Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)
Dr. Szilágyi Lajos: A magyar műemlékvédelem távlatai
koncentrálást mondtam, s nem elsősorban több pénzt. A népgazdaság igy vagy ugy, tanácsoknál, ágazatoknál kb. ötször annyit fordit műemlékekre, mint az OMF. A műemléki hatóságnak ezen összegek felhasználásánál kevés a beleszólási joga. Nem írhatja elő, hogyan rangsoroljanak, mi a fontosabb, mi ér rá inkább. Inkább regisztrálja az eseményeket és engedélyezi vagy tiltja az elhatározások műszaki megvalósulását. A műemléki politika, koncepció végrehajtásának minden kívánatos eszköze voltaképpen nincs a műemléki hatóság kezében. Nem kell több pénz vagy alig kell több pénz, de lehetőség kell arra, hogy az amugyis rendelkezésre álló pénzzel az OMF politizálni tudjon, s a tanácsok és ágazatok önállóságának elismerése mellett a műemléki hatóságnak rendelkezési joga legyen. Az OMF vezetői már a mult évben felhívták a tárca figyelmét erre a helyzetre. A miniszteri értekezlet határozata értelmében azóta folynak a tárgyalások, remélhető, hogy az adminisztratív nehézségeket és az itt-ott észlelhető ellenállást - legalább is az állami tulajdonban levő lakóházak vonatkozásában - sikerűi legyőzni. Ha ez megvalósul - s ezt jó okkal remélhetjük - meggyorsulhat a műemléki jelentőségű területek rekonstrukciója is. Ez p c dig szintén a műemlékvédelem legfontosabb, legsürgetőbb feladatai közé tartozik. Nem kell Önöknek hangsúlyoznom , mennyivel többet ér egy összefüggő együttes, mint akár a legértékesebb egyedi alkotás. A mi tárcánk még a nevében is hordozza a "város" szót, tagadhatjuk-e a város- vagy községrész-méretű műemlékvédelem elsődlegességét? Az egyértelmű és jól tudott válasz ellenére sem egyértelmű és kielégitő a helyzet. Szép eredményeink vannak Budán, Sopronban, Székesfehérvárott, az utóbbi időben Kőszegen, részben Pécsett és Győrött, az egriekről pedig itt a helyszínen is meggyőződhetnek. Miért nem megy hát kielégítően ez a munka Veszprémben, Pápán, Esztergomban, Szentendrén és másutt? Korábban azt hittük, hogy elég a budai várnegyedre és a soproni belvárosra koncentrálni, a többi ráér. Ma már látjuk, hogy nincs igy. Ezt a munkát 15 városban egy sz erre kell - és lehet - elvégezni, az egyik nem hátráltatja a másikat. A soproni rekonstrukció semmit sem vesztett lendületéből azzal, hogy Egerben is rákapcsoltak, sőt az még az egy megyében levő Győrrel is összeegyeztethető volt. Ha viszont várni akarunk egyikkel a másikra, 15 várost és egyenként optimálisan husz évet számolva, egész városrészek jutnának nem 300 év alatt, hanem sokkal korábban abba a helyzetbe, mint az előbb emiitett egyedi műemlék lakóház. A lakóház felújítási hitelek egy része feletti műemléki rendelkezési jog uj lendületet adhat a történeti városrészek rekonstrukciójának, s ahol kell, elindíthatja azt a máshol márkitapasztalt uton. A műemlékvédelem egy másik, ma különösen aktuális területe a népi műemlékek védelme. Aktualitását és fontosságát a veszélyeztetettség és a népi műemlékek sajátos tulajdonformája okozza. Ami a veszélyeztetettséget illeti, ez olyan köztudott, hogy arról nem kell részletesen szólni. A falusi lakóházak olyan életkörülmények hordozói, amelyek a mai igényeknek már nem felelnek meg. Mivel e növekvő igényekhez a mezőgazdaság szocialista átalakulása és a falun élők keresetének gyors növekedése az anyagi bázist is biztosítja, a lakőházállomány robbanásszerű átalakulása megállíthatatlan - s tegyük hozzá: megállítani nem is kivánt, sőt ösztönzött, támogatott - folyamat. Másrészt sok régi ház idős emberek tulajdonában van, akiknek koruknál, kis jövedelmüknél fogva rendszerint arra sincs módjuk, hogy karbantartsák, felújítsák házaikat. Ha hozzávesszük ehhez azt, hogy a régi parasztházak többsége nem időt-álló anyagból készült, igy elhanyagoltság esetén állapota különösen gyorsan romlik, az ebből eredő veszélyeztetettség egészen nyilvánvalóvá válik. Mindehhez járul a népi műemlékek sajátos közgazdasági tartalma. A szocialista országok műemlékvédelme általában az ingatlanok köztulajdonán alapszik. Lényege az, hogy a műemlékek fenntartására a népgazdaság valahol, valamilyen módon biztosit fedezetet, még akkor is, ha ez nem is mindig elégséges. Akkor is, ha ez -mint az előzőekben láttuk - nem mindenben felel meg a mai
