Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)
Adattár - A magyar műemlékvédelem munkájának eredményei az egyes műemlékek tükrében
387. kép. Hegyeshalom, római katolikus templom. A restaurált fó'oltár A gótikus szentélyben és diadalíven későközépkori falfestéstöredékeket tártak fel. Restaurálásuk 1979-ben befejeződött. A hajóban feltárt korai romantikus gótizáló architektonikus falfestés nagyobb részét leragasztva visszatakarták, kb. 2 m 2 felületet a D-i oldalon bemutatva. Ugyancsak 1979-ben restaurálták a Mária tiszteletére szentelt oltárt, a templom legrégebbi faszobrászati emlékét. A Canonica Visitatiók már a XVII. században említik az oltárt, amely az idők folyamán több változtatáson esett át. Az építészeti tervnek megfelelően az oltár új helyre, keskeny, falazott stipesre került az átrendezett belső térben. A Madonna oltárképet új vászonra erősítették. Restaurálták a mellékoltár XVII. század végéről származó Mariahilf kegykép másolatát is. A templom helyreállítása a környezet kertészeti rendezésével zárult. Kutatók: Kozák Károly (OMF); munkatársak: Levárdy Ferenc, Bíró Katalin. Művészettörténész: Granasztóiné Győrffy Katalin. Tervező építész: Sedlmayr János (OMF). Statikus: Vándor András (OMF).- Kerttervező: Örsi Károly (OMF). Festőrestaurátor: Bálintffy Péter, Pintér Attüa (OMF). Faszobrász restaurátor: Győrffy Ádám (OMF). Kivitelező: OMF Soproni Építésvezetősége. Építtető: OMF. KK-KT-ÖK-GK-GCs HIDEGSÉG, Római katolikus templom Szt. Gergely és Szt. Ágoston barokk szobrait a XIX. század vége óta említik az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, eredetük ismeretlen. Helyreállításuk az Árpád-kori körtemplom restaurálásához kapcsolódott. A múlt századi felújítás rétegei alatt a leggondosabb feltárással sem lehetett az eredeti színezésből öszszefüggéstelén töredékeknél többet napvüágra hozni. A szobrokat Xylamon LX Hartenddel telítették, a hiányokat hásfával pótolták és pácolták. Néhány alapozó krétafolt, színtöredék utal csupán a szobrok hajdani festésére, amelyeket a tervezőépítész elképzelése szerint a rotundát a templomtesttel összekötő nyaktagban vannak kiállítva. A műtárgyakat saját hitelből az OMF Faszobrász restaurátor csoportja állította helyre. Restaurátorok: Boromissza Péter és ifj. Madarassy Walter. GCs MIHÁLYI, Korona utca 1. Ládonyi - Dőry kastély öt évig tartó építési munkával 1976-ban készült el a reneszánsz eredetű, barokkban többször bővített és romantikus átépítésben megmaradt kastély helyreállítása. A megyei tanácsi üdülő céljára készített dokumentációt programváltozás miatt menet közben módosítani kellett, ennek nyomán 50 fős megyei továbbképző központ létesült a kastélyban. A 2—4 ágyas szobákat a lehetőség szerint komforttal alakították ki, ezek mellett előadótermek klubszobák, konyhaüzem és ebédlő kapott helyet az épületben. Belső udvarának kertészeti kialakítása még 1976-ban, parkjának rekonstrukciója 1976 és 1979 között készült el. Külön ki kell emelni a Megyei Vízügyi szervek megértő közreműködését a kastélykerten át kanyargó és annak díszét képező Kis-Rába szabályozásánál, amellyel lehetővé tették a park különleges növényegyedeinek megmentését és a patak esztétikailag kifogástalan kialakítását. Kutató: Koppány Tibor (OMF). Tervező építész: Koppány Tibor (OMF). Statikus: Dr. Urbán István (OMF). Kerttervező: Kecskés Tibor (Lakóterv) - Örsi Károly (OMF). Kivitelező: OMF Soproni Építésvezetősége. Építtető: OMF - Győr-Sopron Megyei Tanács. KT-ÖK MOSONMAGYARÓVÁR, Lenin út 92. Lakóház A tekintélyes, egyemeletes manzárdtetős épület mai formáját 1800 körül nyerte. A kutatás négy korábbi periódust különböztetett meg, melyek közül az első XVII. századi. A finom periodizáció a további magyaróvári kutatások szempontjából lényeges: sikerült az itteni bélyeges téglák jó részét korhoz kötni. Művészettörténész: Lukács Zsuzsa (OMF), 1978. DF MOSONMAGYARÓVÁR, Lenin u. 94. Lakóház Az épület két korábbi, 16. századi lakóház egybeépítésével jött létre a következő század folyamán. 1715-ben J. J. Holtzer városbíró tulajdonába kerül, aki egységesíti, átépíti a terjes épületet. Megváltoznak a szintek, a kapualj fölé szép stukkóval díszített lépcsőházi előtér épül, erre sorolódnak az emeleti szobák. Ezzel az átalakítással egyidőben készült az a táblás elrendezésű, festett homlokzat is, amelyet töredékeiből Sedlmayr János rekonstruált. A homlokzat egy alsóausztriában, s Bécsben igen elterjedt díszítőrendszer ez ideig egyetlen hazai példája. Kutató: Lukács Zsuzsa (OMF) 1978-79. DF MOSONMAGYARÓVÁR, Lenin u. 101. Lakóház Az egykor egyemeletes középkori épületnek csak az utcára merőleges határfalai állanak. Ezek közét ma a XVIII. század első felében újjáépített, s lényegében azóta változatlan barokk lakóház tölti ki. Az 1976. évi kutatás a meglevő szép részletek így a szabályos lépcsőházi előtérre rendezett szobasor, az előtér stukkódísze, a ház számos, igen díszes barokk asztalosszerkezete regisztrálásán túl a kapualjtól balra eső üzlethelyiség feltárásra szorítkozott. Itt patikaedényekkel rakott polcokat ábrázoló architektonikus festést találtunk.. A levéltári kutatás alapján 1747-65 között működött a patika e házban. A lelet jelentőségét fokozza, hogy a kolostori patikákat megelőző korszak városi patíkái-