A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

A szekkó képeknél minden hasonlóképpen történik.A festés azonbana már megkötött,de még ki nem száradt, kötés közben levő alapra kerül. A mészvakolat viz jelenlétében tud a levegőből széndioxidot felvenni és azzal vegyülni. Vegyülés közben vizmolekulákat ad le a felületre. így az uj vakolás tartós nedvessége blztositja az egyenletes jő mészkötést. A szerves kötőanyaggal készült falfestményeket nem nevezhetjük szekkónak. Ezek enyves, kazeines, vagy temperafestmények. Talán nem volt felesleges a festéstechnológia területére tett ez a kitérésem, ha ezzel a feltárás, restaurálás és konzerválás lehetőségeit szemléltettem. A feltáráshoz visszatérve, a feltárt felület megtisztításánál ügyelni kell arra, hogy az ne történjék bő vizzel. A fedőrétegek lehántásával a kép felülete úgyis meglehetősen tiszta lett. Gondoljunk a viz szerepéről mondottakra. Arra, hogy a viz mindig old ki a vakolatból mészsőkat, melyek a viz elpárolgásával a felületre jutva, ott kristályosodnak. Különösen akkor keletkezhet szinte eltávolíthatatlan kifehéredés, ha a lemosáshoz használt sok viz a falazatba szívódik, és a belső és külső hőmérséklet egyenlősége, helyesebben a páranyomás elégtelensége következtében a falazatban visszamarad. A teljesen száraz festményfelületnek konzerválóanyaggal történő beltatásával a kapillárisok bizonyos fokú leszűkülése keletkezik. A következő időszakban a párolgás a képfelület felé Indul meg, s az oldott mész-sókat a felületen lerakja. Ha a konzerválőanyag a kapilláris nyilasokat beszűkítette, megtörténhet, hogy a mészmolekulák vagyis kristályok, a konzerválőanyag nagyobb láncmolekuláiba épülnek, vagy a freskó kalciumkarbonát kristályrétege alatt gyűlnek össze és eltávolíthatatlan fehér hályogot teremtenek a színes festék és a kalciumkarbonát réteg között. Olyan változat is van, ha nagyon hosszú ideig tartó vízáramlás és párolgás váltakozott a képfelületen - föld alá süllyedt régi épületek falain -, hogy a kép szinei és részletei mindaddig intenzivek és láthatók, amig a festmény vizes. Azonban ha kiszárad, fehér mészfátyol takarja el a különben ép képeket. A történeti vagy művészi becsű képek szolid technológiával készülnek, átfestésük vagy átvakolásuk pedig legtöbbször történeti vagy művészeti korszakváltások idején. Erre az időre felületükön igen tetemes szennyező réteg keletkezik gyertya koromból, porból, pára és füst-lecsapódásokból, emberi kéz érintésétől stb. Mivel ennek eltávolítása nem történik meg az átmeszelés vagy átvakolás előtt, ennek következtében a fedőrétegek tapadása nem kémiai, hanem csak adhéziós. A falképek feltárásának módja változat még a rétegek egyedi, különleges sajátságai szerint. A technológia - mivel az átmeszelés vagy átvakolás technikája azonos - lényegében nem tér el a fentebb mondottaktól. Legfeljebb körülményesebb, sok munkát adó bajlódásaival különbözik. A különös, egyedi sajátságok inkább a feljegyezni szükséges esztétikai, történeti információk; a rongálódás kémiai, biológiai elváltozásai és a következményeikben keletkezett, a szaktudományt érdeklő tanulságok lehetnek. A konzerválás vagy rögzítés a legfontosabb, a lényeges tennivalója a festmény megőrzésének, folyamatos fenntartásának. Ez a feladat nemcsak a legfontosabb, de egyben a legnehezebb része is a helyreállításnak. Az eredeti állapot fenntartását szolgáló rögzítés, gyakorlatilag vakolatnak és a festékrétegnek egymáshoz, és a falazathoz történő erősitése. Ezt lehetőleg véglegesnek, igen tartósnak szánjuk, azután ugy hajtjuk végre, hogy az eredeti anyag és felület eredeti megjelenésén ne változtasson. Eszményi elképzelés ez, mert a felületi rögzitőanyagok bizonyos mértékű tónus és színbeli változást akkor Is okoznak, ha ebből a szempontból a legmegfelelőbb anyagokat, a legérzékenyebb figyelemmel tudjuk felhordani, beitatni.A modern kémiai ipar ezeket az anyagokat már eléggé bő választékban, a legkülönfélébb