A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

és a kő nem volt beszerezhető. A föld épitkezés legprimitívebb formái, a földbe süllyesztett veremházak századunkat már nem érték meg, rekonstrukcióra pedig nem gondolunk, - de századunk elején a földből, főleg vályogból épített házak az összesnek 76%-át tették ki. Ha tekintetbe vesszük, hogy ez az arány 1970-re is csak 50%-ra csökkent, világossá válik, hogy a védendő és megőrzendő házak kiválasztásakor nem lehet ezt az építőanyagot figyelmen kivül hagyni, bármennyire rövid életűnek és igénytelennek tűnik is maga az anyag. A harmadik, területünkre jellemző falazó anyag a kő elterjedése a XVIII. század végén kezdődik és térhódítása egybe esik a másik nemes anyag, a fa alkalmazásának megszűnésével. A kő építkezés természetesen az anyag lelőhelyének közelében, a hegyvidéken és még inkább a kőbányák környékén honosodott meg. 1910-ben már 9 községünkben a házak száma meghaladta a 90%-ot, vagyis ezeken a helyeken a kőházak általánosak voltak. Kutatásunk feltárta a kőfaragó központok működését és azok hatását a közeli és távolabbi környék épitő gyakorlatára azzal, hogy előbb ablakkereteket, majd tornác oszlopokat faragtak és szállítottak oda. A kőről, mint épitő anyagokról szólva, meg kell említenünk a kőszikla természetes felhasználását emberi vagy állati lakás, illetve gazdasági építmény céljára. A mediterrán kultúrákból Ismert barlanglakások még a Kárpát medencében is előfordulnak és a legnagyobb mennyiségben éppen területünkön, annak keleti részén. A puha vulkáni kőzetbe vájt üregek legnagyobb része ma már nem lakás, hanem pince, amiben a táj egyik jellemző és igen értékes termékét, a bort tárolják. A népi és ipari műemlékek védelmének, megtartásának igy ki kell terjednie a föld alá vájt lakó, vagy gazdasági építményekre is, főleg a borospincékre, s ezeknek igen szép artisztikusan kiképzett példáit ismerjük. Kisebb gondot okoz a kiválasztásnál a tetőszerkezet és a tetőfedés anyaga, formái. A tetőszerkezetben a szarufás forma általános, de a korábbi, ágasfás tipus egy-két példányából is kivánatos legalább egynek a megőrzése. A természetes tetőfedő anyagokat nálunk túlnyomó részben a szalma és a nád képviseli. Kevesebb a mult század végén elterjedt zsindely és terméskő pala, mit a táj északi hegyvidékén termeltek ki. Lényeges szempont a tüzelőberendezés régisége, ami napjainkban mind ritkábban található meg. A tüzelőberendezés két fő tipusa közül az egyik, a belső tüzelésű kemence területünkön már évtizedek óta használaton kívül van, de a nyitott kéményes, konyhából fűtött kemence is alig fordul már elő. A gyakorlatban nem riadunk vissza a régi forma rekonstrukciójától sem, különösen akkor, ha konkrét adatok vannak rá és a faluban élő öreg iparosok még ismerik a készités technikáját. Ezekkel az általános ismeretekkel és az itt vázolt szempontok figyelembevételével alakítottuk ki a megyei szabadtéri néprajzi múzeumi hálózat tervezetét, amit ezen a térképen ábrázolunk. A köralaku jelek a már működő egységeket jelölik, a háromszög alakúak a jelenleg szervezés alatt álló, vagy közeli jövőben tervezett egységeket, a négyzetek pedig a későbbi időben kialakítandó falumuzeumokat ábrázolják. 1963 és 1971 között négy népi műemléket vettünk állami tulajdonba, s ezeket azóta múzeumi rendeltetéssel kezeljük, bemutatjuk az érdeklődőknek. A négy objektum közül kettő lakóház, egy udvar - lakó és gazdasági épületekkel -, és egy kovácsműhely. Koruk, építési idejük is különböző: a faház a XVIII. század derekán, a kovácsműhely 1800 körül, a mlkőfalvi ház 1846-ban, a kisnánai ház pedig 1885 körül épült. Az utóbbi három falazata kő és mind a négy a hegyvidéken fekszik. Miután az épületeket múzeumi tulajdonba vettük, első ténykedésünk azok tatarozása volt, olyan mértékben, hogy a házakat múzeumi célra alkalmassá tegyük. Ennek érdekében minden épületen jelentős