A műemlékvédelem elvi kérdései (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1976 Eger, 1976)

Dr. Tilinger István: A magyar műemlékvédelem eddigi útja, fejlődése

(kezelő) kötelessége. A védett épületek nagyrésze az államosítások során köztulajdonba került, ezzel gyakorlatilag gondozásuk terhe is az államra hárult. A törvényerejű rendelet közös szervezetben egyesitette a múzeum- és müemlékügyet, s a szakembergárda összevonásával az ügyek intézésére felállította és hatósági jogkörrel ruházta fel a Muzeumok és Műemlékek Országos Központját. A magyar müemlékügy fejlődésében lényeges mozzanat következett be 1953

_

ban, amikor sor került a muzeumügy és müemlékügy szétválasztására: a muzeumok a művelődésügyi tárca keretében maradtak,a műemlékvédelem pedig az építésügy irányítása alákerült. Teljessé tette ezt a fejlődést, hogy 1957-ben megalakult az önálló szervezettel és költségvetéssel rendelkező Országos Műemléki Felügyelőség, továbbá a Budapesti Műemléki Felügyelőség. Az intézményes műemlékvédelem feladata, hogy a mult építészetének értékes alkotásait tudományos szakszerűséggel helyreállítva, hitelesen, esztétikai megjelenésében érthetően és élménytadóan bemutassa és megőrizze. Nemcsak az egyes építészeti alkotásokat, hanem az egyes műemlékekből szerveződő épületegyütteseket, települési egységeket is. A feladat szakigazgatási, tudományos kutatási, tervezési és kivitelezési, továbbá településrendezési részfeladatokat egyesit magában, számos szaktudományos, művészeti, kivitelező szakember tevékenységét igényli és koordinálja. Ebből a koncepcióból logikusan következik, hogy az építésügyi tárcához való tartozása nem csupán fejlődési különösség, esetleg kuriózum - Európában csupán Anglia és Portugália tér el az általános gyakorlattól, hogy ti. a müemlékügy a művelődésügyi igazgatás alá tartozik -, hanem a feladat természetéből adódó szükségszerűség, amelyben jogosan látjuk fejlődésünk és eredményeink egyik legjelentősebb biztositékát. A magyar koncepció szerint a műemlékvédelem feladatait a településrendezési tervekben kell szerepeltetni. Egy-egy település évtizedekre szóló fejlesztési terve magában foglalja a településszerkezetben céllal és rendeltetéssel szerepeltetett műemléképületeket is; ezzel gondoskodhatunk a legmegfelelőbb módon megtartásukról, az adott környezetben való megfelelő karbantartásukról. Azokat a településrészeket, amelyekben a védett műemlékek nagyobb száma ezt indokolttá teszi, "műemléki jelentőségű terület" -ként védjük. Gondoskodásunk célja, hogy ezek a településrészek - rendszerint városaink, falvaink történeti centrumai - eredeti építészeti külsőségeiket megtartva belekapcsolódjanak az élő város eleven vérkeringésébe, s ne váljanak a mai életet gátló tehertétellé, rezervátummá. Ezt a feladatot meggyőződésünk szerint csak az építésügy hatósági intézkedéseinek erejét felhasználva tudjuk megvalósítani. A műemlékek védelmének jogokat és kötelességeket pontosan körülhatároló kodifikálása a legtöbb ország műemlékvédelmének Achilles-sarka. Az elmúlt 30 év müemléki jogszabályalkotása - az 1949. évi 13. sz. törvényerej ü rendeletet értelemszerűen alkalmazó és továbbfejlesztő 1964. évi III. törvény és az 1 /1967. EM. sz. rendelet, továbbá a 38/1965. EM. sz. utasítás az építésügy szabályozásáról és a helyi sajátosságokat figyelembevevő tanácsi rendeletek - megteremtette a védelem törvényes kereteit és lehetőségeit. Jogszabályalkotásunkat a nemzetközi szakmai körök is elismeréssel fogadják; magunk is ugy érezzük, hogy ezen a téren jelentős eredményeket sikerült elérnünk. Világosan látnunk kell azonban azt is, hogy a törvények és rendelkezések annyit érnek, amennyit azokból valóra tudunk váltani. Ezen a téren " be kell vallanom - még vannak hiányosságaink. Nem éltünk mindig hatósági jogkörünkkel, nem használtuk ki mindig törvény adta lehetőségeinket. Igaz, hogy ebben a türelmes engedékenységben müemlékpolitikai meggondolások vezettek bennünket: a meggyőzésnek, a szemlélet megváltoztatásának lassúbb útjától multunk emlékeinek megszerettetését vártuk és re-