Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Jelentések - Román András: Az ICOMOS III. közgyűlése és kollokviuma

Szépvölgyi Zoltán üdvözlő szavai után dr. Szabó János az építésügyi és városfejlesztési tárca nevében szólt. Hangsúlyozta, hogy a műemlékek figyelembevétele nélkül nincs tervszerű városfejlesztés, hogy a műemlékek ápolása és tisztelete fontos szerepet játszik az ifjúság, a ma és a holnap generációjának nevelésében. ,,A műemlékvédelemre fordított minden forint és minden szellemi erő többszörösen megtérül a jövőben" emelte ki felszólalása befejezéseként. Ezt követte az előző közgyűlés elnökének, Grafton hercegnek üdvözlőbeszéde, aki egyben javaslatot tett a III. közgyűlés elnökére, dr. Dercsényi Dezső és három alelnökére: J. Aryee, J. R. Dalibard és R. Hotke (Ghana, Kanada és Hollandia képviselői) személyében. Az egyhangúlag megválasztott elnök elfoglalva helyét, hangsúlyozta a Magyar ICOMOS Bizottság

3 felelősségtudatát a kongresszus megrendezésében, egyben reményét fejezte ki, hogy vendégeink megismerkedhetnek a magyar műemlékvédelem eredményeivel. Szünet után Piero Gazzola, az ICOMOS elnöke szólalt fel elsőnek. Meleg szavakkal emlékezett meg a kongresszus előkészítő munkáiról, s röviden vázolta a III. közgyűlés és kollokvium, tágabb értelemben pedig az ICOMOS feladatait. Az ICOMOS két kongresszus közötti tevékenységéről Raymond Lemaire főtitkár számolt be. Megelégedéssel beszélt arról, hogy a II. közgyűlésen célul megjelölt feladatok megvalósultak, s arról is, hogy elkészült Párizsban, a Maraisnegyedben, a szervezet új székháza. Beszámolt az ICOMOS publikácié)s tevékenységéről, a Monumentumról és a magyar kezdeményezésre meginduló Bulletinről. Ismertette az ICOMOS pénzügyi ellátottságát, az egyes nemzetek résztvállalását, köztük Magyarországét is, amely jelentős összeggel járult hozzá a kongresszus megrendezéséhez. Örömmel konstatálta, hogy a krakkói 24 és az oxfordi 32 nemzeti bizottsággal szemben már 39 országban működik az ICOMOS hivatalos szerve. Szólt a három év alatt tartott kollokviumokról, az ICOMOS szakmai bizottságainak működéséről, valamint az ICOMOS és más szervezetek együttműködéséről. Beszámolójának második felében az ICOMOS jelenlegi lényegesebb feladatait sorolta fel a főtitkár, nagy teret szentelve köztük a pillanatnyilag legfontosabbnak: a párizsi, most szervezés alatt álló nemzetközi dokumentációs központ problémái n ak. A közgyűlés első napjának délutáni programját Maurice Berrynek, az ICOMOS pénztárosának beszámolója nyitotta meg. Ezt követően kijelölték a közgyűlés és kollokvium különböző bizottságait, elfogadták a következő évek programtervezetét és költségvetését. Másnap került sor a bizottságok jelentéseinek beterjesztéseire és — titkos szavazással az ICOMOS új vezetőségének megválasztására (389. kép). Ennek eredményeként közel egyhangúlag a következő tisztikar került megválasztásra: Elnök: P. Gazzola (Olaszország); alelnökeik: G. Alomar (Spanyolország); R. Garvey (Egyesült Allamok); V. Ivanov (Szovjetunió); a konzultatív bizottság elnöke: S. Lorentz (Lengyelország), főtitkár: R. Lemaire (Belgium), pénztáros: M. Berry (Franciaország). A végrehajtó bizottság tagjai: W. Bornheim gen. Schilling (NSZK); Dercsényi Dezső (Magyarország); Grafton herceg (Egyesült Királyság); R. Hotke (Hollandia); M. Kairamo (Finnország); B. B. Lal (India); R. Marquez de la Plata (Chile); G. Mokhtar (Egyiptom); V. Novotny (Csehszlovákia); R. B. Nunoo (Ghana); A. A. Schmid (Svájc); M. Sekino (Japán); J. Villagran Garcia (Mexikó); I. Zdravkovié (Jugoszlávia). A végrehajtó) bizottság ugyané nap délutánján megtartott ülésén kooptálta tagjai közé a következőket: J. R. Dalibard (Kanada); G. de Angelis d'Ossat (Olaszország); C. Erder (Törökország); G. Tripp (Ausztria). Ez alkalommal döntés született arról is, hogy az 1975-ben esedékes IV. közgyűlés és kollokvium rendezési jogát a Német Szövetségi Köztársaság kapja. 1972. június 29-én a kongresszus a kollokviummal folytatódott. Az elnöki tisztet itt dr. Entz Géza látta el. Piero Gazzola, az ICOMOS elnöke, rövid bevezető előadásában a téma felvetésének fontosságát motiválta. Szembeszállt azzal a nézettel, hogy a műemlékvédelem — abból eredően, hogy figyelme javát a múlt értékeire fordítja haladásellenes lenne, félne az újtól vagy konzervatívan gondolkodna. ,,Ellenkezőleg — hangsúlyozta —, nagyon örülünk, hogy most alkalmunk nyílik világosan és egyértelműen bizonyítani, hogy teljes mértékben az élet felé fordulunk, és hisszük, hogy lehetőségünk van a mai kor kultúrájának nagyon határozott igénylésére." A kollokvium főreferátumát Horler Miklós tartotta ,,A modern építészet beilleszkedése történelmi környezetbe" címmel. Nagy sikert aratott előadásában a kérdés elméleti alapjait és összefüggéseit boncolgatta, míg a történeti és gyakorlati példák felsorolását a korreferátumokra hagyta. Bevezetőül rámutatott, hogy a modern építészet és a történelmi környezet kapcsolata a műemlékvédelemnek nem csupán technikai, hanem alapvető elméleti problémája. Nem kevesebbről van szó, mint a múlt és jelen kapcsolatának és az emberi környezet alakításának elméleti kérdéseiről. Rövid történeti áttekintésében kimutatta, hogy a XIX. században két szélsőséges álláspont alakult ki: az egyik bizonyos öncélúságot követett a műemlékek védelmében, a szépséget az igazsággal állította szembe, a hitelességgel alig törődött. A másik nézet a civilizáció és technika védelmének jelszavával közömbösen szemlélte a múlt történelmi emlékeinek pusztulását, a műemlékeket legfeljebb néhány megtűrt rezervátum falai között szerette volna látni. Tisztelettel emlékezett meg Georg Gottfried Dehióról, aki már 1905-ben leszögezte e szélsőséges nézetek cáfolataként: „Építészeti alkotásokat nem lehet elszigetelni, azok nem múzeumi tárgyak. Régi környezetbe épülő új házaknál egyáltalán nem az a fontos, hogy megőriz-