Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Dávid Ferenc – Schőnerné Pusztai Ilona: A soproni Pozsonyi út 3. sz. ház kutatása és helyreállítása

153. kép. Az udvari homlokzat részlete: a XIV. századi „lépcsőzetes motívum" déli sarka 154. kép. Az udvari homlokzat részlete: a XIV. századi „lépcsőzetes motívum" ablaka s a későgótikus ablak Valószínű korai jellegzetesség, e lépcsőzetes rendszer kialakításának kezdetéhez tartoznak azok a formák, amelyek vájt jellegűek: a főhomlokzat középső ablakának felső vízszintes zárása, az oldalhomlokzat hasonló zárása, s ugyanitt a harmadik lépcső felső, íves kialakítása. Ugyancsak korai az oldalhomlokzati ablakoknál a harmadik lépcső szárainak megoldása is: a két, különböző szögű, közvetítő tag nélkül összekapcsolódó rézsű közelebb áll ahhoz a korai kiképzéshez, amikor a kis nyílásokat egyetlen, a teljes falvastagságot áttörő rézsűs kávával látták el, mint a későbbi lépcsős nyíláscsoportok precízebb szerkezetéhez. Ezeknél minden lépcsőzethez önálló áthidaló járul, s az egyes lépcsők valóban lépcsők: alaprajzban, metszetben is egymás után következő, derékszög metszetű rétegek. A másutt feltárt nyíláscsoportok mindegyikénél megtaláltuk vagy kikövetkeztethetjük a legbelső lépcsőt: a többnyire egy kőből faragott kis csúcsíves ablakkeretet. A Pozsonyi úton ez hiányzott, az ablak kerete is a faburkolat része volt. A szoba délkeleti sarkában, a kőalapozás mélységében aquamanile formájú, mázas cserépedény került elő, három kosfejes kiöntővel. Az álló helyzetben talált edény a XIII. század második feléből származik —, mint ezt feltárója, Gömöri János megállapította.

12 2. A földszintes ház második periódusában a faburkolatot elbontották. A korábbi ablakok elfalazása után újabb, nagyobb, álló téglány alakú nyílásokat készítettek, ezek közül csak egy került elő az oldalhomlokzat közepe táján. Az új ablak valószínűleg fából készült kerete a homlokzati síkban volt már, belül ehhez széles, falazott, rézsűs káva járult, amelyet felül nem boltozattal, hanem vízszintesen fektetett rövid gerendákkal hidaltak át (156. kép). A kávákban egy sor keskeny, beépített gerendácskát tártunk fel, ezekre egykor deszkaburkolatot szegethettek. A szoba falait ugyanakkor vakolták s meszelték. A mennyezet a későbbivel megegyező magasságú famennyezet lehetett, nyomát épp ezért nem találhattuk meg. 3. A XV. század közepén házunk a már említett módon oltáralapítványok birtokába kerül, s beneficium ház egészen 1778-ig. E korszak építéstörténetének ismertetése előtt néhány szót kell szólnunk e kevéssé ismert fogalomról. A XIV. század második felétől kezdve püspöki egyházainkban, a városi plébániatemplomokban s a kisebb kápolnákban nő az oltárok száma. A különböző testületek s magánszemélyek adományaiból felépülő oltárok fennmaradásáról és karbantartásáról alapítóik oly módon gondoskodnak, hogy az oltárnak jelentős tőkét adományoznak, s később ebből biztosítják az oltár karbantartását. Az oltáralapítások többnyire egyben misealapít-