Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)
CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés
az első nagyobb fényképészeti erőpróbája, érdemes tehát részletesebben kitérnünk rá. Miután feltérképezte a középkori oltárokat, festményeket, berendezési tárgyakat, síremlékeket és epitáfiumokat, a tárgyak szépsége okozta első csodálata után azonnal hozzáfogott a templom fotográfiai feldolgozásához. A megfelelő beállítás után a fények iránya és ereje határozta meg a felvétel technikai hosszát. (9—10. kép) Gyakorlatilag ez okozta a legtöbb problémát a számára. Visszaemlékezéseiben így ír erről: „A szárnyasoltárok temérdek festményükkel, mindmegannyi képeskönyv, amelyet nézegetni gyönyörűség, fotografálni azonban nem egyszer kínszenvedés, sőt a rettenetes világításban, az oltárok háta mögött a boltozatokig nyúló ablakokon át beáradó tarka világossággal szemben szinte lehetetlenség." 68 A szembejövő fény ellen csak egy megoldás létezett, letakarni az ablakokat és az így keletkezett fényvesztés miatt megnövelni a felvételi idő hosszúságát. így tudta elkerülni azt, hogy - amit egyébként sok képén megfigyelhetünk - a fény helye fekete, a pozitívon pedig fehér foltot hagyjon. Lőcsén egészen mulatságos módon segítették ki a fotográfust: „Jó lőcsei ismerőseim mindent elkövettek, hogy munkámon könnyítsenek. Amikor a főoltárt fotografáltam, a tűzoltóság is bevonult kerekes tolólétrával, hogy az oltár hátamögött az ablakokat óriási ponyvákkal eltakarja. Amikor azonban a 9. kép • Lőcse, r. k. plébániatemplom, szentségház, 1903-as felvétel (kat. szám: 631.) létrán magam kapaszkodtam föl elsőnek s kezem véletlenül az oltár hátához támaszkodott, lefúvattam a vállalkozást. Kezem nyomán behorpadt a véges-végig szuvas csodálatos alkotmány s én attól féltem, hogyha a létra nekibillen menthetetlenül összeomlik." 69 A főoltárról készült fotóin ezért nem látjuk ezeknek a ponyváknak a nyomait, bár egy létra sziluettje azért így is ott felejtődött az egyik oltárkép alján. A 18 méter magas, 16. századi főoltárról a karzatról készítette a legjobb képeket. A mellékoltárok közül a Péter-Pál és a Szent Anna-oltárok összképei sikerültek a legszebben, a többi kissé alulexponált és közepes minőségű felvétel. 70 Mellékoltárok, bútorok és síremlékek esetében a fotográfiai hozzáférhetőség és a megfelelő rálátás biztosítása volt a fő szempont az egyenetlen fényviszonyok kiegyenlítése mellett. 71 Túl sötét helyeken időnként mesterséges világítást, magnéziumfényeket használt. Ilyen esetekben „Bidőn" hagyta a zárat és fellobbantotta a nagy intenzitású fényt — egy képen belül más-más helyekről — akár többször is. Jegyzetfüzeteiben az „ortho" szavak használata arra utal, hogy a színhelyességre is volt gondja, és valószínűleg az objektív elé helyezett színszűrőkkel dolgozott. A lőcsei búcsú miatt Divald július első hetében kényszerű pihenőt tartott. A templomot zarándokló emberek lepték el, így fotografálásról egy ideig szó sem lehetett. (11. kép) Gyakran akadályozta kedvezőtlen időjárás is, ilyenkor azonban a városi emlékek feltérképezésével foglalkozott. A polgárházak felvételekor elsősorban arra ügyelt, hogy kiemelje az épületek belső építészeti rendszerét és a jellemző részleteket. Ennek megfelelően teneszánsz loggiák árkádívei, kovácsoltvas folyosók és hátsó udvarok általában átlósan vagy szimmetrikusan megkomponált részletei láthatók képein. A lakások belső világát és a bennük lakók mindennapjait szépirodalmi műveiben elevenítette meg, érdekes művészettörténeti megfigyelésekkel fűszerezve. 72 Miután július 23-án elhagyta Lőcsét, következő állomáshelyein — Igló 75 , Csütörtökhely 74 , Szepesdaróc 75 , Káposztafalva 76 , Betlenfalva 77 , Lapis Refugii-Menedékkő, Savnik 78 összesen három napot töltött kutatással és fényképezéssel. A fenti útvonalon az erősen pusztuló betlenfalvi kastély homlokzatáról készített néhány értékes felvételt, a savniki kastélyról már csak egy távoli összképre futotta. Altalános gyakorlat volt, hogy az épületek külső megjelenéséről jegyzetfüzeteiben csupán néhány sort írt, kamerájával pedig — talán csak emlékeztetőül — mindössze egy-két külső homlokzati felvételt vagy összképet szentelt. Kivétel volt ez alól a gótikus vagy reneszánsz stílusú ajtó és kapu, és természetesen a felső-magyarországi reneszánsz stílusú kastélyok és harangtornyok pártázata. A legérdekesebb felvételt ilyen tárgyban legelső útján készítette, 1903. július 2-án Lőcsén, ahol miután regisztrálta a Szepesség legrégibb, 1530-ban készült reneszánsz ajtókeretét a Körtér 42. számú épület második emeletén, megpróbálkozott annak felvételével is. A kemény homokkőből faragott ajtókeretet azonban, csak három felvétellel tudta — minden részletében - megörökí-
