Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)
Elmélet - Horler Miklós: Műemlékhelyreállítási módszereink európai mérlegen
vitatták a franciaországi műemlék-helyreállításokat a Velencei Carta tükrében. Itt került sor egy olyanféle széleskörű vitára és értékelésre, mint amilyent a Magyar ICOMOS Nemzeti Bizottság máre egy évvel Velence után, 1965-ben megrendezett a Tudományos Akadémián. Természetesen nem állíthatjuk, hogy a francia műemlékvédelem érdeklődésének felpezsdülése a Velencei Carta iránt kizárólag a mi érdemünk, de hogy a népes francia delegáció magyarországi élményei és Bertrand Monnet felhívása ehhez komoly impulzust adott, azt francia barátaink sem tagadják. A több napos ankét vitaindító referátumát Michel Parent, a párizsi Chaillot-palotában működő műemléki kutató intézet (CRMH) igazgatója tartotta, akit a francia műemlékvédelem fő ideológusaként tisztelnek, és akit éppen ez évben választottak meg másodszor az ICOMOS elnökévé. Michel Parent nagy távlatú, filozofikus mélységű referátuma jóval túlment a francia műemlékvédelem saját problémáin, és lényegében az egész európai műemlékvédelem elméleti problémáját vázolta fel széles társadalmi és kulturális horizontba ágyazva 28 Fejtegetési kétszeresen is figyelemre méltóak számunkra: egyrészt mint a műemlékvédelem világszervezete vezetőjének árnyalt dialektikával megfogalmazott elméleti iránymutatásai, melyek több ponton is alátámasztják a saját felfogásunkat, másrészt közvetlenül azért is, mert benne a számtalan francia példa mellett egyetlen külföldiként a budai Várnegyed házai szerepelnek. A Velencei Carta szövegét elemezve, rámutat annak mindennapi értelmezésében rejlő nehézségeire, melyekről kimutatja, hogy azok nemcsak a szöveg egyetemességre törekvő tömörségében és annak szemantikai problémáiban rejlenek, hanem végelemzésben a műemlék-helyreállítás ismeretelméleti megközelítésének alapvető nehézségeiben. A válasz erre az ismeretelméleti bizonytalanságra jól ismert — mondja — s ez mindenféle elmélet elvetése, a ,,minden eset egyedi megoldást kíván" jelszava és az empirizmus. Ezzel szemben rámutat arra, hogy a teória-ellenesség maga is egyfajta ál-teória, s végül is mindenki — tudatosan vagy öntudatlanul — egy csomó történeti, társadalmi, politikai és filozófiai eszme által befolyásolt, amely a szavaktól a tettekig, mindenben akaratlanul is kifejezésre jut. A szellem és a kéz szüntelen kapcsolatán keresztül az „egyedi esetek" alakítják a tudást, a szakértelmet, s ez az akkumulálódott tudás rendeződik elméletté. A műemlék-helyreállítás elméletét és gyakorlatát a kettő egymásra-vetítésével lehet megvilágítani. A történeti és esztétikai szempontok küzdelmeit és ellentmondásait a tér és idő dimenzióinak összefüggéseiben vizsgálja és magyarázza. A hagyományos történeti és esztétikai értelmezéssel szemben a műemlék térbeli és időbeli értelmezéséből indul ki, figyelmeztetve arra a „bizonytalansági tényezőre", amely Heisenberg óta a természettudományokban is befolyásolja a tudományos igazság megismerésére irányuló törekvéseinket, s amelyhez hasonló bizonytalansággal kell számolni a műemlék-helyreállítás ismeretelméleti megközelítésénél is. Fejtegetéseit ennek megfelelően két fő gondolatkör köré csoportosítja, amelyet „az idő áttetszősége" (transparence de la durée) és „a formák áttetszősége" (transparence des formes) néven definiál. Az előbbi röviden annyit jelent, hogy a műemlék időbeliségéből következően az idő dimenziójának leolvashatósága éppúgy hozzátartozik egyéniségéhez és értékéhez, mint a formák, amelyek bizonyos történelmi korok hordozói. Ahogy az ember egyéniségének elválaszthatatlan része a kora, melyet az egyéniség lényeges elemeként fogadunk el, éppúgy a műemlék életkora s az idők folyamán keletkezett „ráncai" a korrózió nyomai olyan egyéni vonások, melyeknek nem eltörlése, megfiatalítása, hanem konzerválása a feladat. Az idő áttetszőségéhez azonban hozzátartozik a formák áttetszősége is, amelyek az idő folyamatában akkumulálódtak a műemlékben. A több korszakon keresztül kialakult, összetett épületek különböző korokban keletkezett és különböző jellegű formai elemei rendkívül különböző értékűek és jelentőségűek. Michel Parent világosan megfogalmazza, hogy az „idő áttetszősége" annyit jelent, hogy a több periódusból összetett műemlékeken számolni kell az egymást követő korok egyidejű megjelenésével. A „hitelesség" egymást követő korszakok „hitelességét" jelenti, amely bátor és megfontolt döntéseket kíván, s ezek nyomán olyan összkép kialakítása felé vezeti a restaurálást, amely esetleg sohasem létezett. Ezzel kapcsolatban figyelmeztet arra, hogy az esztétikai élmények nagymértékben függvényei az adott társadalmi-kulturális körülményeknek. A különböző rétegeknek egymásravetülései nem csupán esztétikai rendszerek alapján ítélendők meg, hanem az egyes építészeti, szobrászati, festészeti alkotóelemek természete, szerkezete, for-