Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Kádár József: Kőbányai téglagyárak

Gyakran találkozhatunk - más iparágak területén is - azzal a jelenséggel, hogy a jól ismert cégnevet az„utódai",,örökösei", vagy legalább az„azelőtt"jelzéssel vezették tovább. Mindennek ellenére, ha egy terület több térképét vizsgáljuk, a változások jól követhetők. Szerencsére, Kőbányáról elég sok térképet ismerünk. Az irattárak anyagai (pl. a Cégbírósági iratok, melyek csak 1867 óta léteznek), az elmúlt közel másfél évszázad során sok cég esetében hiányossá váltak. Az 1861-1873 közötti évek építési szándékairól - a téglagyárak esetében is - tájékoztatnak a Pest város Építő Bizottmányához beadott építési kérelmek, tervek. Egy-egy gyárról, vagy működésének kisebb-nagyobb időszakáról néha részletes iratanyag maradt fenn, néha szinte semmi. Sajnálatos, hogy ezek az iratok a gyár telephelyét csak a legritkább esetben említik. Néha értesülünk a termelés és eladás évi alakulásáról, a pénzpiaci és tőkemozgásokról, fejlesztésekről, cégösszevonások indokairól, szociális intézkedésekről, vagy éppen az államosításról, a társadalmi feszültségekről is. Van, amelyiknél a tulajdonos családját is megismerhetjük, másiknál csak a puszta név maradt ránk. Egy gyár történetéről sokféle adatot lehet feljegyezni, sok gyárról azonban csak keveset tudunk. Akad gyár, melyről önálló tanulmányok szólnak, ezekből csak a főbb ismereteket idézzük. A megszűnt, idővel átalakult, korszerűsödött gyárak technikai színvonalának részletes ismertetésére sem vállalkozhatunk. Ezért a kőbányai téglagyártás elmúlt évszázadaira is érvényes, általános jellemzésként álljon itt egy részlet az 1896-ban megjelent A Pallas Nagy Lexikona vonatkozó szócikkéből: „Magyar agyagipar. Téglagyáraink ma már mind modern berendezéssel, a tömeges gyártásra képesek és a rákosi, kőbányai és a tatai gyárak műtéglái versenyezhetnek a külföld legtökéletesebb gyártmányaival és eleget tehetnek a műépítész minden kívánalmainak. Különlegessége a rákosi és a kőbányai gyáraknak még a keramit, melynek gyártását Rost a rákosi gyárban kezdeményezte"' A TÉGLÁRÓL A TÉGLA KÉSZÍTÉSE Az emberiség már több ezer év óta készít téglát, a legkülönbözőbb formában és méretben, hogy különböző rendeltetésű építményeit létrehozhassa. A tégla anyaga az agyag, amelynek - tűzben felhevítve - megváltozik néhány tulajdonsága. Kérdéses azonban, hogy miként jutottak eleink arra az eredményre, amit ma téglának nevezünk? A felismerések sorozata - és azok elterjedése - bizonyára évszázadokat, évezredeket igényelt, de végül az ismeretek összegyűltek és rendeződtek. A folyópartokat szükségszerűen kereső ember megismerte a tüzet és használni kezdte. Azt azonban néha még a széljárástól is óvni kellett. Az áradás után lerakódott agyagréteg ha megszárad, darabokra repedezve könnyen felszedhető. Ezeket a darabokat egymásra helyezve védeni tudta az oly fontos lángot. Saját maga részére egymásra rakott agyaglemezekből, gallyakból, sárból, készített fal-, vagy tetőszerű védelmet. Ha nem volt réteges agyaglemez, sárból formálta meg a széltől védő, immár„fal"elemeit. Ha hasonló méretű, vastagságú darabokat rakott össze, jobban állt a fal. Észre vehette, hogy a tűzrakás alatti agyagréteg és a mellérakott agyagdarabok anyaga a tűztől megváltozik, keményebb lesz és az eső nem árt neki. Mindehhez hoszszú idő kellett, mégis, néhány ezer évvel ezelőtt már nem csak szárított, de égetett agyagból is építettek, már nem is kunyhót, hanem palotákat. Hazánk területén a legkorábbi téglakészítők a rómaiak voltak. Ők nemcsak falazótéglát, tetőcserepet, fűtéshez meleglevegőt vezető csöveket, belső falburkoló lapokat, de vízvezetéket, csatorna fedlapot, padlóburkoló lapokat is készítettek, nem szólva külön a kerámia edényekés tárgyak rendkívüli változatosságú tömegéről. A népvándorlás korában a téglagyártás ismerete nem volt folyamatos. A téglakészítés főleg azokban a térségekben volt elterjedt, melyek kőben szegények voltak. A középkor vége felé, a román és gótikus építési korszakok idején a téglák igen változatos méretben és formában készültek. A falazótéglák oldalhosszainak mérete az 1 láb és a % láb méret felé közelített. A téglák mérettől független - 4:2:1-es - belső aránya lassan alakult ki a középkor vége felé.

1 Ahol a feltételek alkalmasak voltak, sokáig, néhol évszázadokon át fejtették az agyagot, készítették a téglát. A téglakészítés - a néhány ezer darabos - kis mennyiségtől az évi sokmilliós darabszámig volt lehetséges. A korai idők kisebb-nagyobb agyagfejtő helyeit vagy a természet foglalta vissza, vagy az ember hasznosította más célra. Sok kisebb, vagy alkalmi téglavető helyét ma már nem, csak a jelentősebb bányák, gyárak helyét ismerjük. Ma már a Kőbányára tévedő budapestiek sem mindig tudják, hogy egy park vagy lakótelep helyén alig néhány évtizede agyagbánya, téglagyár volt. Az ősi módszer - valószínűleg az anyag és a cél azonos természetéből eredően - a Föld több térségében is azonosan alakult. Ha az elmúlt évszázadok téglakészítésének emlékeit, köztük a ránk maradt - immár„műtárgy"jellegű - tégláit is vizsgálni akarjuk, meg kell ismernünk a téglakészítés néhány alapvető módját. Ugyanis a tárgyak sok mindent elmondanak magukról, ha van hozzá türelmünk,