Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)

Adattár - Beszámoló az 1980-1990 közötti munkákról

gótikus szentély szintje alatt félköríves románkori szentély fa­laira bukkantunk. Ennek a 13. század második felére keltezhe­tő templomnak nem volt tornya, bejárata a nyugati oldalon volt, ablakai a mai nagyobb nyílások helyén lehettek. A 14. század közepén kibővítették a templomot, a hajót változatlanul hagyták, elbontva a korábbit, gótikus tengelytám­pilléres sokszögű szentélyt alakítottak ki. Ezt beboltozták, míg a hajó továbbra is sűefödésű maradt. A nyugati homlokzat elé négyszögből nyolcszögbe átmenő tornyot emeltek. A déü ha­jófalon elszedett, vízszintes záródású ajtót nyitottak. A torony­aljba csak a hajó felől, az emeleteire pedig a karzatról lehetett bejutni. Ehhez a templomnak kétszintes gótikus sekrestye tartozott. Alsó szintje téglaboltozatos osszárium, felső sekrestye volt. 1653-ban a templom köré lőréses, erődítésszerű falat húz­tak, ennek csak szakaszai maradtak fenn. A 18. század közepe táján az igen rossz állapotú templo­mot helyreállították, megemelték párkánymagasságát, beboltoz­ták, nagyobb ablakokat kapott, befalazták a déli gótikus bejá­ratot és a torony alján nyitottak újat. Ezután már csak kisebb javításokat végeztek az épületen, kivéve a sekrestyét, amelyet megnagyobbítottak, és a boltoza­tát elbontva, a külső szintet feltöltve — így az alsó osszáriumot eltüntetve — egyszintessé alakították át. Kutatás vége 1993. Kutató: Lászay Judit (OMF). Építész: Sedlmayr János (OMF). Statikus: Vándor András (OMF). LJ HAJDÚ-BIHAR MEGYE BALMAZÚJVÁROS, Kossuth tér. Római katolikus templom A 18. század 80-as éveiben épült barokk templom külső felújítá­sára 1985—87-ben került sor. A munkálatokat Vaskó Pál főegy­házmegyei építész irányításával helyi kivitelezők végezték. Építtető: Egyházközség. SSJ BÁRÁND, Kossuth tér. Római katolikus templom A 18. század közepén épült barokk templom külső felújítását 1985-ben kezdték meg. A homlokzatok újravakolásával, festé­sével egyidoben utólagos falszigetelést is végeztek. Tervező: Haranghy Sándor. Kivitelezők: helyi mesterek. Építtető: Egyházközség. SSJ DEBRECEN, Batthyány u. 12. Lakóház Az 1810 körül épült klasszicista lakóház teljes felújítását 1985­ben fejezték be. A következő években került sor a szomszédos épületek felújításával, rekonstrukciójuk folytatásával együtt a Batthyány utca gyalogos utcává való átalakítására. Tervező: HAJDÚTERV. Kivitelező: Kabai Vörös Csillag Mgtsz. Építő Részlege. Építtető: Debreceni IKV. SSJ DEBRECEN, Böszörményi u. 1. Hortobágyi szélmalom Az egykori szélmalom Debrecen egyik jelentős ipartörténeti em­léke. Az állagmegóvó és helyreállító munkát 1985-ben kezd­ték meg. A helyreállítás során több, értéktelen 19. századi tol­daléképületet lebontottak. Tervező: HAJDÚTERV. Kivitelező: Téglási Új Élet Mgtsz. Építő Részlege. Építtető: Hajdú-Bihar Megyei Gabonaforgal­mi Vállalat. SSJ DEBRECEN, Hal köz 4. - Piac u. 29. (korábban Vörös­hadsereg u.) Lakóház A lakóépület teljes felújítását 1984-ben fejezték be. Tervező: Lovass László (DJXTERV). Kivitelező: Kabai Vö­rös Csillag Mgtsz. Építő Részlete. Építtető: Debreceni IKV. SSJ DEBRECEN, Kossuth u. 13. Lakóház A koraeklektikus homlokzatú épület külső felújítását 1985-ben fejezték be. Tervező: Kőszeghy Attila (HAJDÚTERV). Kivitelező: Deb­receni IKV Építő Részlege. Építtető: Debreceni IKV. SSJ DEBRECEN, Kossuth u. 31. Lakóház A klasszicista lakóház utcai homlokzatát 1984-ben újították fel. Tervező: HAJDÚTERV. Kivitelező: Hadház-Téglási Költ­ségvetési Üzem. Építtető: Debreceni IKV. SSJ DEBRECEN, Köztemető, Krematorium és ravatalozó Az OMF 1984-ben nyilvánította védetté az 1931-32-ben Bor­sos József tervei szerint épült ravatalozót. A két világháború között magyar építészet jelentős alkotásának korszerűsítését és teljes helyreállítását 1985-ben fejezték be. 345. kép. Balmazújváros, Kossuth tér. Római katolikus templom

Next

/
Thumbnails
Contents