Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Dr. fil. Gardberg, C.J.: A műemlékvédelem problémái Finnországban

munkái gyakran olyan stilusformákat erőszakoltak ki, amik a vidékükön modemek voltak. Az eredmény olyan templom lett, mint az itt mutatott templom tájjelegü tradícióban, uj klasszikus formában, ahogyan ez a 18. század végén egész Európában divat volt. A legrégibb épületek a vidéki parasztfalvakban a 18. századból származnak. Ez azzal függ össze, hogy a faházak a finn éghajlatban ritkán régebbiek 200 évnél. A falusi területeket a 18. század folyamán az egyszerű építkezési forma jellemzi, aminél a régi építészeti hatyományok több száz éven át megmaradtak. A 19. század közepéig a majorokat festékkel nem mázolták, ahogyan ezt a képen is láthatjuk. 1809 fontos évszám a finn történelemben. Az országot kivonták a svéd uralom alól, amely 600 évig tartott, és nagyfejedelemség lett Oroszország alatt. Az építészeti kultúra számára ez azt jelentette, hogy Pétervár lett az a hely, ahonnan az uj formákat átvették. Miután Finnország ugyanakkor uj fővárost - Helsinkit -kapott, teljesen újjáépült, ami azt jelenti, hogy az orosz cári stilus 1810-20-tói sok városban uralkodó stílussá vált. Még ma is ez a stílus nyomja rá bélyegét Helsinki központjának legnagyobb részére, amit a Berlinben született épitész, Carl Ludwig Engel épített. Helsinki középpontját kőházakkal építették be, de más városrészben és más városban fából építkeztek. A fából épült városok nagy része, ami éppen most a müemlékápolási érdeklődésnek tárgya, ebben az élénk építészeti korszakban, a 19. század első felében keletkezett. Ez a kép a korábbi fővárosban, Turkuban egy utcát mutat be, ami 1827-ben pusztító tüz után empir stilusban épült újból. Egy másik város, Uusikaupunki (svédül: Nystad) ugyanezen elvek alapján 1850 körül épült. Magas faültetvények választják el egymástól az egyes telkeket minden negyedben. Ezáltal zöld, kellemes benyomást kap az ember a város felől. Nem sokkal azután a 19. század 70-es éveiben kezdtek toronyházakat építeni kontinentális stilusban először Helsinkiben és valamivel később Turkuban és Tampere-ben is. Ezzel megkezdődött a tipikusan finn faházterületek lebontása, megtisztítása. Vidéken a 19. században továbbra is építettek fából portákat. Ujak voltak a színek, amiket a parasztok és városi peremterületek szegényebb lakói alkalmaztak. A finn építészeti műemlékek gondozása iránti érdeklődés a 19. század közepéig felébredt és 1870 körül kezdődött azzal, hogy a várakat feltárták, ami az ország történelme szempontjából jelentős lett. 1883-ban, tehát a 90-es évek előtt keletkezett az "Archeológiai Bizottság" mint állami szerv, aminek az volt a feladata, hogy mind a történelem előtti kutatás, mind a müemlékgondozás felelőse legyen. Ez alapított kultúrtörténeti muzeumot is az ország gyűjteményei számára. 1916 óta ezt a muzeumot "Finnország Nemzeti Muzeumá"-nak hívják. 1972-ben az "Archeológiai Bizottság" -ot átszervezték és nevét megváltoztatta "Muzeumhivatal" -ra. Ugyanakkor a müemlékgondozást külön osztálynak rendelték alá, ami ma 80 alkalmazottat foglalkoztat, ezek között 7 építészt. Svédországban a 19. század második felében néhány nagy dómot a következő módon restauráltak: visszavezették (redukálták) azokat - mint mondták - eredeti stílusukra, ami vagy román vagy gótikus volt. Közben fontos épületrészeket lebontottak, többek között Uppsala-ban a dóm két tornyát is lebontották, éspedig azért, mert ugy vélték, hogy azok - jóllehet a 15. századból származnak - nem illenek a tiszta gótikus stílushoz, amiben a templom eredetileg tervezve volt. Ezt a példát akarták követni a turkui dóm restaurálásakor. Itt azt láthatjuk, miként képzelték el a templomot. Szerencsés módon, szabad legyen mondani, nem kaptunk elegendő pénzt. Amikor az anyagi feltételek megteremtődtek, hogy a tervet megvalósítsák, más meggondolásra jutottak. Rájöttek, hogy csak a templomfalak maguk beszélhetnek a templom történetéről függetlenül attól, hogy az milyen stilusban épült. Amikor a 20-as években a restaurálás