Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)
RÁDY FERENC: A keszthelyi ferences templom falfestményeinek restaurálásáról – évtizedek távlatában
A mechanikai feltárást a rögzítéssel összekapcsolva végeztük, ugyanígy a tisztítást is. A rögzítés érdekében a réteghiány pótlására is rögtön szükség volt. A tisztítás többféle anyagra irányult. Általában mészfátyolt, de sok helyütt gipszet, cementlé csapadékát, lenolajfilmet, kazeínréteget kellett eltávolítani. A nagyméretű vakolat kiegészítések építési nedvességét páraelszívóval kívántuk kivonni a levegőből, amely állandó relatív páratartalom értéke 100%-os volt. A termohigrográfokat három különböző szintmagasságban működtettük. A mennyezetvakolat helyreállítása során, amely 1975 telén történt, kiszabadítottuk és rekonstruáltuk a mennyezeti nyílásokat, melyek áttörték a födémsíkot és a padlástérbe kötődtek. A szellőzők felett vastag por és denevértrágya réteg volt, amelyet csak 1980-ban sikerült eltávolíttatni. Ezek a nyílások az ún. gravitációs szellőzés középkorban már alkalmazott eszközei. A vízgőz, a pára könnyebb fajsúlyú, mint a levegő és ezért felfelé nyomul, ez a fizikai törvényszerűség a működésének alapja. 1975. december 4-én Bécsi János és Pintér Attila kol12. kép. Keszthely, ferences templom, a déli szentélyfal egyik ablakának festett béllete világi férfifejekkel (Szerző felvétele)