A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

megoldást a történelmi romantika indításaiból fakadó purizmus - az eredeti részek egyetlen történelmi időponthoz kapcsolódó egyensúlyát visszaállítani igyekvő multszázadi Irányzat -, még kevésbé a történelmi hitelesség követelményével megalkuvó eklektikus szemléletű kiegészités. A " stilustisztaságra" törekvő kezdeti műemlékvédelem igen súlyos károkat okozott, s főleg az objektumok történelmi hitelességét zavarta meg. Egy konkrét példa világossá teheti elméleti meggondolásainkat. Gyöngyöspata temploma a XIII. század második felében épült, valószínűleg a tatárjárás pusztitása után. Eredendően a falu feletti hegyen, az ispáni vár mellett főesperesi templom állt, s a faluban ismeretlen helyen, ismeretlen méretű, egészen kis templom szolgálhatta a plébániai igényeket. Az igazgatási központok változása következtében előálló uj helyzet a la kitotta ki az egyhajós, félkörös apszisos, homlokzati tornyos falusi templomot. Az Anjou-időkben - a XIV. század folyamán - bekövetkezett többszörös bővités után a XIV. század végén a templom teljesen átépült, csupán szokatlan tömegelosztása és a másodlagos beépitésü faragott kövek sejtették, hogy az korábbi épitmény. A későgótikus templom a török időkben erősen megrongolódott, szentélyboltozata beszakadt. A XVII. század első harmadában,a sanyarú gazdasági helyzetben a beomlott boltozat hordaanyagának felhasználásával uj "gótikus" boltozat épült. A barokk időkben is bővitették, alakitották a templomot, s rajta hagyta kezenyomát az eklektika is, s a háború utáni idők nivótlan szépítgetése. írásos feljegyzésekből nagyon keveset tudunk történetéről, az épület viszont korokról, korigényekről, különböző készültségü mesterekről, egészen különböző szintű művészi szándékokról vall. A mult örökségén őrködő helyreállító építész vajon melyik lényeges részletéről mondhatna le anélkül, hogy megcsonkítja azt a történelmi folyamatosságot, amely ezt a mixtum compsitumot, ezt a különböző elemekből szőtt sajátságos összetettségét eredményezte? Minden kor alkotását tiszteletben kell tartania, de természetesen ugy, hogy helyreállító tevékenysége nyomán azok az igények is kielégüljenek, amelyeket a mai kor, a XX. század 70-es éveinek használói támasztanak azzal a műemléképülettel szemben, amely 700 éves múltja alatt mindig idomult a korok változó vallásos igényeihez. A történelmlség jól érzékelhetően involválja a funkciós igények változataihoz való igazodást. Ha ezt egészen komolyan meggondoljuk, gondolnunk kell arra is, hogy a "minden épitési kor alkotásának tiszteletben tartása" és a végeredményben egy "soha nem volt" állapotot eredményező műemléki helyreállítás között mutatkozó ellentmondást feloldjuk. Világosan látnunk kell, hogy a műemléknek gyakorlati értelemben nincs eredeti állapota, az avulás, a történelmi szelekció és a változó élet kívánalmait érvényesitő hozzátételek minden esetben eszmei és formai változásokat eredményeztek, s ezek a változások az esetek többségében lényegbevágóak. Egy XVII. századi főúri kastély esetében még akkor sem beszélhetünk funkcióazonosságről, ha az épitmény ma is egyetlen kiváltságos anyagi helyzetű családot szolgál, még kevésbé akkor, ha a feudális életforma megszűnése következtében a valamikori kastély ma vend égi át ói pari intézménynek, szanatóriumnak, öregek penziójának stb. ad otthont. Nem kivétel ez esetben még az eredeti interieuröket legjobban kimélő múzeum sem. Egy koraközépkori templom teljesen alkalmas volt az egyedi sacramentáriumokon felépülő partikuláris liturgia szolgálatára. A szentélyrekesztők szinte maradéktalan eltűnése lényegesen megváltoztatta a templombelsőket, a Tridentinum teátrális reprezentációja, a közösségi kultuszt szinte magánájtatossággá degradáló szubjektivitása, a vatikáni zsinat liturgiájából adódó gyökeres változások vilá-