Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Elmélet - Horler Miklós: Műemlékhelyreállítási módszereink európai mérlegen

a fribourgi egyetem tanára tartott 1979-ben a Carl Friedrich von Siemens alapítvány symposiumán München-Nymphenburgban.

21 Az előadás a hitelesség kérdésével foglalkozik, a műemlék-helyreállítások területén és számos történeti példán keresztül fejtegeti : hogyan értelmezték a hitelesség fogalmát a műemlékvédelem történetének különböző korszakaiban, s miként lehet erről vélekedni napjainkban. Schmid professzor rendkívül gazdag gondolatsort felvázoló, meditativ jellegű előadásának elvi alapállása lényegében Walter Frodléhoz áll közel, amennyiben a műemléket inkább zárt műalkotásként tekinti, annak klasszikus értelemben vett esztétikai egységét tartja meghatározó jelentőségűnek, a történeti szubsztanciát — hasonlóképpen kissé Ruskin-i szellemben — lehetőleg sértetlenül kívánná megtartani és a mai kor beavatkozásait, hozzátételeit legfeljebb szükséges rosszként fogadja el. Ez, a műemléket lezárt és befejezett esztétikai és történeti szubsztanciaként értékelő felfogás, a tárgyat tér és idő dinamikus összefüggéseiből kiragadva, nem képes feloldani az ebből következő ellentmondásokat, s így végkonklúzióként csak Josef Zemp 1907-ben megfogalmazott véleményét tudja felmutatni, mely szerint, aki a restaurátor felelősségét fel tudja mérni, az szükségképpen aggályok és kétségek között gyötrődik és megbánva azt is, amit korábban helyesnek tartott, nehéz órákban arra a végeredményre jut, hogy a legjobb restaurálások azok voltak, amelyek meg sem történtek. Az előadás minket magyarokat, közelebbről érintő részében ismét a budai Várnegyed homlokzatain bemutatott középkori töredékek kérdését veti fel, keményen megfogalmazott kritikájában olyan következtetések útvesztőjébe tévedve, melyek az egész problémát a műemlékvédelem szakterületén kívülre sodorják. Kiindulásul itt is — mint Walter Frodlnál — az a kissé eltúlzottan általánosító megállapítás szolgál, hogy e példák mögött egy olyan módszertani koncepció rejlik, amelynek legfőbb célja a műemlék egész történetét egyidejűleg bemutatni és ennek érdekében kínos tudományos precizitással minden kis korábbi részletet felszínre hozva a külső megjelenésben érvényre juttatni. Ezenközben szem elől tévesztődik az értékek hierarchiája, a műalkotás abszolút rangja és specifikus művészi értéke, és a műemlék élményét fájdalmasan befolyásoló, hibrid megoldások jönnek létre. Ez azonban csak a kritika egyik, és már ismert oldala, amelyre az előbbiekben már részletesen reflektáltam, rámutatva az abban rejlő általánosítások tévedéseire, felfogásunk valódi, müvészetés történelem-szemléletünkben rejlő gyökereire, bizonyítva, hogy mi sem áll távolabb tőlünk, mint egyoldalú tudományoskodó akribiával értelmetlen preparátumokká degradálni műemlékeinket. Ami azonban súlyosabb — és bennünket sokkal érzékenyebben érintő — az Schmid profeszszornak az a következtetése, hogy ezek a megoldások nem csupán tudományoskodó igyekezetből fakadnak, hanem bizonyos hangsúlyok tudatos kiemelésének vagy háttérbe szorításának szándékából, amely mögött az évszázados török és Habsburg elnyomás alól felszabadult magyarság nemzeti múltjának, az Árpádok, Anjouk és Corvin Mátyás korának megjelenítése rejlik. Ehhez a megállapításhoz a következő megjegyzést fűzi: ,,A politikai előjelű műemlékvédelem azonban elkerülhetetlenül a manipuláció gyanújának teszi ki magát. Kezdődik ez annak megválogatásával, amit védeni, feltárni és hozzáférhetővé tenni kell, illetve amit ezzel szemben elhanyagolni és feláldozni szabad. Amögött az anyagi áldozat és kitartó igyekezet mögött, amellyel például Csehszlovákiában a Nagymorva birodalom régészetileg megragadható nyomai után kutatnak, az a szándék rejlik, hogy egy heterogén modern államhatalom egy jelentős múltra való hivatkozással igazolást és belső összefüggést szerezzen." 22 Nem lehet itt feladatom csehszlovák barátaink munkáját védeni vagy magyarázni, de azt hiszem az idézetből elég világosan kitűnik, hogy Schmid professzor a magyar műemlékvédelmet olyan vélt vagy valódi törekvésekkel hozza kapcsolatba, amelyek a történelem meghamisítását és a történelmi emlékekkel való manipulációt próbálják nacionalista, soviniszta törekvések szolgálatába állítani. Hogy a magyar Műemlékvédelem milyen érzelmektől indíttatva „válogatja meg" a védendő, feltárandó és bemutatandó értékeket, arra úgy gondolom frappáns választ ad az a tény, hogy a legkorábbi árpádkori királyi székhely, az esztergomi vár 1934-ben megkezdett restaurálásának folytatására máig sem került sor, míg az elmúlt harminc év alatt a Magyarország területén fennmaradt úgyszólván valamennyi, török hódoltság korából származó épületet gondosan feltártuk és restauráltuk, s ezek a magyar műemlékállomány megbecsült részét képezik, annak ellenére, hogy középkori és renaissance kultúránk tár-