Műemléki helyreállítások előkészítése (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1972 Eger, 1972)
Dr. Merényi Ferenc: Százéves a magyar műemlékvédelem
Schulek Frigyes a budavári Mátyás templomot, Foerk Ernő a kalocsai székesegyházat. A nagyok eklektikus módszerét nem menti ugyan alkotó tehetségük, de legalább elviselhető teszi. Középszerű követőik munkássága azonban teljesen leleplezi ennek a történethamisitő műemlékvédelemnek helytelenségét és jogtalanságát. A veszprémi, győri székesegyház világosan példázza, hogy többet pusztítottak, mint amennyi helytelenül értelmezett helyreállító módszerük miatt veszendőbe ment. A korszak müemlékhelyreállitási tevékenysége mennyiségét tekintve igen jelentős. Ezt mindenekelőtt az a prosperitás igazolja és indokolja, amely a XLX. század második felében az ország gazdasági életére jellemző volt, de indokolja az az nemzeti közszellem is, amely a századforduló idején ezeréves fennállását ünneplő Magyarország történelmi hagyományokat felelevenítő légkörében a nemzeti értékek felé való fordulást, történelmi multunk megbecsülését szorgalmazta. Ennek a mértékében kétségtelenül imponáló, minőségében "festői" eredményt produkáló, de a műemlék lényegét többnyire meghamisító, azt "eredeti stílusában" átépítő irányzatnak már e perióduson belül is komoly ellenzője akadt a szakíró Förster Gyula (1846--1932) a Műemlékek Országos Bizottsága elnöke, továbbá a gyakorlati tevékenységet folytató Möller István (1860-1934), Gyalus László (1865--1941) és a későbbi szakaszban is jelentős tevékenységet kifejtő Lux Kálmán (1880-1961) építészek személyében. Forster azt a ma is korszerű elvet vallotta, hogy a műemlékvédelem gondoskodásának ".. .nemcsak egyedül a régi épületre,annak eredeti állapotára, hanem mindarra, mit ahhoz a későbbi nemzedékek hoz3 záillesztettek, hozzá vagy belé építettek, .. .az épületnek összállapotára ki kell terjednie..." . A nemzetközi viszonylatban is feltűnően korai fordulópont -- még akkor is, ha csak egyedi esetként regisztrálhatjuk --a helyreállítási metodika vonatkozásában a zsámbéki rom konzerválása (1896--1900). Möller István el nem évőlő érdemeként itt jelentkeznek műemlékvédelmünk gyakorlatában először azok az elvek, amelyek értelmében a rom állapotban ránk maradt műemléket annak "stílszerű" kiépítése nélkül az állékonyság biztosítása érdekében elengedhetetlenül szükséges kiegészítéseknek az eredetitől való megkülönböztetésével lehet és kell megvédeni. A magyar műemlékvédelem második szakasza 1934-től, a Műemlékek Országos Bizottságának Gerevich Tibor (1882--1954) irányítása alatt szakhivatallá történő átszervezésétől felszabadulásunkat követően 1949-ig, az uj műemléki törvényerejű rendelet megalkotásáig tart. Erre a periódusra jellemző egyrészt az olaszországi műemlékvédelem elméleti és gyakorlati hatásának megnövekedése, ennek nyomán a korszerű tudományos szemlélet és módszer bevezetése, továbbá a műemlékvédelem anyagi bázisának kiszélesítésére irányuló törekvés. Elméleti, szakirodalmi vonatkozásban a két világháború közti időszak legjelentősebb eredményeiként a helyreállítás elveinek további tisztázásán tul a magyar művészettörténet és építészettörténet egyes fontosabb szakaszainak és objektumainak --a maga idején haladónak számitó --pozitivista szemléletű feldolgozását, a tipológiai és topográfiai vizsgálatok alapvető munkálatainak megindítását kell nagyra értékelnünk^ korszerű elmélet térhódítását néhány kiemelkedő jelentőségű helyreállítás illusztrálja.A korszak legkiemelkedőbb, műemlékek helyreállításával foglalkozó építésze a már az előző korszakban is jelentős tevékenységet kifejtő Lux Kálmán^A székesfehérvári királyi bazilika romkonzerválása és az együttes ma is érvényes értékű bemutatása (1935-1938),valamint az esztergomi királyi kápolna és palota mintaszerű helyreállítása (1934-1938) az építészet közérthető nyelvén szólnak az elmélet és a gyakorlat szoros -- Lux Kálmán életmüvében következetesen megvalósult - egységéről. Ennek lényege: szükség van kiegészítésekre, de ezeket csak a statikai szükségesség, vagy az igényes bemutatás instruktivitása indo-