Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

B. Benkhardt Lilla – Fülöp András: A nemesládonyi római katolikus templom műemléki kutatása

9. kép. A visszabontott román kori északi diadalívpillér a 7. kutatóárokban, 2003 oldja (a kőkeret nyilván meszelve volt). Nem tudjuk, hogy ezt megelőzően a román korban az ajtónyílást a homlokzati síkon egy félköríves szemöldökkő, vagy egyszerű tégla boltöv hidalta-e át. A nyugati oldalon, a mai bejárat északi és déli oldalán egy-egy kis szenteltvíztartó fülkét (?) tártunk fel, melyek kora kérdéses. A román kori hajó ablakai sem a külső, sem a belső kutatáskor nem kerültek elő.

120 Az egyik ablakot feltehetően az egyik mai ablak létesítésekor szüntették meg nyom nélkül, egy másik ablak a jelenlegi karzatablak helyén lehetett. A kis méretű templom több ablakkal nem is rendelkezett. Úgyszintén nem ismerjük a templom párkányát, de a déli kapu meglehetősen szerény, komolyabb béllet nélküli kialakítása arra utal, hogy az épület architektúrája kimondottan szegényes megjelenést mutathatott. A templombelső későbbi berendezésére nézve lényeges, hogy a román kori templom északi hajófalában a restaurátori kutatás feltárta egy állvány vagy északi fakarzat mellvédjének gerendafészkét (az azon átfutó meszelésréteg láthatóan egyezik az alább ismertetendő, szentélyben feltárt görög és latin feliratos meszelésréteggel). Ugyanennek a szerkezetnek a fa oszlopát pedig a 7. árok nyugati metszetében lehetett megfigyelni az északi faltól 80 cmre. A cölöp mindössze -40 cm mélyre nyúlt le, fölötte pedig egy meszes réteg futott át, mely megegyezik az alább ismertetendő, északi hajófalhoz támaszkodó barokk kori diadalívpillér alapozásának építési rétegével. Amikor tehát az állvány vagy karzat létesült, még igazodott a román kori, később levésett északi diadalívpillérhez, ami arra utal, hogy ekkor még változatlanul megvolt a középkori szentély. Mivel „kettős" karzatról szólnak a források, valószínűleg nemcsak az északi oldal mentén, hanem nyugaton is lehetett karzat, bár ennek esetleges nyomait a mai, barokk karzat boltozata és az utólagos falpillérek takarják. Megfigyeltük, hogy a mai (kívül sokszögű, ún. tengelysarkos, belül íves) szentély és az északi ill. déli hajófal keleti szakasza egy utólagos átépítés során épült meg, a korábbi szentély elbontásával és a román kori diadalívpillérek levésésével. A váltás a lábazati párkány anyagában is tetten érhető: míg a román kori párkány téglából, a barokk falszakaszokon kőből készült. Első lépésben - kizárólag kőből - elkészítették a belül íves, kívül sokszögzáródású alapozást mellyel csupán térdmagasságig, a szentély északi falán embermagasságig jutottak. Eredetileg diadalívpillért is terveztek, mint ezt a déli oldalon igazolhattuk (hasonló kőalapozás az északi hajófallal kötésben is jelentkezett, a későbbi falpillér alapozása alatt). Az építkezés azonban félbeszakadt. Ezt a térdmagasságig álló szentélyfalra szétkent, ám meszeletlen, durva habarcs mutatja, ugyanakkor a kihajlás szintjével összevethető egy hellyel-közzel téglával borított járószint.'

21 A mai szentély területén feltártunk egy, az alapjaiban megépült déli diadalívpillérhez csatlakozó, kelet felé induló, majd észak felé forduló 64 cm széles falat.

122 A szintviszonyok, különösen a hajó szint miatt, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy az bármilyen korábbi épület alapjaként szolgált volna. A hajóban nyugat felé semmilyen folytatása nem volt, ehelyett kimondottan a mai szentélyhez igazodott. Erre az alapozásra ráfedett az előbb említett téglapadló is. Még sekélyebb volt annak az agyagba rakott, felszínén habarcsozott kőalapozásnaka mélysége, mely az előbb említett fal és a mai szentély között helyezkedett el. Lekerekített formája alapján oltáralapnak tartjuk. A szentély faiának felmenő részei az alsó falszövethez hasonló habarccsal, de már téglából (téglaméret: 26 x ? x 7, ? x 12 x 7,2 cm) épültek. Ugyanakkor falazatában római tégla, valamint több másodlagosan felhasznált kő is megtalálható, köztük a déli hajófalban egy vakolt és vörösre festett darab. A sokszögzáródású szentély külső sarkait mind az alsó, mind a felső falszövetben tompaszögűre faragott, függőlegesen állított kőelemekkel armírozták. A kívül sokszögzáródású, belül félköríves fal egyidejűségét támasztja alá az északkeleti oldalon talált, a teljes falvastagságon átnyúló építési állványlyuk. A belsőben végzett restaurátori kutatás tisztázta, hogy a szentélyben középkori festésréteg nem volt.

123 A déli szentélyfalon három festésréteg mutatkozott, a legkorábbi csupán sima meszelésréteg, a második - sötétszürke-fekete színnel írt - latin betűs felirat töredéke (12. kép), a harmadik, sötétszürke-fekete görög és latin betűs felirat szürke és sárga keretben (13. kép), a délkeleti szentélyablaktól keletre, a szentély íves záródásán került elő.

124 Mindhárom réteg a mai boltozatnál korábbi, a mai homlokívek kialakításakor ezekbe belevágtak. A keleti szentélyfalban feltártunk két utólag beletört, a második meszelésréteget vágó, sekély mélységű, homorú fülkét, melyeket az építéskor rögtön