A műemlékvédelem elvi kérdései (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1976 Eger, 1976)

Havassy Pál: A műemléki jelentőségű területek helyreállításának speciális irányelvei

Ennek eléréséhez metodősak komoly rendszere vezet. A metódusok összefoglaló, általános ke" rete az az elv, hogy minden tevékenységünk csak a hiteles történetiség talaján állhat, azt tűzheti ki célul. A történeti településmag védelme, helyreállitás a rendkivül összetett tevékenység, amelynél minden lépés előzetes egyeztetések és tárgyalások talaján valósulhat meg. Ezek most nem tartoznak témánk megadott keretei közé. Minden épitőt evek enys éget gazdasági-mlisz a ki tervezés előz meg. Esetünkben a védett település magok helyreállításának első lépcsője két fő tervmüvelet, a részletes rendezési terv, illetőleg a rekonstrukciós terv elkészítése. Ez utóbbi a részletes rendezési terv ismert vizsgálati szintjén tul speciális elemeket is tartalmaz, mint pl. a vezér szintfelmérés. A történelmi városmag rekonstrukciójánál külön kell foglalkozni az egyes védett épületek állagával, helyreállításának, kiszabadításának, jelenlegi és jövőbeli optimális felhasználásának kérdéseivel. A vizsgálandó témák és követelmények széles rendszeréből az alábbiakban szeretném kiemelni a legfontosabbakat. Ezek: - a védett településmag kijelölése, - a terület tisztítása, korszerűsítése, - uj beépítések végrehajtása, - a "kis elemek" szerepe a városképben. Az idézett jogszabály a műemléki együttesek meghatározását az alábbiakban adja (2. § 4 bek.): "Műemléki jelentőségű terület a település olyan összefüggő része, amely a jellegzetes településszerkezet (terek, utcák vonalvezetése és beépitettsége) történelmi kialakulását, fejlődését bizonyítja, továbbá az olyan városrész, tér, utca, utcaszakasz, ahol a nagyszámban előforduló műemlékek, műemlék- jellegű és városképi jelentőségű építmények együttest, illetőleg jellegzetes városképet alkotnak." A meghatározás tehát két fő sajátosságra baziroz: a településszerkezet fejlődéstörténetileg meghatározó elemeire és a koncentráltan jelentkező műemlékek együttesére. A lehatárolás tehát meg kell, hogy feleljen ezeknek a követelményeknek. Mindezek voltaképpen a feladat egyszerűbb részét képezik; komoly és átgondolt döntést igényel a határvonalak kijelölése. Itt két dologról van szó: elsősorban védelmet kell biztositanunk a műemléki együttesnek, a városmagon belül elhelyezkedő épületállománynak. Ezek körét végülis felelősségtelje sen meg tudjuk állapítani. Jelentősebbek azok a nehézségek, amelyek a kijelöléskor a szomszédos területegységekkel való kapcsolatot érintik. Itt arra kell gondolnunk, hogy a műemléki jelentőségű terület határain kivül - jogilag és elvileg - már bármiféle beépítés elképzelhető. A valóságban persze ez ritkán történik meg, hiszen ez sok negativ tényező együttes hatását tételezi fel. Mégis, gondol nunk kell erre, hogy a számunkra oly fontos, műemlékekben gazdag terület ne álljon ott - ad extremum - szervetlen szigetként egy egészen más karakterű városalakulatban. Kedvezőtlen ebből a szempontból az az eljárás, midőn a lehatárolás utcatengelyek segítségével történik, bár a határvonal meghatározása igy egyértelműbb és egzaktabb. Jól el lehet képzelni, hogy milyen módon borítaná fel az utca építészeti egyensúlyát a szembenlevő homlokzatsor és beépítés kedvezőtlen megváltozása. Ajánlatos tehát ilyenkor a hátsó telekhatárt, mint határvonalat megjelölni.