Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Pusztai László: A magyar építészeti múzeum gyűjteményei 1973-1981

339. kép. lálos Gyula: Magyar Népi Művészetek Háza, részlet 1962 korunkra kissé anakronisztikus átmentését mu­tatják, ugyanakkor utalnak Tálosnak arra az ér­zékeny szelektálóképességére is, mely egyrészt az Iparművészeti Iskolán Thoroczkai W. Edétől tanult magyaros motívumok megőrzését- bizo­nyítja, másrészt, melyet a bécsi Wagner iskola és a Wiener Werkstätte internacionális nézőpontjá­ból is jelentős stílustörekvéseiből megőrzött és ideáltervein alkalmazott (339. kép). 1975-ben közel 1700 tervrajzzal gyarapodott a gyűjtemény, melynek túlnyomó része (1600 lap) Várnai Dezső és Szelle Kálmán hagyatéka. Jelentőségüket emeli, hogy mindketten a ma­gyar műemlékvédelem szolgálatában állottak, így a rajzok elsősorban műemléki vonatkozá­súak. Szelle Kálmán hagyatékában találhatók töb­bek között Szentendre műemlékeiről készített felmérések az 1920-as évek elejéről, melyeknek jelentőségét felesleges hangsúlyoznunk. A felszabadulás után Esztergomban és Vácott végzett műemléki munkáiról nagyszámú felmé­rés és tanulmányterv maradt, melyek közül a vá­ci Fő-tér házaihoz készített színezési vázlatok érdemelnek említést. Szelle fiatal korában Lass­ner Manó irodájában dolgozott. Ebből az időből fennmaradt néhány eredeti Lessner terv is, me­lyek kisebb lakóházakhoz készültek, valamint ezek inspirációjára utaló Szelle variáns egészíti ki a gyűjteményt. Várnai Dezső a két világháború közötti leg­jelentősebb és legkorszerűbb műemléki helyre­állításnak, az esztergominak volt építésvezetője. Tevékeny részvétele, s e téren való érdemei köz­ismertek. Később is, élete végéig a magyar mű­emlékvédelem ügyét szolgálta. Erről tanúskodik az anyagban található számos felmérés, rekonst­340. kép. Várnai Dezső: Terakotta oromdísz felmérési rajza, Buda várásatás 1950 rukciós vázlat, az évtizedek szorgalmával gyűj­tött kőfaragójelek dokumentumgyűjteménye. Tartalmaz a hagyaték még számos, a történeti Magyarország területére vonatkozó felmérési rajzanyagot is (Abauj—Tolna vm.) (340. kép). Ebben az évben került gyűjteményünkbe Dümmerling Ödön hagyatékából néhány Lech­ner Ödön és Czigler Győző tervrajz, amelyek Zala György szobrászművész Andrássy úti műtermé­hez, valamint a margitszigeti Gyógyszálló és a Zeneakadémia épületeihez készültek (341. kép). 341. kép. Lechner Ödön: Zala György szobrászművész műterem­házának terve

Next

/
Thumbnails
Contents