A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

2. Esztétikai mozzanat Indokolja a megőrzést az egyes műemlékek, müemlékegyüttesek esztétikai értéke is. Az épülettel, az épületekből szövődő együttesekkel az ember biztonságos környezetet teremtett magának, a nagy természet emberfeletti méreteit a maga léptékéhez szeliditette. A második természetet mindig ugy formálta meg a maga számára, hogy nem idegenedett el a bejárhatatlan távlatokba nyulő, felmérhetetlen természeti tájtól. A maga művi "mikro"-természeténekmegformálásához az első természet adta a modellt és az anyagot, s a formálás során ezeket a természetes ösztönzéseket redukálta a maga méreteire. A görög épitészetben a fák sudara oszloppá alakult, s az oszlopos peripteros még akkor is megőrizte az erdővel való rokonságát, amikor kőből épitették. A normann erdők hajőácsainak faépitészete még a gótikus katedralisokban is él, s vajon melyikünk nem érezte meg az arany- és ezüsterdők meséjét a San Paolo fuori le mura márványerdejében? Az esztétikum mindig természeti ihletésű, s mint ilyen, bizonyos értelemben konstans; az esztétikai érték viszont történeti kategória s éppen ezért változó. Bizonyos, hogy a műemlék eredeti esztétikai értéke, jellege lényegesen megváltozott. Lehet, hogy eredetileg nem is volt hangsúlyos esztétikai értéke annak, amit ma a történelmi változások, hozzáadások következtében jelentős esztétikai tényként érzékelünk. Amikor a műemlék lényegében megőrizte eredeti esztétikai értékét, a hozzátapadt uj asszociációk, az ujabb esztétikai igények ellenére ma is hat, s hatása minden logikai előkészítés nélkül érvényesül, a történelmi értéket az esztétikai élmény erejével is alátámasztja, a ráció mellett az emóciókat is mozgósítja. Az eredményes tanitás sohasem korlátozódhat egyetlen emberi képességre, a racionális, logikai gondolatokat mindig alá kell támasztani a spontán, érzelmi utalásoknak. Hiába elemezem végig a lébényi román templomot a normann építőmesterek arányossági hálózataival, hiába vizsgálgatom meg a középkori kőfaragó műhelyek módszereinek ismeretében faragott köveit és kvádereit, hiába állitom technológiai elemzéseim mögé a XIII. század elejének gazdasági-társadalmi struktúrájából adódó Ismereteimet, mindez nem vetekedhet azzal az élménnyel, amit csak maga az épület adhat meg a körülötte - benne járó, esztétikai reagálásra is kész látogatónak. Az épület, az épitészeti együttes esztétikai utalásai elsősorban a természet felé irányulnak, megformálásuk, a természeti környezet adottságainak számbavételével történt, elhelyezésük, arányrendszerük teljes mértékben a természetben felismert esztétikai normákhoz igazodva fogalmazódott meg: szerves részévé váltak környezetüknek. A mesterséges második természet nem szakadt ki a nagy egységből, nem izolálódott, csupán az emberi befogadóképesség szűkebb korlátai közé egyszerüsitette a bonyolultságában teljesen meg nem érthető természetet. Egyébként ez az indoka a műemléki környezet védettségének: akár a tájba illeszkedő és a tájképet lényegesen kiegészitő, magában álló műemlékről van sző, akár egy hatalmas erdőségből parkká szeliditett természeti környezetbe ágyazott kastély komplexum ról, akár az orográfiai adottságokat kihasználó egymásra vonatkoztatott házakból megformált várostelepitésről, vagy a városba beékelt és a környező természetre utaló zöldterületről. Zalaszentmihály temploma csak a szeliden hullámzó zalai dombok között, a dombtetőn képzelhetőeL Bélapátfalváról mutatnék be néhány képet: az elsőn még csorbítatlan szépségében meredezik a villámjárta Bélkő, s a naturálisan oldott környezetben klasszikus kontrasztként kristályosodik a geometriai szigorral megfogalmazott apátsági templom épülete. A kontrasztos egymásrarendelés kellett a tájnak,