A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

Amikor egy műemléképület megkutatásakor in situ előbukkan egy nyíláskeret fele, és a hiányzó része véletlenül előkerül s azt visszatesszük eredeti helyére, vagy egy ledőlt oszlopot - akár darabokból összerakottán - újra felállítunk, a látszólagosan legegyszerűbb műemléki munkát végezzük, mert csak az eredeti összefüggéseket állitjuk vissza, melynél szerencsés esetekben kiegészítést sem kell alkalmaznunk. Nagyon gyakori azonban, hogy a visszaállítás, az anastylosis statikai megerősítéseket és értelemzavaró hiányok pótlását igényli. A statikai, szerkezeti megerősítések lehetőleg láthatatlanok legyenek, és a kiegészítéseket a szerkezeti, funkcionális, és esztétikai szempontok, az eredeti és kiegészítő kőanyagok vagy masszák egymáshoz való viszonya szerint határozzuk meg. Elvi álláspontunk az, hogy a műemléki értékű kőfaragványok hiánypótlásai az eredeti részektől megkülönböztethetők legyenek. Ezen elv megtartása mellett számos kivitelezési módszer között választhatunk. A hiánypótlásokhoz vehetünk azonos anyagot - azonos vagy eltérő formával, vagy eltérő, más anyagot - az eredetit követő vagy absztrakt formát választva. Az elkülönítést jelezhetjük a hiánypótlás oly eltérő szinével is, mely az esztétikus egységet nem bontja meg, mely szin és tónuskülönbségek mellett a textúrák, a felületek különféle megmunkálásai és ujabb variációs lehetőséget nyújtanak. Egy szépen, vagy esetleg teljesen szabálytalanul hegyes vagy durva fogasvésővel megdolgozott felület régi kváderek vagy egyszerűbb faragványok pótlásánál esztétikusabb és szerényebb megjelenésű, mint hogyha az mintaszerűen sarrirozott. Alig van számunkra bántóbb, mintáz úgynevezett " stilgerecht" szemlélet alapján készült restaurálások, melyeket még mesteri kivitelezés mellett is - műemléki szempontból szakszerűtlenségnek tartunk, mert szinte értékesebbek és szebbek akarnak lenni a megviselt eredetinél. Meggyőződéssel és mindig tartsuk tiszteletben elődeink müveit, szolgáljuk az eredeti alkotást alárendelten, beavatkozásunk és restaurálásunk törekedjék az eredeti részek kiemelésére, értékelnek érvényre juttatására. Az eredeti kőfaragványok és töredékei összeépítésének 'egfontosabb előfeltétele az, hogy az összetartozás bizonyítható legyen, és a szakszerű technológiát kündig az eredeti kőanyag jellemző tulajdonságai szerint válasszuk meg, ugy a ragasztó, mind a ragasztó és hiánypótló anyagok közül. Ma szinte minden régi ragasztóanyagot kiszorítottak a műhelyekből a katalizátoros műgyanták, pedig ezeket csak olyan kemény és tömör kövekhez kellene használni, melyek nem vagy alig nedvszívók, mert a laza struktúrájú kövek katalizátoros, mügyantás ragasztásánál a ragasztott felület vízzáró réteget képez. Belsőben lévő helyreállításoknál, védett tárgyaknál ennek jelentősége alig van, de a szabadban lévőknél nem közömbös e ragasztási felületek vízzáró rétegének térbeni elhelyezkedése, mert károsodások okozója lehet azáltal, hogy a csapadékvizek átszivárgását és a kőanyag elpárologtatási lehetőségeit korlátozza. Azöszszeépltéseknél és visszahelyezéseknél szükségképpen beépítendő csapok és kapcsok anyagául csak korróziómentes fémeket, vörösrezet, bronzot vagy rozsdamentes acélt használunk. Szinte minden műemléképület, emlékmű vagy jelentősebb múzeumi faragvány helyreállításánál kisebb-nagyobb kiegészítésekre, hiánypótlásokra van szükség, melyek mértékét leggyakrabban a szerkezeti és funkcionális vagy esztétikai szempontok követelnek meg. Egy sérült oszlopot vagy pillért ugy kell kiegészítenünk, hogy az statikai funkcióját megnyugtatóan el tudja látni. Ajtó és ablakkereteket, kőrácsokat olyannyira, hogy használhatók legyenek. Egy gótikus boltozat bordázatát annyira, hogy biztonságos, egy barokk szobrot ugy, hogy megmaradó hiányai értelemzavaróak ne legyenek. Az archltektonikus tagozatok kiegészítéséhez rendszerint egészen pontos adataink vannak, melyeket dekorativ plasztikáknál már kevésbé, figurálisoknál pedig általában nem ismerünk. Lényeges eltéré-