Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Általános jellegű tanulmányok - Entz Géza: A műemléki helyreállítások tudományos előkészítése és dokumentálása

Mindez a történeti érzék és a történeti tudat addig nem ismert, hatalmas gazdagodását, az emberi és nemzeti múlt fokozott megbecsülését vonta maga után. A tudományos és művészeti közvélemény ilyen alakulása és változása magától értetődően ráterelte a figyelmet a múlt tudományos és művé­szeti értékeire. Megindul ezek megismerésének, összegyűjtésének, értékelésének folyamata, s ugyan­akkor megszólal megóvásuk, megmentésük igénye, mégpedig nem egyes kiválasztottak érdekében, hanem társadalmi szükségszerűségként. Múzeu­mok és műemlékvédelem így egy tőről fakadtak és egy irányba: a polgári közművelődés felé mu­tattak . Az elmondottak talán érzékeltették, hogy a mű­emlékvédelem miért éppen a XIX. század életében gyökerezik, abban a korszakban, amikor a törté­neti érzék új kiteljesedése addig soha nem tapasztalt új távlatokat nyitott, s elemi erővel tört fel az emberiség és az egyes nemzetek múltja szellemi és tárgyi emlékei iránti érdeklődés. Hiba volna azt hinni, hogy a múlt század előtti korokból hiányzott a történeti érzék, csak különböző időkben külön­böző tartalma volt. Alakulása az 1800-as években érte el azt a szintet, amelyből kisarjadhatott a műemlékvédelem gondolata és gyakorlata. Az is természetes viszont, hogy ez utóbbiak is idővel változtak, méghozzá elég iényegbevágóan. A törté­neti érték felfedezése rögtön felvetette az eredetiség 393. kéj). Kőszeg, a vár nyugati szárnyának emeleti folyosója, kérdését is. Hiszen világos, hogy ha egy műalkotás­nak felismertük történeti dokumentum-voltát, annak megmentése vagy megóvása eredeti álla­potára irányul. Mivel azonban a műemlékek jelen­tős része éppen a fentebb kifejtettek szerint leg­többször számos átalakuláson ment át, már a mű­emlékvédelem kezdeti korszakában is felmerült az eredeti állapot megismerésének igénye. Ez pedig kutatást kívánt. A kutatás tehát egyidős a meg­óvást és védelmet megvalósító tervezési és kivi­teli tevékenységgel. A XIX. század az eredetiséget először úgy értelmezte, hogy az kizárólag a mű­emlék legelső állapotát jelenti. Ennek megfelelően a kutatás is ezt a legelső, legősibb állapotot igyeke­zett felderíteni. így nemcsak elhanyagolta a ké­sőbbi változtatásokat, hanem azokkal szemben ellenségesen lépett fel. A történetiséget számára csupán az első periódus képviselte. Ennek két következménye lett. A műemlékvédelem kezdeti munkáinak áldozatul estek a későbbi korok módo­sításai, hozzátételei. Ezeket vagy megsemmisítet­ték, vagy eltüntették a legelső, tehát egyedül eredetinek tartott állapot lehető legteljesebb ér­vényre juttatása érdekében. A műemlékeket meg­tisztították, innen származik ennek az eljárásnak pur izmus elnevezése. Mivel azonban az esetek túlnyomó részében a művészi alkotáson átalakí­tások történtek, ezek a legelső állapot számos részét, gyakran nagyon fontos szerkezeti és formai megoldásokat eltüntettek, sőt elpusztítottak. A pu­rista kutatás így nagyon sokszor alig valamit, vagy éppen semmit sem talált. Az eredeti állapotot tehát nem a valóság, hanem a képzelet alapján állította helyre. A purista helyreállító képzeletét a tudás támogatta. A helyreállítást ugyanis alapos tanul­mányok előzték meg, amelyek az illető korszak szerkezeteire és formáira általában terjedtek ki. Minthogy a XIX. századi műemlékvédő meg volt győződve arról, hogy a romanika vagy gótika építészetének minden csínját-bínját ismeri, sőt az egykori mestereknél sokkal jobban, mert a fel­lendült kutatások az akkori helyi mesterek helyi tudásával szemben jóval szélesebb távlatú és na­gyobb mennyiségű szerkezeti és formai elemek birtokába juttatták, a kérdéses épület töredékes vagy hiányzó részeit a vonatkozó korszak általános anyagából merített szerkezetekkel és formákkal pótolta. Az eredetiséget tehát elsősorban a szer­kezetben és formában látta, de azt sem konkrét helyi, hanem általános stílus szerinti megjelenésé­ben. Az anyag eredetiségét pedig teljesen figyelmen kívül hagyta, olyannyira, hogy az idők folyamán természetszerűen megkopott, töredezett, hiányos eredeti részleteket, felületeket kiváltotta, és többé vagy kevésbé hű, újonnan készített másolatokkal cserélte fel. Ez az eljárás természetesen gyakran azt eredményezte, hogy a kicserélt ócska töredékek elvesztek. A XIX. századi helyreállítás ugyanis a legősibb állapotot úgy akarja visszaadni, amint hajdani elkészülte pillanatában, tehát vadonatúján meg-

Next

/
Thumbnails
Contents