Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Román András: Az ICOMOS és a magyar műemlékvédelem 1975-1980

AZ ICOMOS ÍS A MAGYAR M Í IM U kV 'ÊDKLEM (1975-1980) Ismeretes', hogy a magyar műemlékvédelem kezdettől fogva résztvesz az ICOMOS

1 munkájában. Ennek legrangosabb bizonysága az 1972-ben Budapesten lebonyolított III. közgyűlés és kollokvium volt.

2 Tevékenységünk az 1975—80-as években is folyamatos volt, ha az 1972-eshez hasonló kiemelkedő eseményre nem is került sor. Ebben az időszakban az ICOMOS két kongresszust tartott, a IV-re a Német Szövetségi Köztársaságban, Rothenburg ob der Tauber-ban 1975-ben került sor, míg az 1978 évi V. közgyűlés és kollokvium színhelye a Szovjetunió, Moszkva és Szuzdal volt. A rothenburgi közgyűlés volt az első, amelyik fenyegető személyi kérdések közepette ült öszsze. Korábban ugyanis az ICOMOS vezetősége alig változott, három cikluson keresztül majdnem ugyanazok vezették az ICOMOS-t, akiket még 1965-ben Varsóban választottak meg. Az alapszabály értelmében most az a veszély fenyegetett, hogy szinte a teljes vezetőséget le kell váltani, mert negyedszerre már nem maradhatnak tagok. Hozzájárult a nehézségekhez az is, hogy Piero Gazzola, az ICOMOS köztiszteletben álló, népszerű elnöke, betegségére tekintettel lemondott tisztségéről. A teljes őrségváltás elkerülése céljából a vezetőség az alapszabály ideiglenes módosítását javasolta: további egy cikluson keresztül — kivételesen — a korábbi vezetőség egyharmada helyén maradhat. Ki kerüljön ebbe a harmadba, ki legyen az új elnök, s ha Raymond Lemaire, a belga főtitkár — ahogy ez hírlett — ki kövesse őt a főtitkári székben? Ilyen sok és súlyos személyi kérdésekkel az ICOMOS-nak eddig nem kellett szembe néznie. A kérdés súlyára való tekintettel az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság fontosnak tartotta, hogy olyan létszámú küldöttség képviselje,

3 ami a maximális szavazatszám leadását (15 szavazatot) lehetővé teszi. (Az ICOMOS alapszabálya módot ad arra, hogy a jelen levők, írásos felhatalmazással, a nemzeti bizottságok távollevő tagjait is képviseljék.) Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a titkos szavazás során sikerült Dercsényi Dezső helyét biztosítani azok között, akik negyedszerre is a végrehajtó bizottság tagjai maradtak. A közgyűlés elnöknek csakugyan Lemairet választotta, míg főtitkár az amerikai Ernest Allen Connally lett, minthogy posszibilis ellenjelöltet nem sikerült állítani, pedig Connally-vel szemben sokan bizalmatlanok voltak, s nem csupán a szocialista országokból. Mint a későbbiek során kiderült, ez a bizalmatlanság nem is volt teljesen alaptalan, mert az amerikai főtitkár soha nem tudta tisztét olyan színvonalon betölteni, mint azt korábban Lemaire-től megszoktuk. Nagy csata zajlott le egy látszólag lényegtelen kérdésben: felkerüljön-e a szavazólapra a perui Victor Pimentel Gurmendi. Ennek az adott nagy jelentőséget és okozta az ICOMOS történetének eddigi legnagyobb harcát, hogy ha Pimentel Gurmendi felkerül a szavazólapra, úgy mód nyílik a chilei jelölt kihúzására. Másfél évvel a fasiszta puccs után ennek különös politikai jelentősége volt. A finn Maia Kairamo vezetésével folytatott küzdelem teljes sikert hozott: Chile kibukott az ICOMOS vezetőségéből. A kongresszus kollokviuma a kisvárosok műemlékvédelmének kérdéseivel foglalkozott. Ehhez elsőrendű színhelyet biztosított Rothenburg, ez a csodás, egységes gótikus kisváros, amelynek nagy része sértetlenül vészelte át a háborút. (Az a városrész viszont, amelyik a bombázások során elpusztult, nem mindenben a korszerű elvek szerint épült újjá.) Szükségesnek tartottuk, hogy a kollokvium vitájában a magyar tapasztalatok is ismertetésre kerüljenek, ezért a kőszegi városrehabilitáció eredményeiről e sorok írója számolt be.

4 A rothenburgi kongresszuson merült fel első ízben az a javaslat, hogy a Velencei Kartát revízió alá kellene venni. Nem e beszámoló keretébe tartozik annak részletes elemzése, miért