Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Dr. Szilágyi Lajos: A magyar műemlékvédelem távlatai

Az, hogy a feladatok nagyok, nem azt jelenti, mintha az eredmények lennének kicsinyek. Ellenkezőleg. Ekkora, ilyen, ennyire sokrétű tennivalót meg sem lehetne emliteni, ha eredményekben, tapasztalatokban, harcokban nem nőtt volna fel hozzá rutinos, lelkes, hozzáértő gárda. A műemlékvédők - hivatásosak és a társadalmi szervek aktivái egyaránt - 18 év alatt sok évtized mulasztását feledtették. Ha ma mégis nagyobb feladatokkal számolunk, nem az ő hibájuk. A műemlékvédelem olyan dolog, amivel kész lenni, amit befejezni sosem lehet. A faluk villamosítását el lehetett végezni. Elkészülhet az ország árvizmentesitése és sok év nehéz munkájával megszüntethető a lakáshiány. Van vége egyetlen műemlék helyreállításának, de egy ország műemlékei restaurálásának nem szabható határidő, mert az addig tart, amig műemlékeket féltő, szerető emberek lesznek. Ujakat tár fel a régészet, ujakat eredményez az ujabb és ujabb korok épitészete, de lesz mindig tennivaló a régiekben is, Tagadhatő-e, hogy Storno védte, óvta a műemlékeket, keze munkáját mostanában mégis kiigazítani vagyunk kénytelenek. Möller Zsámbékon, Gerő László az óbudai amphiteatrumnál ma is érvényes módszerek szerint dolgozott, mégis mindkét műemlék téma nekünk is, s az lesz alighanem néhány évtized múlva megint. Megelégelve az időjárás pusztításait, nem fognak-e vajon unokáink Aquincum vagy Gorsium fölé a müncheni stadionéhoz hasonló tetőt feszíteni? Ugy vélem, mindig lesz feladata a műemlékvédelemnek, s van ma is. S ha előadásom címéül a műemlékvédelem távlatait adtam, ugy erre is gondoltam. Helyreállított s még helyreállításra váró műemlékeink jövéjét biztositanunk kell, az apáinktól kapott örökségre fiaink is számot tartanak. Ez aligha lehet kétséges. A jövő biztosításának vannak bőven olyan részfeladatai, amit elsősorban nekem és munkatársaimnak kell megoldanunk. De - és itt, ezen az értekezleten fel kell hivnom a figyelmet erre is - egy egészséges társadalom nem háríthatja bármilyen kötelezettségtudő tisztviselőkre sem a saját kötelezettségeit. Az ország müemlékállománya nem a minisztérium tulajdona, nem is az Országos Műemléki Felügyelőségé. A társadalmi tulajdon az ország minden lakosának jogot biztosit, hogy a nemzeti örökséget magáénak tekintse, s számonkérje gondozásukat azoktól, akiknek ez hivatali kötelessége. A jog azonban mindig kötelességekkel párosul. Erről a kötelességről - ugy érzem - itt kell beszélnünk, a Műemléki Albizottságok Országos Értekezletén.' A műemléki Albizottságok tagjai tiszteletreméltó munkát fejtettek - és fejtenek - ki a nemzeti örökséget birtokló társadalom nevelése, mozgósítása terén. Örömmel látom, hogy az értekezlet programján külön is szerepel az ifjúság és a műemlékek kapcsolata. Csak akkor érezhetjük teljesnek munkánkat, ha gondoskodhatunk arról is, hogy helyreállított műemlékeink értő, és múltját, örökségét megbecsülő birtokosok kezébe kerül. Nincs szomorúbb látvány, mint egy szinte emberfeletti fáradozással, munkával megvalósított, s néhány év alatt - a használók értetlensége, felelőtlen közömbössége miatt - leromlott épület. Kérem Önöket, minden erejüket fordítsák arra, hogy megformálódjék az a felelősségérzet, amely nemcsak követelni, számonkérni tud, hanem saját apró érdekeinek háttérbe szorításával, apró áldozatok árán is óvni-védelmezni tudja mindazt, amit pusztító történelmünk nehéz századaiból örökségként ránk maradt, s aminek fenntartásán, széppé tételén olyan sok szakember dolgozik, amelyért államunk súlyos áldozatokat hoz.