Műemlékvédelem és urbanisztika (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1973 Eger, 1973)

Dr. Barcza Géza: Az intézményes magyar műemlékvédelem

szerzésének lehetőségeit előmozditsa. A nemzeti érzés és öntudatnak felkeltése, fokozása, állandó lángolásban tartása, az a lelki praedispoziciő, melyben a magyarságnak égnie kell, ha célunkat el akarjuk érni. Ennek a praedispoziciónak előidézésére a leghathatósabb eszközök egyike a műemlék gondolatnak ápolása, a műemlékeken keresztül a tradíciók tiszteletének és szeretetének felgerjesztése és igy az intransigens nemzeti érzés szent lángjának szitása. Ez képezi ma feladatunk egyik részét. A másik az, hogy szellemi tulajdonunkat azokkal az emlékekkel szemben, melyek Nagy-Magyarországnak ezidő szerint lehasított ide gen impérium alá tartozó területein állanak, fenntartsuk és érvényesítsük. Kifelévaló minden megnyilatkozásunkban különös gonddal kell azt a látszatot keltenünk, hogy mi a müemlékügyet csakis és kizárólag a műemlék ügyért karoljuk fel. Kifelé való megnyilatkozásban -- körös -körül acsarkodó ellenséggel környezve és körülgyűrűzve --szándékainkat, minden megmozdulásunkat fátyol kell, hogy takarja, mert a megszállt területek műemlékei a mi kezünkben fegyverré válnak, a szellemi, a kultúrharc fegyvereivé; a fegyverkezést pedig az ellenség elől leplezni kell. Kifelé mindig az emberi kultúra közkincsei védelmezésének jelszava hangozzék fel azon az emelkedett hangon és azzal az elvontsággal, amelyet ellenségeinek is elfogadni kényszerülnek. Ilyen legyen a mi kultúrharcunk taktikája. De befelé fordulva, itt magunk között az izzó érzésnek utat nyithatunk, itt felloboghat szabadon a szent láng, az szitsa fel a mi munkánkat nemzeti cselekedetté, amelyet azonban a kivitelben a hideg, számitő agy irányit;." Ugy gondolom, ezekhez a célkitűzésekhez és taktikai erőirásokhoz nem kell kommentár. Harminc évre volt szükség ahhoz, hogy valóra váljanak a Magyar Tanácsköztársaság idején lefektetett műemlékvédelmi irányelvek. A huszonöt évig tartó Horthy-korszak műemlékvédelme nem a Magyar Tanácsköztársaság műemlékvédelmének folytatása, hanem az elavult MOB-gyakorlat továbbfejlesztése volt. A haladó műemlékvédelmi elvek és az elismerésre méltó részeredmények --pl. a műemléki helyreállítás módszereinek és elveinek kidolgozása -- dacára sem nevezhető ez a tevékenység olyan tudatos műemlékvédelmi politikának, mely a közösség érdekeit szolgálta. A felszabadulás után a gazdasági nehézségek és a pártok közötti politikai pozició-harcok hosszabb ideig gátolták a műemlékvédelmi munkát. A fejlődés csak akkor vált lehetővé, amikor a munkásosztály vette kezébe a hatalmat. Nem véletlen, hogy az azonos politikai alap, a munkásosztály hatalma az uj társadalmi és termelési viszonyok alapjában azonos megoldást igényeltek, hogy a műemlékvédelem területén bekövetkezett átalakulás a Magyar Tanácsköztársaság műemlékvédelmi irányelvei alapján ment végbe. Az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet az első szocialista szemléletű műemlékvédelmi jogszabályunk. Alapvető érdeme az, hogy megteremtette a szocialista műemlékvédelem kialakulásának előfeltételeit. A szocialista műemlékvédelem célját a jogszabály igy határozta meg: "A magyar történet, tudomány és művészet emlékeit és eredményeit, mint közművelődésünk örök becsű értékeit fokozott védelemben kell részesiteni és azokat az egész nép számára hozzáférhetővé kell tenni." Ebből kiindulva megállapíthatjuk,hogy a műemlékvédelem a szocialista művelődéspolitika céljait szolgáló tudatos állami tevékenység, mely a mult örökbecsű emlékeit a nép közkincsévé kívánja tenni, megvédve azokat az elkövetkezendő századok és generációk számára. A műemlékvédelemről intézkedő törvényerejű rendelet megjelenése idején a műemlékek zöme magántulajdonban volt. Azokat azonban a jogszabály --lényegüket tekintve --a nép szellemi tulajdonaként kezelte, s ezért a közérdekre tekintettel korlátok közé szorította a tulajdonosi jogosultságot. Egységesen intézkedett a jogszabály valamennyi műemlékre, akár közületi tulajdonban, akár magányosok tulajdonában