Műemlékvédelem és urbanisztika (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1973 Eger, 1973)

Dr. Román András: Népi építészeti együttesek védelme a Magyarországon

népi műemlékekkel találkozhatunk, ez a kategória a nyugateurőpai országok müemlékállományából jórészt hiányzik. A közép- és kelet-európai országok közül azokban, ahol a kapitalista fejlődés később és lasaubb ütemben ment végbe, továbbá Észak-Európa néhány országában, ahol elsőnek ismerték fel a népi épitészet jelentőségét, található ma még kisebb-nagyobb mértékben fellelhető emlékanyag. Magyarországon a népi épitkezés és a népi műemlékek tekintetében az alapvető változás 15--20 évvel ezelőtt indult meg, és a mezőgazdaság szocialista átszervezésével terebélyesedett ki. Valamennyien tudjuk, hogy hazánkban még nem is olyan régen összefüggő, teljes faluképekben állt a magyar falu évszázadokon keresztül kialakult hagyományos képe. Ha épitkeztek, az nem sokban különbözött a korábbitól. A láncreakciószerü átalakulás az 1950-es években kezdődött meg. Jómagam gyermek koromban sokat jártam göcseji falvakban, s csodálatos képük emlékét ma is őrzöm, de a látványt lényegében még 1951--52-ben katona kroomban is viszontláttam. Ma már évek óta ez csak a múlté. Különös, és e tekintetben nem kedvező játéka a sorsnak, hogy a népi műemlékek védelme szükségességének felismerése épp akkor következett be, amikor az átépülés folyamata is általánossá vált. A kezdettel járó tapasztalatlanság, szervezetlenség, a védelem lehetőségeinek és módjainak nem mindig találó felismerése az egyidejűséget egyre fokozódó lemaradássá degradálta. Mire több év után kialakultak az elvek és módszerek, immár nem sok védeni való maradt. Ugy gondolom, nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a népi műemlékek védelme, a hagyományos falukép értékelése nem jelenti a falvak átépülésének ellenzését. Ez nagyrészt amugyis szélmalomharc lenne, másrészt alapvetően ellentmondásos: a népi kultúra védelmezői nem lehetnek a parasztság életszínvonalának, emberi életkörülményeinek ellenzői. Ha fájlaljuk is a népi műemlékek számának túlságosan gyors csökkentését ez nem jelenti azt, hogy nem örülünk az emelkedő egészséges, száraz, világos és fürdőszobás falusi házaknak, s ne értékelnénk nagyra azt a társadalmi fejlődést, amelynek ez az egyik legnagyobb, leginkább kézzelfogható velejárója. E tekintetben legfeljebb azt fájlaljuk, hogy a sok uj falusi épület legtöbbje építészetileg korszerűtlen, formailag félrenevelt ízlésről tanúskodik, uniformizált és építészeitlen. Természetes jelenség, hogy a telekommunikáció mai fokán a népművészet már az építészetben sem él tovább, de kár és nem rendjén való, hogy a korszerű formavilág a falu mai építészetét még csak el sem érte, s ami ott épül,az vagy giccs,vagy legjobb esetben szellemtelen, ötletszegény és sivár. Mindez azonban nem a műemlékvédelem feladatkörébe tartozik, s ezért a továbbiakban már nem az uj falusi épitkezésekről^ianem --előadásom tárgyának megfelelően -- a fennálló emlékanyag védelméről kívánok szót ejteni. Ennek keretében tekintsük először röviden át, mit is tettünk ennek során az elmúlt évtizedben. Elsőnek azt kell megemlíteni, hogy a népi épitészet emlékei --a más műemlékekhez hasonlóan -- törvényes védelem alá kerültek az 1960-ban megjelent első hivatalos műemlékjegyzékben, majd az azt követő revideált megyei jegyzékekben. Megkezdődött és egy évtized alatt lényegében befejeződött a magyar népi müemlékállomány szervezett felkutatása.Építészek és néprajzosok lelkes, hozzáértő csapata járta végig az ország 3000-et meghaladó számú faluját és Írásban, rajzban és fényképen felhívta a figyelmet azokra az épületekre, amelyek műemlékileg számottevőek. Az OMF ezek közül az objektumok közül a legfontosabbakat pótlólag jegyzéke vette, de a többieket is igy legalább dokumentálátk az utókor számára, ha az idők során el is pusztulnak. Az Országos Műemléki Felügyelőség, a Néprajzi Múzeum és a Városépítészeti Tudományos és Teryező Intézet közös munkájával a vázlatos felvételen felül a mai napig mintegy 700 népi műemlék tudományos értékű műszaki felmérése is elkészült.