Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Tanulmányok - H. Vladár Ágnes: A zalaszentmihályfai r.k. templom helyreállítása

154/e. A templom helyreállítás előtti állapota közül a nyugati csaknem teljesen épen került elő, csupán záradékát kellett javítani. Ennek alapján történt a középső kiegészítése — fele volt ép — és a harmadik rekonstruálása is. Ezt a barokk ablakok készítésekor nagyrészt szétroncsolták. A szerkezetében új (de nyomvonalát, szintmagas­ságát tekintve középkori) födém helyét a keleti toronyfalban levő gerendafészkek jelölték meg. Ily módon a templomhajó hosszfalainak mintegy 80 cm-rel való megemelése és a korábban elpusz­tult szentély felőli oromzat felfalazása vált szük­ségessé. A kazettás famennyezet az új tetőszerkezet gerendáira van felfüggesztve, statikailag mérete­zett laposvas elemekkel. Alsó része gyalult, sötétre pácolt, a kazettákat képező hálós osztást adó palló­váz világos színű fenyőfa, dörzsölt felülettel. A mennyezet az emeleti karzat ívén túl is folytatódik, azonos magasságban, szintjét egy korábban már említett adat, a toronyban levő egykori födém gerendáinak felfekvését biztosító padka adta meg. A hajó mintásán rakott padozata a kazettás mennyezet vetülete, színezésében pedig annak negatív ja: a hosszirányú szélesebb osztások három,

Next

/
Thumbnails
Contents