Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Zádor Anna: Dercsényi Dezső hetvenedik születésnapjára

városközpontokról, rezervátumokról és még több más, újonnan alakult összetett fogalomról. Régebben senkinek sem jutott eszébe ipari épületet műemléknek tekinteni, a népi építészet alkotásait műemlékként kezelni. Arról nem is szólva, hogy korábban csak az épület maga számított műemléknek. Ma, a környezetvédelem és a természetvédelem érzelmi és politikai töltetű kérdéseinek hangoztatásakor lehetetlen az épületet és környezetének-belsejének kérdéseit egymástól mereven elkülöníteni. Távol álljon tőlem, hogy mindezt a gazdagodást, bővülést Dercsényi Dezső egyéni érdemének minősítsem. Mindez világszerte bekövetkezett és e sokféle változás mindenütt egymással kölcsönhatásban alakult. De hogy a műemlékvédelem e bővült alakjában lényeges és nem perifériális kérdéssé váljék Magyarországon, hogy benne ne a fejlődés gátját, hanem pozitív értékű tudattartalmak hordozóját lássuk: ebben eléggé fel nem becsülhető érdeme van Dercsényi egyéniségének és működésének. Sajátos adottságai révén képes volt ellentétes, sőt ellenséges felfogással sikerrel szembeszállni, képes volt kis és minőségi tekintetben szerényebb műemlékeinket európai hírre és jelentőségre emelni, képes volt elérni, hogy elvi és anyagi nehézségek, olykor végzetesnek tűnő akadályok ellenére mindig életben tartsa a kérdést, megőrizze, sőt lehetőleg növelje a vonatkozó intézmény létét és rangját. Természetesen ezeket a nagy eredményeket nem érhette volna el, ha politikai és szakmai területen nem talált volna megértő támogatókra, a problémák iránt érzékeny segítőkre, akiknek közreműködése nélkül nem tartanánk ott, ahol tartunk. Mindezt a műemlékvédelem egyetemes fórumai mindenkor elismeréssel nyugtázták. De ehhez az első csatákat meg kellett nyerni, az első, téves eszméken alapuló ellenállást le kellett győzni. Ismeretes az az egykori hivatalos vélemény, amely dömperrel akarta leborotválni a várbeli polgárváros ostrom okozta romjait: ma ez egyik legkiemeltebb és a legtöbb erőfeszítést magának biztosító része fővárosunknak. Régebben majdnem szégyelltük falusi templomaink szerény tér- és formaalakítását, hiszen aligha állták volna ki a versenyt még a mi hazai emlékeinkkel sem. Ma ezek a műemlékvédelem kedvelt és hatásos teljesítményei közé tartoznak. Korábban is élt valaminő megegyezés a hazai és a környező országok műemlékvédelmi módszerei és elvei között, de ez inkább kollegiális összhangon, semmint tudományosan kidolgozott elveken nyugodott. Napjainkra mindez megváltozott, a követendő eljárás a legtöbb kérdésben kodifikálódott — ami persze azt is jelenti, hogy mindig felmerülnek új és megoldásra váró kérdések. Hogy a fejlődés ide vezetett, hogy a velencei Charta megszülethetett, hogy ennek előkészítésében, kidolgozásában a hazai szakemberek fontos szerepet játszhattak: nagymértékben Dercsényi Dezső diplomáciai tehetségének, szakmaibaráti kapcsolatainak, ellentéteket elsimító módszerének köszönhető. Az eredményeket alátámasztotta az a funkció is, amit Dercsényi nemzetközi intézményeknél betöltött. Az ICOMOS (International Council of Monuments and Sites) végrehajtó bizottságának 13 évig volt tagja és ennek révén nézetei, elgondolásai tág teret kaptak. Ugyancsak fontos és eredményes volt — elsősorban a hazai műemlékvédelem elismertetése szempontjából — az a tevékenység, amit mint a hamburgi FVS alapítvány műemléki Európa-díj szűkkörű zsűrijének tagjaként kifejtett. Meggyőződés és alapos tudás, megfontoltság és az elhivatottság mély tudata biztosította Dercsényinek azt az öntudatot, olykor fölényt, ami belőle áradt és nem mindenki számára volt vonzó. Pedig e magatartásnak sem önteltség, sem merev konokság nem volt az alapja. Inkább az a meggyőződés, hogy az ellenfelet vagy az ingadozót csak rendíthetetlen szilárdsággal lehet meggyőzni. Mint minden lépésénél, itt is az ügy érdekében, a kitűzött cél eléréséért dolgozott, nem az egyéni siker vezette. Ezt a tudományos felkészültségből, szakmai ügyszeretetből, jó tárgyaló készségből és még sokféle másból szövődő sikeres munkát nagymértékben támogatta Dercsényi Dezső gazdag publicisztikai tevékenysége. Vannak, akik lebecsülik ezt a munkát, sőt sajnálják, hogy elmélyült tudományos munka helyett annyi időt szentéit a publicisztikának. Kétségtelen azonban, hogy ezzel szolgálta legjobban, legsikeresebben a hazai műemlékek ügyét. Szellemesen, könnyedén, közérthetően ír, ügyesen rejti el szövegében a szóban forgó aktualitást, amit elkerülni vagy — ellenkezőleg - megvalósítani akarna. A műemlékvédelemnek nincs nálánál sikeresebb propagátora, épp mert soha sem tűnik propagandának, amit ír vagy mond. Ha hazai, elsősorban a fővárosi sajtóban közzétett írásaihoz hozzátesszük azt a gyorsan népszerűvé vált tevékenységet, amit a TV képernyője előtt nyújtott, akkor — a megnevezés használata nélkül — nyugodtan mondhatjuk, hogy kitalálta és alkalmazta a maga sajátos területére a közművelődés mód-