Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)

CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés

szószék, mennyezet, pillér — együttes szerepeltetésének vagy más esetben a téma önálló bemutatásának szándékával készült. Tematikájában megfigyelhető, hogy az épületek külső homlokzatainak csak kevés figyelmet szentelt, a homlokzat különböző periódusaira jellemző, az átalakítások nyomán megjelenő új, vagy fennmaradt régi jelenségek felé kevesebb figyelmet fordított. Egy-egy reneszánsz kapuzat önálló felvételén kívül alig találkozunk más építészeti tagozat, architektonikus elem részletfelvételével. A kevés külső felvétel közül a túlnyomó többséget a részleteket eltompító, vagy meg sem jelenítő távolabbi összkép alkotja. (27—28. kép) Altalánosságban elmondható, hogy beállításait és képkivágásait kizárólag szakmai szempontok határozták meg, csak azt fényképezte le, amit művészettörténészként is fontosnak tartott. Feltűnő, és magyarázatra szorul, hogy bizonyos épülettípusok — kastélyok, kúriák — nem, vagy csak alig szerepelnek leírásaiban és fényképein is csak elvétve találkozunk ezekkel. A legnehezebben a magántulajdonban lévő lakott kastélyokba jutott be, ez az oka annak, hogy képanyagában csak kevés kastélyfotó látható. Látogatásait ezeken a helyeken rövid szemle és szűkszavú regisztráció jellemezte. Szerencsés esetben lehetőséget kapott arra, hogy megtekintse az épületek belsejét és berendezését is, de elmélyült munkára 27. kép * Zsegra, r. k. plébániatemplom, 1904-es felvétel (kat. szám: 1176.) vagy felvételek készítésére nemigen volt mód. (Zólyomradvány, Osztrópatak). A napi feladatok teljesítésében váratlan körülmények is akadályozták. Ennek egyik tipikus esetéről ő maga írt 1925-ben: „Drága időmből nem egy óra ment veszendőbe a hosszú ebédek miatt, amelyekkel a jó főurak az irodalmat megtisztelték, mihelyt kihámozták belőlem, hogy nemcsak fényképeket írok."

133 Utazásainak érdekes momentuma, hogy a Magas-Tátrát rendszeresen látogató és csodáló lokálpatrióta alig készített klasszikus éttelemben vett tájképeket. Az egyensúlyt azonban itt is megteremtette, szépitodalmi munkáiban érzékletes leírásaival pótolta a vizuális képek hiányát.

134 Egyedül a messzi csúcsokon fekvő várak — szepesi, nedeci, lublói, palocsai — felvételekor fedezhetők fel tájképi részletek. (Zboró, Szepeshely, Blatnica.) (29. kép) A természet csöndes szemlélésére nem csak útközben, hanem sokszor a topográfiai munka közben, a templombelsők sajátos világának feltérképezésekor is alkalom nyílt. „S ha egy-egy sötét falusi templomban volt dolgom, hol fotografáló-gépem egy-egy oltár vagy művészi részlet előtt órahosszat nyitva maradt, becsuktam a templom ajtaját s a cinterem falára telepedve néztem, mint ménednek a magasba mindig egyazon komolysággal sziklás csúcsai, mint játszadoznak a felhők oromróloromra szállva, foszlanak széjjel gomolygó ködként az őrtálló hegyóriások állát csiklandozva, míg szél apó ez a szigotú instruktor közéjük nem csördít s tovább nem kergeti őket a mennybolt kék plástján veszteglő társaikhoz."

135 SÁROS VÁRMEGYE FELDOLGOZÁSA ÉS A BÁRTFAI SÁROS VÁRMEGYEI MÚZEUM ANYAGÁNAK FELKUTATÁSA Sáros megye különleges helyet foglal el Divald Kornél munkásságában. Pályája elején először Eperjes és Bártfa műemlékeivel ismerkedett meg, ezért itt - Sáros megyében - akarta megkezdeni művészettörténeti adatgyűjtését is. Ezt a tervét azonban a Szepesi Történeti Társulat felkérésére felfüggesztette, majd a Társulat munkatársaként 1903 és 1907 között a Szepesség művészeti emlékeinek kutatásával és fényképezésével kezdett el foglalkozni. Kétesztendős komoly terepmunka állt már mögötte, amikor visszakanyarodott szűkebb hazája felé és 1904-ben állami megbízás alapján megkezdte a Bártfán újonnan felállítandó Sárosvármegyei Múzeum anyagának összegyűjtését. A vállalkozás egyik különlegességét az adta, hogy nem az előkelő nemesi és patríciuscsaládok nemzedékről nemzedékre megőrzött emlékeiből és nem a templomok törzsanyagát jelentő kegytárgyakból válogatott, hanem a templomok túlnyomó részben használaton kívüli, töredékes, de még restauráihatónak ítélt darabjaiból. Előre meghatározott fotográfiai tervvel — úgy, mint a szepességi monográfia esetében — nem rendelkezett, hol az „útjába kerülő" érdekességek alapján, hol pedig saját publikációs céljait szem előtt tartva válogatott. Óhatatlanul azt