Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Gábor Eszter: Stadtwäldchen Allée – Városligeti fasor (1800-1873)

Az egykori pesti - német - szóhasználat is Villának, Sommerhausnak, Gartenhausnak nevezett - minden megkülönböztetés nélkül, sokszor ugyanarra az épületre is váltakozva - minden, a kertben szabadon álló lakóépületet. Tehát kertben, szabadon álló és lakásra használható épületekről van szó, lehet az emeletes, földszintes, vagy magasföldszintes, egy-, vagy esetleg kétlakásos, szimmetrikus vagy aszimmetrikus elrendezésű, portikuszos, teraszos vagy mindezt nélkülöző épület is. Nem tekintették villának - nem tekintem én sem - az utcavonalon zárt sorban épített házat, vagy a kerti építményeket, legyenek akár emeletesek és igényesen kialakítottak, ha lakásul nem használhatók. A kastélyoktól pedig szerényebb méretük, a körülöttük lévő kisebb kert és mindemellett az alacsonyabb szintű reprezentáció is megkülönbözteti a városi, városközeli, a polgárok szűkebb lehetőségeihez szabott szerényebb igényeit kielégítő, kerti nyaralóházakat, villákat. A TELKEK A városligeti fasori építkezéseket, illetve épületeket elsőként a helyszínül szolgáló telkek mérete és alakja határozta meg. A keskeny és mély (12° x 100°) telkek - noha nem volt meghatározva, hogy a telek mélyébe épített szabadon álló épületek (villák) mennyire közelíthetik meg a telekhatárt - eleve korlátot szabtak a házak szélességi méreteinek. Ezt a korlátozást azonban az építtetők nem találták tűrhetetlennek, mert a kettős vagy hármas telekre épített villák esetében sem használták ki a lehetőségeket. A Döring-villa (városligeti 36-37. szám, Kasselik Ferenc, 1841) főhomlokzatának hossza mindössze 12°, a tornyai Schosberger-villa (városligeti 39.40.41. szám, Limburszky József ?, Weber Antal ?, 1867) főhomlokzata a telek hossztengelyéhez igazodott, függetlenül a telek 36° szélességétől. A telkeknek nagyvonalúbb vagy nagyobb méretű építkezéshez alkalmatlan alakja nem írható egyértelműen a parcelláztató Batthyány érsek, vagy a vásárló pesti polgárok kisszerűségének számlájára, mert az általunk ismert kevés példa azt mutatja, hogy a keskeny és mély telkek meglehetősen általánosak voltak a 19. század elején. Berlinben, a belső város határán, az untere Friedrichvorstadtban kialakult villanegyedben, a Tiergartenviertelben a Tiergartenstrasse és a Grabenstrasse között a korai években-az 1830-as évekig-szintén mély, nagyon mély telkek voltak a jellemzőek. Mivel ezek a telkek nem egységes parcellázás során jöttek létre, a pestiektől eltérően nem voltak szabályosak, méretük eltért egymástól, volt közöttük keskenyebb és szélesebb is. (1820-ban a Tiergartenstrasse 36. számú telke - szélső értékként - megközelítőleg 20 x 500 méteres volt.) A telkek alakjában és méreteiben az első lényeges változás 1835 után, a két eredeti út között nyitott utcák, a Bendlerstrasse és a Mattháikirchstrasse megnyitása után, ezek mentén jött létre.

325 Bonnban a Rajna-parti villanegyedben, a folyópart és a Coblenzerstrasse között az eredetileg gyümölcskertekből alakult villatelkek mérete szintén változatos volt, de nagy számmal volt köztük keskeny-mély telek; nem számított kivételnek, ahol a telek mélysége az utcai front ötszöröse, vagy éppen tízszerese volt.

326 Bécsben a Landstrassén az egykori Esterházy-kert közelében voltak hasonlóan keskeny és mély kertek, de ezekben nem villák épültek, hanem utcai frontjukon zárt sorban, kis udvari szárnnyal bővített házak álltak.

327 A keskeny és mély telkek létrejöttének egyszerű magyarázata, hogy a parcellázó csak úgy tudott volna azonos méretű, de jobb formájú telkeket kialakítani, ha a parcellázandó területen utcát, utcákat nyit. Ez természetesen olyan többletköltséget jelentett volna, amit igyekeztek elkerülni. (Az Andrássy út parcellázásával egy időben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának ülésén felmerült a Városligeti fasor és a Nagy János utcák között párhuzamos utca nyitása,

328 de az ezzel járó bonyodalmak miatt az ügy lekerült a napirendről.

329

) Másrészről igyekeztek minél több telket kialakítani, tehát a még elviselhető legkisebb szélességűre szabták azokat. így jöttek létre a fasorban a 12 x 100 öles telkek. A VILLÁK A városligeti fasorban épült villák száma kicsi ahhoz, hogy jellemző csoportok lennének belőlük kialakíthatók. így gyakran megesik, hogy egy-egy épület képez csoportot, és gyakori a csoportok közötti átmenet, hogy egy-egy épület több csoport jellemzőit is magán viseli, és ebben egyedi. Az első, feltétlenül adódó megállapítás negatív tartalmú: a fasori villák között nem találni a palladiói villákhoz hasonló szigorúan geometriai rendszerhez igazodó belső elrendezést - geometriailag meghatározott alaprajzot. A palladiói villák alaprajza - leegyszerűsítve - a 3 x 3 osztású renden alapul, a centrumban a legjelentősebb és egyben legnagyobb térrel, a felülről megvilágított, a Villa Rotonda esetében kupolával fedett csarnokkal. Gottfried Semper a dresdai Villa Rosa (1839) tervezésekor ezt a rendszert alkalmazta a 19. századi igényekhez igazítva. A pesti példákon nem jelenik meg a „kilenc osztású" rend, mert itt nem találunk példát a három traktusra, a három szobasorra. A csarnok mint domináns tér itt nem jött létre. A helyiségek rangsora rövidebb, lényegében ki-