Műemlékvédelem és urbanisztika (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1973 Eger, 1973)

Dr. Borsos Béla: Öröklött városszerkezetek, mint az élő város formáló tényezői

Kedves Hallgatóim! Feltehetőleg sokan vannak Önök között olyanok, akik először fordulnak meg Magyarországon és utiprogramjukban Budapest meglátogatása is szerepel. Elsősorban ezek kedvéért választottam előadásom tárgyául az öröklött városszerkezeteket és azok élővárost formáló hatásait. Rövid előadásommal ugyanis útravalóul szeretnék néhány szempontot adni a magyar főváros mélyebb megismeréséhez és a felszines turista élmények "örök útitársakká" való átformálásához. A téma nagyon nagy, összefüggéseiben rendkivül kiterjedt, szinte lehetetlen egy rövid órába Összesüriteni. A kereteket tehát azzal szükitem, hogy "város" alatt csak az európai "nagyvárost, metropolist" értem ugy, ahogy az először a középkorban kialakult, amivé azóta lett, amit ez alatt a fogalom alatt az évszázadban értlink. Vizsgálódásaim szempontja pedig mindvégig városesztétikai lesz, vagyis a várossal csak mint művészi élmény forrásával, esztétikai megismerés és kritika tárgyával foglalkozom. Konkrét példáimat igyekszem a magyar fővárosból venni, hogy igy előkészítsem a-megismerkedést Budapesttel. Szemlélődéseinkben a város --ha szabad e merész kifejezést használnom -- mint "műalkotás" jelenik meg előttünk, amelyet sajátos műfaji adottságai különböztetnek meg minden más művészeti alkotástól. Talán leglényegesebb ez adottságok között, hogy a szép város élő valami, tehát sohasem befejezett, lezárt, egyetlen állapotot megrögzítő műtárgy vagy műtárgyak együttese. További lényeges jellemzője, hogy kollektiv^ alkotás. Mig a műtárgyak legtöbbször egyetlen ember tevékenységének, rövid ihletet erőfeszítésének eredményei --amelyet alig köt meg az idő és anyag --addig a városokat embergenerációk hosszú sora építi, fogaskerekként egymásba fonódó szívós munkával, amelyben a teljesen tudatos esztétikai törekvések a régmúltban csak kivételként ismerhetők fel, s amelyet csak a legutolsó egy-két évszázadban irányit a hivatalos városrendezés. A városok nem pillanatot rögzítenek, hanem évszázadok hullámverésében élnek, a messze múltban gyökereznek, s életüknek lendületével előre mutatnak a jövő felé. A város mint egyedi épitészeti alkotások és egyéb műszaki létesítmények bonyolult, térben szélesen terpeszkedő, de mindig adott tájkerbe illeszkedő utcák, terek érhálőzata által átjárt és összetartott szövevénye ugyanúgy egy adott tartalom kézzelfogható, érzékelhető formában való megjelenítése mint bármely más művészeti alkotás. Ez a tartalom azonban hallatlanul összetett és bonyulult, a mindenkori városélet egésze, amely az állandóan változó, pusztuló s újjászülető várostestben -- lényegének sajátos tükörképében -- ölt testet. A művészi élmény forrása -- a tartalom és forma -- városélet és annak térbeli objektiválődása a várostest --egymásra vonatkoztatott minél tökéletesebb megfelelése, harmóniája. Ezt a h

ar mőniát érezzük meg, tesszük magunkévá Európa közös kincseinek egy Rómának, Párizsnak, Londonnak,