Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)

CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés

századi bronz keresztelőmedencéjének a felvételét éppen ezért a következő évre halasztotta. Miután október végén elhagyta a Szepességet, a három hónapos kutatómunkájának eredményét így összegezte: „Csak a mind korábban leszálló alkonyat juttatta eszembe a Szepességen, hogy nagyon elszámítottam magamat, amikor azt hittem, hogy hat-nyolc hét alatt végzek itteni kutatásaimmal. S a mind hosszabbra nyúló estéken, amikor hol kezdetleges szállókban egészítettem ki jegyzeteimet, hol az országúton kocsizva néztem, mint borul ködbe a vidék, a hosszú estéken nem egyszer rajtam is erőt vett az őszi elmúlás szomorúsága s a honvágy Budapest iránt."

127 A megye feldolgozása mégis meghatározó volt munkásságában. Kialakíthatta sajátos munkamódszerét, és egy olyan hiánypótló munka megjelenésén dolgozhatott, amely komoly szakmai elismerést hozott a számára. Az 1905-ben megjelenő Szepesvármegye művészeti emlékei című mű I. részével kapcsolatban teljes volt az egyetértés abban, hogy a Henszlmann, Rómer és Ipolyi által már megkezdett szepességi kutatásokban a legnagyobb eredményeket Divald folytatta tovább. Az Üj Idők hasábjain Lyka Károlynak a cikke fedte fel a szepességi kutatások néhány érdekes részletét, és elismeréssel szólt a fotográfia művészettörténeti fontosságáról. „A fotografáló-gép ma már hasonló kutatásoknál mellőzhetetlen szerszám. Nemcsak azért, mert pontos képet ad a publikációk céljaira, de azért is, mert jó fényképek segítségével könnyen össze lehet hasonlítani az egymástól távoleső műtárgyakat s pontosan meg lehet állapítani rokon — és eltérő vonásaikat. Nálunk a kis gép még egyéb missziót is teljesít. Megtartja legalább a képét műemlékeinknek, amelyek százszámra pusztultak és pusztulnak ma is. Divald megemlíti azt is, hogy külföldi ügynökök mint fosztják meg a Szepességet művészetileg értékes kisebb értéktárgyaitól is."

128 Divald legelső publicisztikai írása szepességi élményeiről közvetlenül hazaérkezését követően jelent meg A művészeti emlékeink veszedelme címmel.

129 Olvasóit a vártnál gazdagabb emlékanyag ismertetése mellett főleg a berendezési tárgyakat elrontó restaurálások és a gondozatlanul heverő műkincsek sorsának ismertetésével lepte meg. Az 1900 és 1904 között elvégzett munkájának értékes produktumát, a nagy fáradsággal és gonddal készített mintegy 500 fényképlemezt, 1905. február 20-án ajánlotta fel megvételre a bizottság archívuma számára. „Fényképlemezeim száma körülbelül 700. Ezek közül legalább is 500 kifogástalan s tárgyánál fogva is megőrzésre méltó. Lemezeim nagysága 13—18 cm, de mivel a felvételek mindig a 23. kép - Toporc, népviseletbe öltözött lányok, 1904-es felvétel (kat. szám: 1127./NM)