Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Tanulmányok - Borsos Béla: A magyar műemlékvédelem hivatala és gyűjteményei az 1881. évi törvény megjelenésétől Henszlmann haláláig (1888)

második emeleten voltak. Egy lakásról volt szó tulajdonképpen, amely nem különbözött semmiben a kor reprezentatív nagypolgári igényeinek kielégítésére épült más hasonlóktól. Az udvar felől széles, oszlopok által hordozott „terasse" volt, amely az oldalszárny irányában keskeny függőfolyosóba ment át. Az udvari traktusban elhelyezett kényelmes lépcsőházból két előszoba nyílott. Az egyik egy közepes méretű utcai szobába vezetett. À másikból három, világos, nyugati fekvésű utcai szoba és egy igen nagy, de rosszul világított udvari szoba nyílott. Külön bejárat vezetett az oldalszárnyban levő, ugyancsak hatalmas méretű udvari szobába. E mellett volt a konyha, fürdőszoba és a keskeny hosszú cselédszoba, amely egyben a bérlemény hetedik szobája volt. Az iratok között megtalált terv szerint az egyik előszoba amely egyben függetleníthető megközelítést is adott és három utcai szoba szolgált a bizottság céljaira. A középső nagy helyiség volt a „levéltár". Ebben voltak a gyűjtemény egyes részei, a könyvtár, a tervtár és az irattár elhelyezve. Belőle nyílott egy igen keskeny szoba Geduly titkár számára és egy nagyobb Henszlmann részére. Ez a hivatalos célra szolgáló lakásrész kétfelé vágta az alapterület nagyobbik részét elfoglaló és Henszlmann használatára megmaradó magánlakást. A két nagy udvari szoba közvetlen kapcsolatban volt a niellékhely iségekI. kép. A Műemlékek Országos bizottsága egykori (1883-tól) hivatala (jelenleg VIII., Vas u. 10.) kel, egy közepes méretű utcai szoba és előszoba csak a nagy teraszról voltak megközelíthetők. Egyébként a nagy teraszra a terv megjegyzi, hogy „szükség esetén a bizottság rendelkezésére áll". Ha tárgyilagosak akarunk maradni, meg kell állapítanunk, bizony ez az alapelrendezés kényelmetlen és erőltetett volt, s hogy ebben a korban Henszlmannon kívül talán egyetlen egy egyetemi tanár vagy nagypolgár sem elégedett volna meg hasonlóan toldozott-foldozott és társadalmi helyzetéhez mérve igénytelen lakással. A költözködés valószínűleg május első napjaiban történt. A költözködéssel kapcsolatban nem sokat teketóriáztak. A lakást kifestették, a padlót beeresztették. A Zerge utcai hivata^ bútorait egyelőre nem szaporították. Csupán az előszobai nagy kanapét rongálták meg az előző évtized ügyfelei, hogy azt alaposan és nem kis költségen meg kellett újítani.

u A bizottság „hivatalos iratainak, rajzainak és bútorzatának a Vas utcza 10. számú házban kibérelt új helyiségbe lett átszállítását" „Neuhauser Marcus 716 számú közszolga" potom 25 forintért egy nap alatt elintézte.

10 A bizottság ülései továbbra is a Tudományos Akadémia új épületében az „archaeológiai bizottság termében" voltak.

11 A bizottsági teremnek gyertyával, papírral, irónnal, apróságokkal való ellátásáért az obligát 20 forintot továbbra is megszavazzák minden karácsony előtt Richling Ferencz akadémiai kapus számára. Annál kevésbé veszik jónéven, amikor még 1880-ban az akadémia elnöke, gr. Lónyay Menyhért az „ülések alkalmából fűtés-világítás, felkefélés és beeresztés, bútorrongálás, folyosómosás- és -tisztítás czímén felszámított költségekről szóló jegyzéket" megküldi.

12 Ez a kicsinyesség az Akadémia részéről valóban nem kelthetett jó szájízt akkor, amidőn — mint föntebb láttuk a műemléki bizottság számára szolgáló költségekből rendszeres támogatást tartottak vissza az archaeológiai bizottság kiadványaira.

13 Az Akadémia igényében rejlő túlzó és barátságtalan gesztust Trefort miniszter sem helyeselte, mert rövidesen intézkedett, és értesítette a bizottságot, hogy a költségfelszámítási igényt a jövőben tekintsék tárgytalannak.

11 Az új hivatalos helyiségek már a költözködés időpontjában sem voltak elég tágasak a „11 év óta felszaporodott levéltár" elhelyezésére. A „levéltár"-on az ekkor még együttesen kezelt gyűjteményeket kell értenünk ! Ezért a miniszter a hivatalos helyiségek kivételét utólagosan jóváhagyó leiratában felkéri a bizottságot, „hogy a folyton szaporodó levéltárnak valamely nyilvános épületben leendő elhelyezésére vonatkozó kérdést alkalmilag tárgyalni s véleményét előterjeszteni szíveskedjék". Semmi sincs tehát új a nap alatt ! Érdekes, hogy a Henszlmann haláláig eltelt öt év során az iratanyagban nyomát sem találjuk a kérdés újabb tárgyalásának.

15 A véglegesítéssel kapcsolatban a bizottság elkészítteti Klassolm Antal vésnökkel „az új pecsétnyomót és dombornyomó vasat."

16