Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Dr. Szentistványi Gyuláné: Műemlékvédelem és közművelődés

het. Ebbe a munkába az Üzemi értelmiség is részt vállalhatna. Ezen az uton az egyes műemlékek megis­merésén keresztül eljuthatunk a szűkebb pátria ügyeivel öntudatosan foglalkozó alkotóközéletiségig. Kívá­natos, hogy a szocialista brigádok kulturális munkájának támogatása a műemléki albizottságoknak, szak­köröknek, a honismereti és helytörténeti köröknek, továbbá a TIT kluboknak is egyik feladatává váljék. Az Országos Közművelődési Aktiván hangzott el, hogy a szocializmus építésében minden előttünk álló nagy feladat megoldása nem kis részben közművelődési tevékenységünk hatékonyságától, népünk mű­veltségétől függ. A kultúra értékmegóvő és értékteremtő, a közösséget és az embert egyaránt formáló erejét nem hagyhatjuk figyelmen kívül a műemlékvédelem területén sem. A kulturált embernek eszébe sem jut, hogy értékeinket rongálja, a müvemlékeket ismerő embere általában eljut azok megszeretéséig tudatos megóvásáig is. A népfrontmozgalom politikai funkcióinak megfelelően eddig is és ezután is részt vállal a közművelődési munkából, tevékenykedni kivan a szocialista kultúra fejlesztésében, a közösségi ember nevelésében. Segíteni akarunk abban, hogy egyre többen megtanulják érteni és értékelni a kultú­rát és művészetet, hogy ezáltal még teljesebbé váljék életük. A Hazafias Népfrontnak, népfrontbizott­ságoknak és társadalmi munkaközösségeknek az a feladata, hogy a közvetlen megismerésen keresztül ak­tivistái és az egész nép értelmi-érzelmi kötődését erősítsék a hazához, ezen belül egy-egy adott tájhoz, településhez, munkahelyhez, ezek múltjához, jelenéhez és jövőjéhez. A műemlékekre, a tudatos mű­emlékvédelmi munkára e feladat megvalósítása során feltétlenül szükségünk van és annak eredményes ­sége jól szolgálhatja a ránk bízott feladatok, ezen belül a közművelődési feladatok sikeres megvalósítá­sát is.

Next

/
Thumbnails
Contents