A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

Előadásunkban a műemléki helyreállító tevékenység gyakorlatában jelentkező faanyagvédelemmel, illetve elsősorban az ipar- és képzőművészeti rangú fa műtárgyak védelmének, megőrzésének, restaurálásának kérdésével kivánunk foglalkozni, A mintegy 8300 objektumot számláló magyar müemlékállomány - a feltárt épületmaradványok, romok kivételével - ácsok, asztalosok, fafaragók, szobrászok, világi vagy egyházi műhelyekben dolgozó művészek és mesteremberek kezemunkáját is őrzi. Az ötletes tetőszerkezetek, fafödémek, a népi fa épitészet emlékei, zömök haranglábak, fatornyok, a gyakorta diszesen megmunkált kapuk, ajtók, ablakkeretek megóvása nemcsak műemléki szempontból jelentős, de kimutatható gazdasági értékűk miatt népgazdaságilag is fontos. Az épületek belsejében lévőfamunkák puszta felsorolása is rendkivül változatos képet nyújt. A hajdan gazdagon berendezett kastélyok bútorzatából ugyan kevés maradt fenn, de világi butormüvészetünk néhány jeles emléke - könyvtári és levéltári berendezések, patikabutorok - napjainkban is műemlékvédelem alatt állnak. Világi emlékeink szomorú pusztulása és elkallódása miatt fafhütárgyainkat legnagyobb számban egyházi tulajdonban lévő épületek, templomok őrzik. A katolikus templomban nem egyszer monumentális oltárok, szószékek, az előbbiek szinvonalat követő orgaonaszekrények, szobrok és szoborcsoportok, díszes stallumok, faragványokkal ékesitett győntatőszékek és padok, gazdag sekrestyeberendezések hivják magukra a látogatók figyelmét. A református templomok diszei az épitészet és az iparművészet határán mozgó bensőséges hangulatú festett famennyezetek, a hasonló motívumokkal ékesitett karzat- és pad mellvédek, faragott koronájú szószékek. Érdekes megoldásukkal tűnnek fel az evangélikus szószékoltárok. Sajátos berendezésükkel külön szint képviselnek a bizánci liturgia előirásai szerint kialakitott görögkeleti templomok, melyek leghangsulyozottabb eleme a szentélyt a hivőktől elrekesztő, pazar diszitésü ikonosztázion. És az eddigi vázlatos felsorolást folytathatnánk akár az utmenti fülkékben meghúzódó szobrokkal, akár a védelemre méltó temetői kopjafákkal, ugy hisszük, az eddigekből is kitűnik, hogy a változatos funkciójú, formai gazdagságú emlékanyag a magyar művészet milyen jelentős hányadát képviseli, mennyiségileg és minőségileg milyen nagy értékek gondozásáról van szó. A faszerkezeti elemek kapcsolata az épülettel nyilvánvaló, de ugyanilyen természetes köncsönhatás áll fenn az épület és az épületben lévő fa műtárgyak között is. Ez utóbbiak töltik meg élettel az épitészeti teret, gazdagitják annak esztétikai hatását. Ezért védelmük a komplex műemlékvédelem keretei között indokolt. Ha egyes tárgyak múzeumba kerülése megmentésük érdekében olykor elkerülhetetlen, ez a megoldás csak az általánosból való eltérés kivételét jelentheti. Köztudott, hogy fennmaradt anyagunk zöme a barokk korból származik. Gótikus faszobrászati alkotásaink, szárnya solt ára ink jelentős hányada a másfélszázados török hódoltság alatt elpusztult. A XVIII. század második felében fellépő barokk a század végén, és különösen a XVIII. század első felében olyan