztgazdaságok életvitelében, igy a gazdasági melléképületek, a csűrök, gőrék, ólak, istállók, a présházak, azután a vizi-, száraz-, szélmalmok, kovács műhelyek, egyéb népi kismesterségek épületei. Ma már olyan rendszert sikerült bevezetnünk, hogy a falusi ember - mivel ezeknek az épületeknek döntő többsége magántulajdonban van - segitséget és igy kedvet kapjon épületének eredeti formájában való fenntartásához. Ez gyakorlatilag évenkénti fenntartási támogatásban és indokolt helyzetben úgynevezett eseti, egyszeri támogatásban nyilvánul meg. A munkák elvégzésének ellenőrzésében a tanácsok vannak segítségünkre. A romok és egyéb építmények fenntartása szempontjából jelentőségteljesebb váraink helyzete a legkielégitőbb. A legtöbb esetben más, kisebb, használaton kivüli építmények sorsa sem veszélyeztetett, mert a területileg illetékes tanácsokon kívül az egyházak, idegenforgalmi hivatalok, intézőbizottságok is "besegítenek" a karbantartásba. Nézzük most meg a müemlékállomány legértékesebb darabjainak, a műemlékeknek sajátosságait egy másik aspektusból, a stilusok szerinti megoszlásban. E szerint hazánk müemlékállományának nagy részét, majd felét (47 százalék) a barokk stilus emlékei teszik ki. A gótika és a klasszicizmus épitészeti emlékei a teljes védett állománynak csupán 18-18 százalékát képezik; még ennél is kisebb az aránya a honfoglalás előtti és reneszánsz épitészeti emlékeinknek, valamint a legutóbbi 100 évben készült építményeinknek. Bár ez utóbbi kategóriában rendelkezünk a legnagyobb épületszámmal, feldolgozásuk, értékelésük folyamatosan történik a védettség kiterjesztésére. Belátható azonban az is, hogy napjaink felé közeledve nem a rendelkezésre álló állomány határozza meg a védettség mértékét, hanem más szempontok, amelyekről később még sző lesz. Ha most a műemlékeket területi elhelyezkedésük szerint szemléljük, ismét néhány jól körvonalazható sajátossággal találkozhatunk. Amint ez minden egzakt statisztika nélkül várható volt, országosan nem egyenletes a műemlékek megoszlása. Előre kívánom bocsátani azonban azt, hogy a mennyiségi mutatók csak hozzávetőlegesen alkalmasak egy terület értékeinek megállapítására. A kimutatásban Győr-Sopron megye vezet 210 műemléképülettel, második Veszprém megye 186 objektummal. A százas számot ezeken kivül még Vas, Pest, Borsod és Heves megyék érik el. Az átlag azután a többi megyéknél 60-70 db körül helyezkedik el. A legkevesebb műemléket Békés, Csongrád, Hajdú, Bács és Tolna megyékben találjuk. Belátható, hogy ez a tény a meglevők értékét csak növelni képes. Ha most a teljes müemlékállomány, tehát a műemlék jellegűek és városképi jelentőségűek beszámításával vizsgáljuk meg az adatokat, nagyjából az előbbieknek megfelelő arányokat kapunk azzal a különbséggel, hogy igy országosan első Veszprém megye 1091, második Győr megye 1063 védett épülettel.
