Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)
Krónika - Sisa Béla: Népi műemlékek védelme (1980-1990)
JEGYZETEK 1 A támogatási program első évében négy emlék, a következő években egyre több népi emlék kapott támogatást. A támogatási összegek általában 100 ezer és 200 ezer forint között mozogtak, de előfordult 300 ezer forintot is meghaladó támogatás is. Összességében 198 emlék hasznosítására, megmentésére fordítottuk a 30 millió forintot. A legtöbb támogatott emlék Borsod megyében volt: 28 műemlékkel, de volt ahol csupán egy-két emléket támogattunk, pl.: Nógrád és Fejér megyék. Komárom megyében nem volt támogatott emlék. 2 1984-ben mindössze három emlék kapott támogatást, 1 millió Ft értékben. A következő évben 1 millió 200 ezer forintot tizenegy részre kellett szétosztani. 1986-ban 4,5 millió forint jutott 18 népi műemléknek ill. gazdájának. A következő két esztendőben hat-hat emlékre jutott évente átlag összességében 800-800 ezer forint. 1987-ben a legkevesebb támogatás 25 ezer Ft volt. 1989-ben kilenc emlék támogatására fordítottak, 1,3 millió forintot. 1990-ben ismét 1 millió jutott csupán a támogatásra, hét műemlékre. 1. sz. melléklet Népi műemlékek minisztertanácsi támogatása. 1974-1983. 1974. Bács-Kiskun megye Kiskörös, Szt. István u. 23. Békés megye Endrőd, Sugár u. 20. Méhkerék, Rákóczi u. 1. Csongrád megye Hódmezővásárhely, Árpád u. 21. 1975. Baranya megye Magyarsarlós, Petőfi u. 5. Ófalu, Kossuth u. 38. Godisa, Petőfi u. 28. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gönc, Kossuth u. 85. Komlóska, Rákóczi u. 19. Csongrád megye Csongrád, Öregvár u. 55. Hódmezővásárhely, Erzsébet-úti tanya Győr-Sopron megye Táp, Hegy sor u. 6. Táp, Hegy sor u. 10. Hajdú-Bihar megye Berekböszörmény, Széchenyi u. 29. Pest megye Ócsa, Bercsényi u. 10. Somogy megye Szenna, Árpád u. 38. Vörs, Dózsa Gy. u. 17. Szabolcs-Szatmár megye Szatmárcseke, Vasvári Pál u. 4. Szolnok megye Tiszafüred, Malom u. 12. Veszprém megye Tés, Táncsics u. 32. Vas megye Cák pincék /28-33/ 1976. Békés megye Békéscsaba, Gajdács tanya Békés, Durkó u. 8. Baranya megye Kémes, Kossuth u. 66. Bakóca, Rákóczi u. 77. ZengŐvárkony, Jókai u. 11. Szőke, Fő u. 1. Csongrád megye Csongrád, Öregvár u. 45. Csongrád, Öregvár u. 37. Győr-Sopron megye Táp, Hegysor u. 9. Táp, Hegysor u. 5. Tényő, Kétsor u. 18. Heves megye Abasár, Múzeum u. 28. Átány, Rákóczi u. 54. Nagyréde, Erzsébet tér 1-2. Noszvaj, Lenin u. 40. (ma Deák F. u.) Hajdú-Bihar megye Hajdúnánás, Hunyadi u. 21. Hajdúböszörmény, Polgári u. 100. Hajdúböszörmény, Polgári u. 98. Szolnok megye Jászberény, Hentes u. 7. Karcag, Jókai u. 16. Nógrád megye Kisterenye, Árpád u. 20. Vas megye Szalafő, Felsőszer u. 14. Zala megye Galambok, Somogyi B. u. 8. 1977. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gönc, Kossuth u. 85/a. Mezőkövesd, Mogyoróköz 4. Ernőd, Szilfa u. 3. Ernőd, Szilfa u. 8. Tard, Béke u. 57. Békés megye Gyula, Jókai u. 31. Csongrád megye Csongrád, Gyökér u. 19. Csongrád, Öregvár u. 56. Csongrád, Öregvár u. 60. Csongrád, Öregvár u. 39.