Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

MURÁDIN JENŐ: A kőfaragástól a szobrászatig. Klősz József (1843-1922)

A KŐFARAGÁSTÓL A SZOBRÁSZATIG. KLŐSZ JÓZSEF (1 843-1 922) MURÁDIN JENŐ Magyar Műemlékvédelem, XIV. 2007 © KÖH Műemlékvédelmi Tudományos Intézet Budapest Pályaképének összefoglalása a historizmus erdélyi szobrászaténak előzményeire és kibontakozására vet fényt. Szülővárosában, Kolozsvárt Klősz József hosszú ideig, mind az emlékmű- és épületszobrászatban, mind a síremlékplasztikában egyedül képviselte a téralakítás e művészetét. S bár munkásságának értékeit elfedték a későbbi mozgalmas idők, a millenáris évek nagy megvalósult munkái, életútja a korszakra jellemző helyzetképet mutatja föl. Legfőképpen azt, hogy a köztéri szobrászat felívelő szakaszában is mindvégig jelen voltak az iparos rétegekből kiemelkedő mesterek, kőfaragók, vállalkozók, vagy éppen, mint az ő esetében, az olykor művészi szintet megütő, szobrászi ambíciókat melengető alkotók. Kőfaragás és szobrászat a Kárpát-medence keleti régióiban a 19. század derekán, de még később sem válik szét élesen egymástól. Ha feltűnnek kivételes tehetségek, bizonyos, hogy a lendületesen fejlődő magyar főváros, Pest elszívja őket a vidékről. De akár Pesten, a nagy lehetőségek színterén sem olyan egyszerű és egyértelmű a váltás, a szabadfoglalkozású művész, akadémiai iskolázottságú szobrász mindenképp kívánatos autonóm térnyerése. Gerenday Antal (1818-1887) példája erre a legszemléletesebb. A nagy kőfaragó műhelyt és sírkő lerakatokat fönntartó Gerenday emlékművek sorát, alakos ábrázolású síremlékeket, de akár köztéren fölállított büsztöket (Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor) tervezett és kivitelezett.

1 Az erdélyi Klősz József pályája is ebbe a képletbe illik bele. Ugyanolyan célok és ideálok lelkesítették, mint az egy nemzedékkel idősebb Gerendayt, akivel még munkakapcsolatba is került. Különbség az, hogy mögötte nem állott nagyvállalkozói háttér, ilyen elképzelései és lehetőségei nem is voltak. Megbízatásai során építészekkel, kőfaragó műhelyekkel működött együtt. Klősz József, „egy helybeli polgár fia"

2 Kolozsvárt, 1843ban született. Családjáról keveset tudunk, de ami kiderül, az mintegy képletszerűen vetíthető rá a város átalakuló társadalmának népmozgalmi viszonyaira. Azon a szépen faragott sírkövön, melyet a szobrász a Házsongárdi temető lutheránus sírkertjében szüleinek állított, az apa még Michael Kloesz néven szerepel. Német a felirat, gót betűs a véset. Ám fél évszázaddal később, amikor a szobrász is megtért az anyaföldhöz, a kövön a német szöveg alján már magyar a felirat: Klősz József. Olyanformán írva, ahogyan az elhunyt élete nagyobb részében a nevét használta. Német származása anyai részről is egyértelmű (anyja neve Akeszmann Terézia), de ő már más kultúrában, magyar érzelemben illeszkedett kora társadalmába. Korántsem egyedi eset az övé. Az erdélyi szász települések tömbjétől elszigetelt régióban, Kolozsváron és környékén az asszimiláció a polgárosodás korában erősen fölgyorsult. Messze távolodtak azok az idők, amikor még a magyar-szász aránylagosság gyakorlata határozta meg a városvezetés egyensúlyát. A kolozsvári németség aránya a 19. század végére 4 százalékra esett vissza,

3 majd tovább apadt. Öntudatos városépítő polgárság lakta Erdély szellemi központját, Kolozsvárt. Mindegy, hogy milyen rétegből jött, nemzetsége, nyelve is közömbös, amikor tehetett valamit élettere jobbításáért. Azok a kezdeményezések, melyek a 19. század második harmadától fölgyorsították a korszerű városkép kialakítását, szinte egyszólamú közösségi akaratból történtek. A város főterének színeváltozása, a Fellegvár vagy a Sétatér rendezése, Szépítő Egyletük látványos működése mindannyijuknak közös ügye volt. Igencsak jellemző a város német közösségéből kiemelkedő Schütz János (1814-1877) esete, aki a 1848-as időket követő abszolutizmus nyomasztó légkörében 50 ezer forintnyi önkéntes megajánlást gyűjtött egybe Kolozsvár főterének rendezésére, a Szent Mihály-templom körüli épületek lebontására. Róla és a hozzá hasonlókról mondta a Kolozsvárt nyomorgató Urban ezredes:„Rosszabbak, mint az igazi magyarok"

4 Ö akár példaképe is lehetett a kőfaragó iparosságból magasabb szintre lépett Klősz Józsefnek. A Kloesz (Klősz) családot Kolozsvár házbirtokosai között találjuk a 19. század derekán. Kloesz István a Belmagyar utcával párhuzamos Hosszú-szappany utca 383. szám alatt lakott, mely ház és telek az 1869-es új utcaszámozás szerint a 23-as számot kapta.

5 A háztulajdonosi státus bizonyos polgári rangot jelentett, ha nem is feltétlenül jó módot. Klősz József helyi mesterektől tanulta a kőfaragást. Nyomon követhető névhasználatának változása és beazonosítható lakhelye, illetve műhelye is a város különböző részein. Míg megbízatásai során először családjuk német nevén szerepel, azután egyre inkább a Klész, Klösz vagy Klősz néven találkozunk vele. A róla szóló írásokban a magyaros kiejtésnek jobban megfelelő Klősz névváltozat vált