Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Tanulmányok - Szanyi József: Műemlékvédelem a budai várnegyedben

MŰEMLÉKVÉDELEM A BUDAI VÁRNEGYEDBEN Talán az időszerű események Budapest közelmúlt centenáriuma, a magyar műemlékvédelem 100 éves évfordulója, a Budapesti Műemléki Felügyelőség 15 éves fennállása - is indokolják, hogy számot adjunk országunk, népünk egyik legjelentősebb műemlékegyütteséről. — A fővárosi műemlékvédelemnek másfél évtizedre kiterjedt rövid szakasza is figyelemre méltó eredményekről tanúskodik, ezen túlmenően európai vonatkozásban is elismeréssel méltatják a várnegyed befejezéséhez közeledő rekonstrukcióját. Erről információnk legteljesebb igazolását szerezhettük be a Vár falai között 1972-ben lezajlott ICOMOS közgyűlés nemzetközi szakembereitől is. A műemlékvédelemről általában Korunkban minden kulturális értéket képviselő alkotást vagy művet kritikai elemzés mellett igyekszünk megtartani, és ha kell, törvényes védelmet élvezve, megbecsülésre érdemesítünk. A múlt tudományos felfedezéseinek és művészeti alkotásainak összessége alkotja a kulturális örökségünket. Ez az örökség tükrözi elődeink politikai és társadalmi küzdelmeit, hagyományait. Társadalmunk magára vállalja a nemzet anyagi és szellemi örökségének védelmét, és a legnagyobb tisztelettel kezeli azokat az alkotásokat, amelyek mai kultúránkat gazdagítják. Ha tradicionális értékeink tiszteletben tartásáról szólunk, akkor ezen nemcsak az objektumok helyreállítását értjük még a szorosan vett műemlékvédelem esetében sem —, hanem azt a célt is, amely tulajdonképpen ennek társadalmi életünkben betöltött szerepét és jelentőségét szolgálja. Az ügy gyakorlati jelentősége mellett amely a műemlékvédelmi tevékenység szakszerűségét hivatott biztosítani — az elméleti módszerek is számottevőek, és társadalmi tudatformáló és ízlésfejlesztő esztétikai nevelő hatásuk sem elhanyagolható. A műemlékvédelmet tehát úgy értelmezhetjük, hogy egyrészt a védelem tárgyára - általában építészeti emlékek védelmére irányuló gyakorlati tevékenység, másrészt pedig tudatos benne az, hogy társadalmi tudat formáló hatása van. Gyakorlati célja az, hogy az emlékeket anyagi valódiságukban eredeti formában és állapotban fenntartsuk, és ezzel egyidejűleg biztosítható az is, hogy jelentéstartalmuk érvényesüljön a társadalmi tudatban. Abban, hogy műemlékvédelmünk eredményessé válhatott, két fontos tényezőt kell megemlítenünk: a törvényességet és társadalmi átalakulásunk folytán a tulajdonviszonyok jellegében bekövetkezett gyökeres változást. Az 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendelet megjelenése volt az előfeltétel ahhoz, hogy társadalmunkban közüggyé, társadalmi jelentőségű fontos kérdéssé válhatott a műemlékvédelem. A tulajdonviszonyok változásai pedig abban jelentenek segítséget, hogy az épületek zömmel állami tulajdonba kerültek, és így a magántulajdon kötöttségei nem akadályozhatják a tervszerűséget igénylő műemlékvédelmi feladataink teljesítését. A társadalmi átalakulás következménye az is, hogy oktatási és kulturális téren is döntő változás következett be. Műemlékvédelmünkről pedig beigazolódott, hogy a szocialista kultúrpolitika célkitűzéseit tartozik szolgálni, és egyben olyan tevékenység, amely a védett építmények megóvását, fennmaradását és megfelelő hasznosítását hivatott biztosítani. Mai társadalmunk elveiből következik az is, hogy tradicionális értékeinknek éppoly hűséges őrzői kívánunk lenni, mint amilyen érzékenyen igyekszünk korszerűt és újat alkotni. A tudományos megismerés mérhetetlenül dinamikus fejlődése csakúgy, mint az emberi élet alapjainak gyors változásai — a múlt gyakorlati tapasztalataiban gyökereznek, annak évezredes tanulságaiból csíráznak. Nem véletlen tehát az a jelenség, hogy manapság a tudományos technikai forradalom korában milliók és milliók szellemi és érzelmi kapcsolatává és érdeklődésévé vált a műemlékvédelem. Rájöttünk, hogy az emberi képzelet nem építhet fel biztos jövőt másként, mint a múlt és jelen elemeiből. Az átütő erejű fantázia sem boldogulhat a letűnt korok megfigyelése és tapasztalata nélkül. A múlt elméleti síkon összegezett eredményei és értékei a gyakorlatba tevődnek át. A múlt és jelen egyidejűsége a történelmi folyamat ábrázolásában