Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - D. MEZEY ALICE: Előszó, avagy vázlatos helyzetkép

ELŐSZÓ, AVAGY VÁZLATOS HELYZETKÉP D. MEZEY ALICE Magyar Műemlékvédelem, XIV. 2007 © KÖH Műemlékvédelmi Tudományos Intézet Budapest Idestova három éve lesz, hogy tudós kollégáim elfoglaltsága miatt rám hárult a feladat, hogy a 2004 májusában Visegrádon megtartott Nemzetközi Színdinamikai Konferencián

1 - ahogy a felkérésben elhangzott - a műemlékek színezéséről előadjak. Mivel a felvetést fontosnak és fölöttébb időszerűnek tartottam, a kérésnek azzal a szándékkal tettem eleget, hogy a témakörben széleskörű szemléletformálásba fogok. Nem azért, mert úgy gondoltam, hogyazismeretanyagnakazehhezszükséges mértékben birtokában vagyok, hanem azért, mert azt világosan látni véltem, hogy ez ügyben sürgősen valamit tenni kell. Az elhatározásból egy olyan előadás született, melynek egyetlen célja volt: bebizonyítani, hogy a műemlék épületek helyreállítás utáni homlokzati megjelenése elsősorban kutatási, restaurátori kutatási és restaurálási/konzerválási, azaz tényszerű kérdés. Csak, ha az eredeti homlokzatképzésnek semmiféle nyoma nem maradt meg, akkor jöhet szóba a tervezés, s legutoljára az„esztétizálás", de annak is az egyre szaporodó kutatási eredményekre kell támaszkodnia. Előadásom, címének megfelelően - Műemlékek színessége az ókortól a Bauhausig, kizárólag helyszíni kutatási tapasztalatok és restaurálási példák segítségével tekintette át a témakört, s hogy az áttekintés vázlatosságán enyhítsek, a magyarországi esettanulmányok ismertetésére szorítkoztam. A figyelmes olvasó számára már a címből is kisejlik, hogy a színezés mint fogalom elsőként vált törlendővé a szótárból, helyette a„színesség" látszott elfogadhatónak, a„Polychromie"tágabb értelmezésével szemben, a német„Farbigkeit"-ből fordítva. Ugyanis a jelentős nemzetközi szakirodalommal szemben a magyarországiból a téma ma még teljességgel hiányzik, terminológiája kialakulásának is a kezdetén vagyunk. Pontosabban, egy tanulmány jelent meg Lővei Pál tollából, mely eredetileg a bajorországi Seonban 1987-ben rendezett konferenciára készült. A középkori Magyarország fontosabb épületein nagyobb felületen megmaradt ilyen jellegű díszítéseket vette számba a győri püspökvár tornyának homlokzatán akkoriban feltárt és bemutatott kváderfestés apropóján/ Jóllehet, az említett visegrádi színdinamikai konferencián az általam képviselt szemlélet társtalan volt, de az elmondottak, némi visszhangra találtak a kérdést a gyakorlat oldaláról megközelítők körében. Erre, s a műemléki hatósági munkában nap mint nap felvetődő problémahalmaz megtárgyalásának/oldásának időszerűségére való tekintettel 2004 szeptembere és 2005 júniusa között, a kollégák előadói közreműködésével egy Hivatalon belüli előadás sorozatot szerveztünk. Mivel a kezdeményezést széleskörű, kitartó érdeklődés kísérte, a stíluskorszakokra bontott előadás sorozatnak mintegy lezárásaképpen/ az év végére egy tágabb kitekintést is befogadó összefoglaló konferencia rendezését határoztuk el. Az ott elhangzott előadásokat jó másfél év elteltével, most bocsátjuk útjára. Az előkészítést és a lebonyolítást Nagy Veronika művészettörténész kolléganőmmel közösen végeztük, akinek munkája és helytállása nagyban hozzájárult a megvalósuláshoz. A nehézségek már az előadók felkérésével jelentkeztek. Nem a témával volt a gond, azt mindenki fontosnak, érdekesnek, egyesek lelkesítőnek és mindenki időszerűnek tartotta. Inkább azzal, hogy néhány restaurátortól és egy-két, a műemlékvédelem gyakorlatában tevékenykedő művészettörténésztől eltekintve nem akadt kolléga, akinek szakmai munkájába így önállóan illeszkedett volna. Egyesek más elfoglaltságuk miatt nem tudták vállalni részvételüket, többen kompetencia hiányra hivatkoztak. Az ellenérzés jogosságához és a felkérésekben vázolt feladat rendhagyó voltához, a magyarországi közállapotokat tekintve nem fér kétség. Első megközelítésben jellegzetes műemléki kérdésnek tűnhet, hogy egy-egy épület a helyreállítás során milyen megjelenést kap. Ellenben az már nem, hogy ezáltal mennyire képes visszaadni saját eredeti megjelenését, korának szellemiségét, üzenetét, látásmódját, életérzését és ízlésvilágát, azaz, mennyiben képes kordokumentum maradni, vagy azzá válni. Az ilyen jellegű elméleti kutatást az is megnehezíti, hogy a más tekintetben olykor gazdag, vagy legalább csordogáló levéltári források az épületek homlokzati megjelenéséről nemigen adnak hírt. A homlokzati tervrajzokat azábrázolás általános szabályai szerint színezték, a megvalósításra vonatkoztatva ezek sajnos egyáltalán nem tekinthetők irányadónak. Ebben a vonatkozásban felhasználható levéltári forrásokkal szerencsés esetben csupán a legigényesebb építkezések rendelkeznek a legigényesebb építtetők levéltáraiban. További, az előzőnél azért jóval kisebb nehézséget a konferencia tömör címadása jelentette. Egyfelől a téma történeti szemléletű vizsgálatának szándékát szerettük