A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Dr. Tilinger István: A magyar műemléki állomány elemzése

Ezért foglalkozik behatóan a városmag egészséges "tisztításának" lehetőségeivel, amelynek jó eredményeit évről-évre örömmel szemléljük. Nem beszéltem még azonban a nem városi településekben létrehozott műemléki jelentőségű területeinkről. Ilyet jelenleg - mint mondottam - ötöt tartunk számon: Hollókő, Tihany, Csongrád, Szigliget és Fertőrákos történelmi együtteseit. E települések mindegyikének megvan a maga sajátos karaktere. Tihany, Szigliget és Csongrád - különösen az utóbbi - a halászathoz is kapcsolódik. Hollókő, ez az egységes Nógrád megyei településünk olyan példa is, amelynek jelenkora megmutatja, hogyan lehet élővé, fejlődőképessé tenni a rekonstrukció alapján a történeti -műemléki kereteket. A falvak mai robbanásszerű fejlődése, városiasodása, átalakulása különösképpen időszerűvé teszi fokozatos, sokszempontu, átgondolt akcióinkat. Bár már korábban utaltam rá, lényegében eddig adós maradtam annak körvonalazásával, mit is jelent a településrendü védelem. Nos, ezt mind a műemléki környezeteknél, mind a műemléki jelentőségű területeknél nem jelent mást, mint azt, hogy a határaikon belül eső minden épület védettnek tekintendő. Sok ezek közül ugyanis nem olyan értékű, hogy a műemlékjegyzék szerinti egyedi védelme indokolt volna; a területi jellegű védelem alapján azonban figyelemmel kisérhetjük őket mint olyanokat, amelyek a történeti együttes tényezői. Müemlékállományunk elemzése során megoszlásukat különböző szempontokból szemügyre véve néhány emlitésre méltó sajátossággal találkozhatunk. Itt van mindenekelőtt az épületfajták szerinti tagoződás. Jegyzékünk két fő csoportot tartalmaz: az egyik az élő, használatban levő épületeké, a másik pedig azoké, amelyek gazdasági értelemben funkciót nem töltenek be. E megállapítás második része kis korrekcióra szorul: a gyakorlati felhasználás nélküli épületeknek is van bizonyos fokú, közvetett, latens gazdasági funkciójuk, s ez az idegenforgalommal kapcsolatos. Az előbbi csoportot a lakóépületek (28 százalék), a középületek (15 százalék), egyházi épületek (31 százalék), népi épületek (12 százalék) alkotják. A másik csoportba a templom - és várromok, szobrok, hidak stb. tartoznak, az összeshez viszonyitott 14 százalékos arányban. Természetesen e csoportokon belül többféle építészeti feladat, épületfajta található. Legegységesebbek a lakóépületek. Fenntartásuk is viszonylag kevesebb problémával jár - értve ez alatt a speciális műemléki gondokat. Nem győzzük elég alkalommal hangoztatni, hogy - elsősorban ezeknél az épületeknél, de más műfajoknál is - mindig igyekezünk segíteni, hogy a lehető korszerűsítések optimuma által jól használható is legyen a műemlék, ne érezze senki, hogy a XX. században kezdetleges körülmények közé kényszeríti őket a műemlékvédelem. A megoldást az esetek döntő többségében sikerül egyszerű utakon megtalálni. Középületeinkkel hasonló a helyzet. Lényegesen több gondot azonban e kategórián belül kastélyállományunknak az a része adja, amelynek nincs vagy az épülethez méltatlan a felhasználása. Védett középületeink döntő többsége - 82 százaléka - három felhasználás-tipus között oszlik meg: oktatási-művelődési célú 41 százalék, igazgatási célú 29 százalék, egészségügyi-szociális felhasználású 12 százalék. Az egyházi épületek sem csupán templomokat jelentenek, hanem találunk itt kálvária ^együttest, kápolnát, plébániaépületet, gyönyörű ácstechnikával épített haranglábat és még más alkotásokat. Fenntartásukkal viszonylag kevesebb a gond. Államunk lehetőséget biztosított arra, hogy - természetesen