Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)
Adattár - A magyar műemlékvédelem munkájának eredményei az egyes műemlékek tükrében
440. kép. Balaton udvari, temető szerét, a nyílások helyét és formai kialakítását tisztázták. Az elfalazott ajtókból és ablakokból, valamint egyes későbbi hozzáépítések falaiból kb. 70 db reneszánsz kőfaragványt bontottak ki, amelyek között ajtó és ablakkeret töredékek és kandalló részletek vannak. A faragott köveket felmérték és beleltározták. A főépület mellett kutatást végeztek a kastély egyéb épületein is. A nyugati melléképületben megtalálták az egykori várkastély felvonóhidas külső kapuját. Kutatók: Koppány Tibor, Koppány Tiborné és Pusztai László (OMF). KT FELSÖÖRS, Dózsa tér. Római katolikus templom A teljes berendezés helyreállításának befejezéseként 1975-ben restaurálták a déli oldalhajóban álló oltárt és prépostszéket. A meUékoltár szoros rokonságban áll az 1743-ban készült szószékkel. Ez tette lehetővé, hogy a szokásos faanyagvédelmi és szerkezeti munkákon, az érett barokk színezés feltárásán és bemutatásán túl, rekonstruálhassák a főpárkány kifűrészelt, középső ívét. Erre a visszaépített tagozatra új elrendezésben — ugyancsak a szószéken látható megoldás mintájára — helyezték a felhőkkel és diszfénysugarakkal körülvett istenszemet. Az oltárképen Nepomuki Szt. János látható, attribútumait tartó puttók társaságában, az antependium festménye a szentet a Moldva habjain ábrázolja. Mindkét vásznat egy korábbi javítás alkalmával rétegelt lemezre ragasztották, mert ezt megtartva, a képek számára új parkettás hordozószerkezet készült. A baldachinos prépostszéknél elsősorban a szerkezet megerősítése jelentett problémát. Az átfestés eltávolítása után a színezés csupán retusálásra szorult. Ugyanez mondható el a szék hátfalát díszítő Szt. Márton képről is. A korábbi tárgyakhoz hasonlóan, e munkát is az OMF faszobrász restaurátor csoportja végezte az OMF költségén. Vezető faszobrász-restaurátor: Dr. Bodorné Szent-Gály Erzsébet (OMF). Festőrestaurátor: Kőszeghy Dóra (OMF). AXVIII. századi Bűnbánó Magdolna főoltárkép (olaj, vászon) és a Szentháromság meUékoltárkép (olaj, vászon) restaurálása 1975-ben szintén megtörtént. Festő-restaurátorok: Mórotz László, Rády Ferenc (OMF) GCs-GK FELSÖÖRS, Dózsa tér 3. Prépostház Utcai homlokzatát és a mögötte levő szárnyat 1967-68-ban álb'totta helyre az OMF. 1975-1976-ban a déü szárnyat hozták rendbe, ahol a plébánia mellett a község' könyvtárat és a helytörténeti múzeumot helyezték el, udvarát rendezték és parkosították. Tervező építész: Erdei Ferenc (OMF). Statikus: Vándor András (OMF). Kerttervező: Örsi Károly (OMF). Kivitelező: OMF Székesfehérvári Építésvezetősége. Építtető: OMF. KT KESZTHELY, Bercsényi utca. Georgikon-major A XIX. századi, oktatáshoz is kapcsolódó épületek helyreállítási terve 1971-ben (volt magtár - most múzeum), illetve 1973-