Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Tanulmányok - Hokkyné Sallay Marianne: A mecseknádasdi Szent István-templom falképei

A MECSEKNÁDASDI SZENT ISTVÁN-TEMPLOM FALKÉPEI A mecseknádasdi kis középkori templom diadalívének nyugati falát valamikor teljes egészében falképek borították. Ezek sajnos, csak részben és meglehetősen hiányos állapotban maradtak fenn, illetve kerültek elő a későbbi vakolat és mészrétegek alól (1. a 198. képet). A feltárt freskó egymástól kerettel elválasztott képekből áll (202. kép). A diadalív északi oldalán az alsó sávban két allé) szent figuráját találjuk, arcuk és atributumaik ma már kivehetetlenek. A bal oldali férfialak lábán páncél, fején korona(?) van, kezében valószínűleg kardot tartott. A másik hosszú köpenyes figuráról nem tudni, hogy férfi vagy női szent. Fölötte négyalakos képet láthatunk. A képmező jobb oldalán koronás, aureolás köpenybe burkolt nő áll, bal kezében kis kosarat tart. Vele szemben térdeplő szakállas férfi, imára kulcsolt kézzel. Az aureolás férfi szőrből készült ruhát visel, derekán övvel és nagy galléros, hosszú köpenyt. A kettőjük között térdeplő aureolás kisgyerek bal kezében mondatszalagot tart. A három figura felett az áldó Krisztus mellképe, amint kitekint a felhők közül. A következő kép kardot tartó figurát ábrázolt, ennek felső része azonban elpusztult, és a megmaradt részlet is igen töredékes állapotban van. A fenti három képen kívül csak a diadalív déli oldalán találunk figurális töredékeket (203. kép). Egy repülő és mondatszalagot tartó angyal, egy kis angyalfej és egy harmadik angyal szárnya és fejének körvonalai kerültek napvilágra. A kép középső része elpusztult. Csak sejteni lehet, hogy itt egykor valamilyen architektonikus ábrázolás volt: az előkerült csekély részlet alapján valószínűleg magas trónus, esetleg baldaehinnal. A diadalív többi falképe elpusztult, csupán az alapvakolatot, illetve részben festéknyomokat sikerült feltárni a kutatás során. Az előkerült freskók alapján egységes ikonográfiái programról nem beszélhetünk. Mivel a templom védőszentje a középkorban Szent László volt, feltételezhető, hogy a képek valamelyikén őt ábrázolták- Azonosítani azonban nem lehet. Gondolhatunk a diadalív északi oldalán talált kardos, koronás alakra, vagy a diadalív feletti, szintén kardot tartó töredékes figurára. Az angyalokat ábrázoló kép ikonográfiái megfejtése is csak hipotézis. Valószínűleg a trónuson ülő és angyalokkal körülvett Madonnát festette meg a középkori festő. Ez a képtípus a XIV XV. században igen gyakori, és így elképzelhető, hogy itt is megvolt. A legépebben feltárt képen az áldó Krisztust látjuk. Az alatta álló, illetve térdeplő figurák azonosítása csak részben egyértelmű. Az álló kosarat tartó női alak és a térdeplő kisgyerek véleményünk szerint összetartozik: Szent Dorottya és a Kis Jézus.

1 Dorottya történetét a Legenda Aurea őrizte meg. Ennek a műalkotásokon egyik leggyakrabban megjelenő epizódja az a részlet, amikor Dorottya — miközben kivégezni viszik találkozik Theofillal, az írástudóval. Theofil gúnyosan azt mondja neki: ,,Ha a paradicsomba érsz, küldjél nekem virágot és gyümölcsöt." Dorottya bizalommal válaszolja: ,,Igy lesz." A legenda szerint közvetlenül lefejezése előtt Dorottya Istenhez imádkozott, és megjelent neki egy angyal kezében a paradicsomi almákkal és rózsákkal. E történet alapján Dorottya egyik legelterjedtebb ábrázolási módja, hogy fején virágkoronával, kezében kosarat tartva egy angyalkával vagy magával a Kis Jézussal — mint Mecseknádasdon is — jelenik meg. A Szent Dorottya ábrázolások e típusának általunk ismert legkorábbi példái a XIV. sz. végére, a XV. sz. elejére tehetők. A kép negyedik személye, a szőrruhás térdeplő férfi csak Keresztelő Szent János lehet. Ilyen öltözetben egyedül őt ábrázolják, attribútumai (a bárány vagy a zászló) hiányoznak ugyan, de ezek el is pusztulhattak a későbbi átvakolások következtében. A mecseknádasdi falképek datálását két úton próbáljuk megközelíteni. A képtípusok alapján amennyiben meghatározásaink helyesek legkorábban a XIV. sz. utolsó negyedére gondolhatunk. A stíluskritikai vizsgálat alá látszik támasztani a feltevést. A Dorottya-kép nyúlánk alakjai, a keskeny, hosszú kezek, az a tény, hogy a ruharedőzet alatt már sejteni lehet a testet, Dorottya Anjou-liliomos koronája erre a korra mutatnak. Az ún. „Madonna angyalokkal" képen már bizonyos előbbrehaladást veszünk észre.