Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Történet - Császár László: A gótikus bordaprofilokról

A GÓTIKUS BORDAPROFILOKRÓL A romanika és a gótika szerkezeti fejlődése olyan elemet hozott létre, amely — főleg a késő gótikában — az architektúra kifejezési eszközei között elsőrangú szerepre tett szert. Ez az elem a boltozatok bordarendszere. E bordák kötegszerű tagozása, keresztmetszeti rajzolata a bordaprofil. Elemzésük segítséget nyújthat az építészettörténeti kutatás számára a keletkezéssel és a stíluskapcsolatok feltárásával összefüggő kérdések megválaszolására, ugyanis az egyes profiltípusok nemcsak hogy meghatározott időhatárok közé szoríthatók (bizonyos toleranciával), hanem több esetben a művészeti hatások irányait is elárulják. Nem fordult azonban még eddig kellőképpen a figyelem egy további témakör felé, vagyis annak megválaszolására, hogy mi volt az értelme a bordaprofilok ilyen változatos kiképzésének? Más megfogalmazásban: milyen összefüggés állapítható meg a boltozati, illetve a bordarendszer esztétikai-szerkezeti karaktere és a bordaprofilok között? Mindenekelőtt tekintsük át röviden, időrendileg milyen fő típusok alkotják az anyagot. Vizsgálódásaink során elsősorban a magyar példákra támaszkodtunk. A legkorábbi gótikus profil a hengertaggal gazdagított román boltozati bordából alakult ki oly módon, hogy a henger alsó részét „csúcsívesítették', vagyis élet képeztek ki rajta (13/a kép). Az élt azután lemeztag váltotta fel, s így jött létre az ún. körtetagos profilok több típusa. Ez a folyamat a XIII. században játszódik le. A körtetagot azonban még a XV. században is alkalmazzák, de már más formaösszefüggésekkel, ahogy erre majd utalni fogunk. A korábbi típusok olykor még két oldalirányú körtetaggal is díszítettek vagy pálcákkal, amelyek több ízben inflexiós, áthajtásos ívekkel kapcsolódnak a gerincprofilhoz (131b kép). Az Anjou-kori bordák között vannak egyszerűbb tagozásúak is. Tipikus példái azt mutatják, hogy a körtetag erősen alávájt horonnyal együtt fordul elő. A tagozat felső részén kétoldalt az alávájásból adódó hegyes csücsök kiküszöbölésére élszedést alkalmaznak (13/c kép). A XIV. század végén és a XV. század elején jelennek meg az egyszerű ékbordaprofilok, melyeket eredeti formájukban csak korlátozottan alkalmaznak. Szélesebb körben terjednek el — döntően a XV. században — az ebből továbbfejlesztett profilok, ahol a borda ferde lapjait kétoldalt köríves hornyokkal mozgatják meg (13/d, 13/e, 13/f kép). Ugyanekkor tovább is gazdagodik a tagozatrajz azáltal, hogy az orrtagra lendületes körtetag kerül (13lg kép), amelynek plasztikája olykor oly erős, hogy a körtetag szerkesztése két érintőkörrel történik. A XV. század végének, a XVI. század elejének igen jellegzetes és nagyon elterjedt bordaprofiltípusa az a kétszer hornyolt forma, amely a profilfelületen kívüli metszőkörökkel szerkeszthető meg (13/h, 13/i, 13/j kép). Előfordul felső élszedéssel vagy anélkül. Van olyan típusa is, ahol a szerkesztőkörök nem metszik egymást, így a hornyok között lemeztag alakul ki (13/k, 13/1 kép). Erősen a XVI. század eleje körül csoportosulnak időben azok a típusok, amelyeknél egyfelől a kétszer hornyolt profil alsó vagy felső, illetőleg mindkét hornyában pálcatagot találunk (13/m, 13/n kép), másfelől a lemeztaggal ellátott, kétszer hornyolt profilnál az alsó hornyot ékszerűen alávájják, s így három erősen kiugró lemez adódik. Alakjukról a háromujjas borda nevet kapták (13/o kép). Egy-egy szarvacskával gazdagítva ötujjas profil alakul ki. Négyujjasnak hívjuk akkor a bordát, ha az alsó lemezt kiszélesítve középen egy ékalakú horonnyal még megosztják (13/p kép). Jellegzetesen XVI. századi az ún. kétujjas borda, ahol egy ékalakban egyszer hornyolt profil alsó lemezét osztják ketté az előbb említett módon (13/r kép), és az a borda is, amelyen az egyszerű egyszer hornyolt profilon l-l pálca látható (13/s kép).