Műemlékvédelem és urbanisztika (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1973 Eger, 1973)

Dr. Barcza Géza: Az intézményes magyar műemlékvédelem

vátorai és levelezői között --akik tiszteletbeli állást töltöttek be --, Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Römer Flőris a magyar műemlékvédelem nagy úttörői is helyet kaptak. Az épitészeti emlékek védelmét nagymértékben gátolták a magántulajdon korlátlanságát rögzitő jogszabályok. Az az alapelv, hogy a tulajdonos tulajdonával szabadon rendelkezhet, lehetővé tette az értékes épitészeti emlékek megsemmisitését. Ebben a helyzetben a műemlékekben gazdag felsőmagyarországi városok építésügyi szabályzataikban igyekeztek a védelem reális lehetőségeit megteremteni. 1858 -ban a Magyar Tudományos Akadémia keretén belül megalakult az Archeológiai Bizottmány, mely célul tűzi maga elé az ókori és középkori emlékek védelmét, számolva azzal, hogy hatósági jogkörrel nem rendelkezvén tevékenysége főleg a tudományos feldolgozás és ismertetés vonalán jelentkezhet. A Magyar Helytartó Tanács az osztrák összpontosító törekvésekkel szemben a Magyar Tudományos Akadémián belül működő bizottmányra kivánta a műemlékek védelmét bizni. Ez 1866-ban meg is valósult, ettől az időtől kezdve a Centrálcomission hatásköre Magyarországon megszűnt,

s a politikai kiegyezés időszakának beköszöntével lehetővé vált, hogy a kulturális ügyekkel önálló magyar minisztérium foglalkozzék. Ez az elkövetkező időszak a műemléki törvény előkészítésének, a műemléki szervezet kialakításának az időszaka. 1866-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók rimaszombati ülésükön javaslatot szerkesztenek az országgyűléshez az emlékek védelme érdekében. Ez a törvénytervezet a történeti és művészeti emlékek, régiségek fenntartásáról, biztosításáról és azok kisajátításáról tartalmazott rendelkezéseket. A tervezet az emlékeket "a nemzet pártfogása alá" kivánta helyeztetni. Az első műemlékvédelmi törvénytervezet az ingatlan és ingó emlékeket nem választja külön, s a védendő építmények körét a középkorral kivánta lezárni. Ez a törvénytervezet az illetékes szervek figyelmét ráirányította a műemlékek védelmére, s felhívta az országgyűlést a műemléki törvény előkészítésére. Bár a tervezetből törvény nem lett, mégis egyes jogszabályokban a műemlékek védelmét szolgáló rendelkezések láttak napvilágot. Igy például az 1868. évi LVI. törvénycikk lehetővé tette, hogy Buda és Pest területén kisajátítások utján biztosítsák a történeti emlékek megmentését. 1869- ben Henszlmann Imre Mohács képviselőjeként terjeszt elő törvényjavaslatot az emlékek fenntartása ügyében. Sajnos Henszlmann Imre törvényjavaslata és a többizben is elhangzott interpellációi sem hozták meg a kívánatos eredményt, nem került sor a műemléki törvény megalkotására. 1870- ben a Magyar Mérnök és Epitész Egylet fordul felirattal a képviselőházhoz a hazai mürégiségek megóvása tárgyában. A felirat felhívja a képviselőházat, hogy törvényhozói hatalmának egész súlyával keljen a fenyegetett műemlékek védelmére és utasítása a vallás - és közoktatásügyi minisztert, hogy a hazai műemlékek felkutatása, megismertetése és fenntartása ügyében intézkedő központi bizottság felállítására terjesszen mielőbb törvényjavaslatot a parlament elé. Hivatkozik a felirat arra is, hogy a történeti és műemlékek a nemzet tulajdonában vannak, s azokhoz szentségtelen kezekkel nyúlnia senkinek sem szabad, s javasolja, hogy addig is míg a műemlékek ügyében törvény nem rendelkezik, mindennemű bontást tiltsanak be. Lényegileg ennek a kívánalomnak tett eleget az 1871. évi XVIII.törvény, mely lerögzítette, hogy "csak a törvényhatóság jóváhagyása után hajtatik végre minden olyan határozat, mely történelmi és műemlékek fenntartására, átalakítására és lebontására vonatkozik". 1871- ben Eötvös József vallás-és közoktatásügyi miniszter felhívására Ipolyi Arnold szerkesztett ujabb törvénytervezetet. Sajnos ez a törvényjavaslat sem vált törvénnyé, mégis ennek tudható, hogy 1872.