Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Kissné Nagypál Judit: Sopron városfalairól

fel az államalapítás kori magyarok az ispánsági vár védelmi rendszerének kiépítéséhez. Építőtechnikájuk kezdetleges, kőépítésben kevéssé voltak járatosak. A római városfalat támfalnak használták fel, melynek belső oldalához támaszkodó — sűrű gerendaváz-szerkezettel erősített földsánccal vették magukat körül. A dombszerűen kiképzett sánc a vár belső oldaláról a római fal irányában enyhe ívben emelkedett. Legmagasabb pontján palánk takarta a védőket az ellenségtől. E mesterséges dombtetőről aránylag hirtelen visszabukva támaszkodott a sánc a római falkoronának. E romos, változó magasságú falkoronát annak belső síkjához alkalmazkodó, keskenyebb apró köves falazattal egészítették-magasították. Ez „hullámtörő" módján kissé a sáncra borulva (98. kép) akadályozta a meredekebb lejtésű föld megcsúszását. (A palánk védelme mögött kialakított figyelő szint a római városfalat kísérő egykori külső járdánál kb. 8 m-rel magasabban lehetett.) Csak az ispáni vár építésekor szűnt meg a IV. század elejétől működő s a népvándorlás korában átépítve továbbélő római kori északi városbejárat. Ekkor a bejáratot ettől alig pár méterrel keletebbre - alighanem a mai Várostorony helyére — tették át. Sopront 1277-ben IV. László király szabad város rangjára emelte. Ezt követően királyi adományok, kiváltságok, kedvezmények segítették Sopron korszerű védelmének kiépítését, és szigorú rendeletekkel, kedvezmények megvonásával és egyéb szankci(Vkkal szorították a várost és polgárait az építés befejezésére, később a falak karbantartására. A háromszoros falgyűrűvel, vizesárokkal kialakított középkori védőinű építésekor hatalmas anyag-, munka- és időmegtakarítást jelentett az elődök örökségének leihasználása, továbbfejlesztése. Az eddig elmondottakból már kitűnik, hogy az ispánsági vár is ugyanazon a 13 hektárnyi területen fejlődött, mint amelyet az I. század elején alapított Scarabantiából a III. század végén védőfallal vettek körül. A római falgyűrű jelentős méretű — több helyen 6 m-es falkoronamagasságot elérő — maradványai nyilvánvalóan determinálták a középkori város kialakulásának helyét és kiterjedését is. Hogy milyen meglevő adottságokkal számolhatott a város az új védelem kiépítésének megkezdésekor (tehát mintegy ezer évvel a római városfalak építése után !), azt ma már, az eddigi feltárások, Összefüggések ismeretében felvázolhatjuk. A XIII. század közepére a római fal külső lábazatát, járdáját 3 m vastag omladékréteg borította. Az ebből kiemelkedő falazat kváderes burkolókövei is lepusztultak. A falmag azonban — tetején a X. századi kiegyenlítő ráfalazással, belső oldalának támaszkodó földsánccal szilárdan állt. E maradványok felhasználásával épült ki a középkori védelem tervezett háromszoros falgyűrűjének 97. kép. Az északi római városkapu maradványának feltárt részlete 98. kép. A sáncra boruló „hullámtörő" Sil