Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Források - Viollet-Le-Duc E.: A restaurálás (Dictionnaire raisonnée de l’architecture francaise du XIe au XVIe siecle. Tome VIII. Paris. 1975. pp. 14-34.)

VI OL LET LE DUC TANÍTÁSA A RESTAURÁLÁSRÓL Restaurálás. A szó és a maga a tevékenység is új keletű. Egy épület restaurálása nem azt jelenti, hogy karbantartjuk, kijavítjuk vagy rekonstruáljuk, hanem azt, hogy visszaállítjuk a teljesség olyan állapotába, amely jóllehet nem is létezett egy adott időben. Csupán a mi századunk második negyedétől jelentkezett az igény más korokból való épületek restaurálására és nincs tudomásunk arról, hogy az építészeti restaurálás fogalmát világosan meghatározták volna. Helyénvaló lenne talán, hogy pontos képet adjunk arról, mit értünk vagy mit kellene értenünk restaurálás alatt, mivel úgy látszik, számos félreértés mutatkozik a művelet értelmezése körül. Mondottuk, hogy a szó és maga a tevékenység is új és valóban, a régi időkben egyetlen civilizáció, egyetlen nép sem végzett restaurálásokat a szó mai értelmében. Ázsiában régen csakúgy mint manapság, ha egy templom vagy palota megrongálódott az idők során, egy másikat emeltek vagy emelnek mellette. Azért még nem bontják le a régi épületet, csak átengedik az enyészetnek és a múló századok hatalmukba is kerítik, mint sajátjukat, hogy azután lassanként szétporlasszák. A rómaiak újjáépítettek, de nem restauráltak, aminek bizonyítéka, hogy a latin nyelvnek nincs olyan szava, amely a mi restaurálásunknak megfelel, a szónak tulajdonított mai jelentés szerint. Instaurare, reficere, renovare nem restaurálást, hanem visszaállítást, újjáépítést jelent. Amikor Hadrianus császár, az ő elképzelése szerint helyreállította a régi Görögország és Kis-Ázsia számos műemlékét, olyamódon járt el, amivel ma Európa valamennyi régészeti társaságának méltatlankodását kiváltaná, bár a régiségek ismerőjének szerepében tetszelgett. A Baalbek-i Naptemplom újjáépítését nem restaurálásnak, hanem rekonstrukciónak kell tekintenünk, amelyet az akkor szokásos módon végeztek. De maguk a Ptolemaioszok, akik pedig az archaikus értékek megbecsülésével kérkedtek, sem tartották teljesen tiszteletben a régi egyiptomi dinasztiák műemlékeinek formáit, hanem a kor ízlése szerint építették újjá azokat. Ami a görögöket illeti, ahelyett, hogy a megrongálódott épületeket restaurálták, vagyis formáikat pontosan reprodukálták volna, nyilván helyesnek vélték, ha a szükségessé vált munkák a kor pillanatnyi divatját tükrözik. Diadalívet emelni úgy, mint például Konstantin Rómában, a Trajanus diadalívéből kiszakított részekkel: se nem restaurálás, se nem rekonstrukció, hanem vandalizmus, barbár fosztogatás. Stukkóval borítani a római Fortuna virilis templom architektúráját; ez sem tekinthető éppenséggel restaurálásnak. Ez torzítás. Fel kell ismerni, hogy a nem archaikus, de legalább épületfelújításnak tekintett restaurálások iránti kedv, mindig az egyes társadalmak civilizációs korszakainak végén jelentkezett. Görögország antik műemlékeinek restaurálásra, vagyis inkább kijavítására akkor került sor, amikor a görög géniusz már kialudt Róma ránehezendő nyomása alatt. A birodalom viszont akkor fogott hozzá a templomok restaurálásához, amikor már-már a keresztény templomok léptek helyükbe; nálunk pedig bizonyos sietséggel építtek tovább, javítottak ki vagy fejeztek be számos katolikus templomot, a reformáció küszöbén. Egyébként a középkornak semmivel sem volt több érzéke a mai értelemben vett restaurálások iránt, mint az ókornak, sőt. Amikor egy XII. századbeli épületen egy összetört fejezetet kellett pótolni, XIII., XIV., vagy XV. századbeli fejezetet raktak a helyére. Ha egy XIII. századi, hosszú levéldísz-frizből akárcsak egyetlen darab hiányzott, a korízlés szerinti díszítéssel egészítették ki. így aztán gyakran megtörtént, mielőtt a stílusok tanulmányozása végső fejlettségét elérte, hogy e módosításokat szokatlan jegyeknek tekintették és tévesen datáltak olyan részeket, amelyeket csupán egy szövegbe való betoldásnak kellett volna tekinteni.