Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

TANULMÁNYOK - Horler Miklós: A Velencei Carta alkalmazása a magyar műemlékhelyreállítási gyakorlatban

mindarról, amit feltámasztani már úgysem lehet többé, s ezzel szemben fokozott jelentőséget tulajdonítson a megmaradt értékeknek, feltétlenül ragaszkodjék azok anyagi eredetiségéhez és hitelességéhez, emellett pedig minél többet igyekezzék felszínre hozni a korábbi évszázadok eltemetett, eltakart töredékes értékeiből s azokat korszerű módszerekkel a kultúra közkincsévé tenni. Természetesen nem állíthatjuk, hogy Magyarországot a második világháború hatásai teljesen érintetlenül hagyták, és a műemlékek helyreállításának módszerei teljesen töretlenül fejlődtek ez idő alatt. Azt azonban mondhatjuk, hogy a fejlődés ellentmondásai, s azok kapcsán kialakuló szakmai viták során nem jelentkeztek szélsőséges álláspontok, s a magyar műemlékvédelem alapvető célkitűzései tekintetében csakhamar kikristályosodott az egységes álláspont. Ügy is mondhatnánk, hogy a magyar műemlékvédelmet, amely legalább a veszteségek elviselésében már meglehetős történelmi tapasztalatokkal rendelkezett, a második világháború hatásai nem rendítették meg alapjaiban, s így a romok eltakarításával hamarosan rátalált az Athénből Velencébe vezető útra. Az elmondottaknak tulajdonítható tehát, hogy a Velencei Carta megjelenése Magyarországon élénk visszhangra talált. Röviddel elfogadása után megjelent első magyar nyelvű fordítása a szaksajtóban, s ezzel széles körben ismertté vált és termékeny szakmai eszmecserék indítója lett.

2 Egy évre rá a Magyar Tudományos Akadémia önálló ankétot szentelt annak, hogy a magyar műemlékvédelem addigi útját összevesse a Velencei Carta koncepciójával, és levonja ebből a szükséges tanulságokat. Ennek nyomán az Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottsága megvitatta a magyar műemlékvédelem gyakorlatában alkalmazandó irányelvek tervezetét, amelyek röviddel ezután nyomtatásban is napvilágot láttak/

1 E néhány dolog megemlítésével csupán utalni kívántunk arra a hatásra, amelyet a Carta elméleti síkon gyakorolt a magyar mííemlékvédelemre. Tanulmányunk célja azonban ez alkalommal az, hogy keresztmetszetet adjunk arról a gyakorlatról, amely Magyarországon a műemlékek konzerválása és restaurálása terén folyik, és ezen keresztül bemutassuk a magyar műemlékvédelem sajátos problémáit, néhol újszerű, útkereső megoldási kísérleteit, s bennük a Velencei Carta által képviselt felfogás iránti őszinte elkötelezettségét. Hangsúlyozzuk, hogy célunk ez alkalommal nem visszatekintő beszámoló egy időszak eredményeiről, hanem módszertani felfogásunk bemutatása, s így a jellemző példák kiválasztása ezt a célt szolgálja. A könnyebb áttekintés végett mondanivalónkat néhány olyan főbb módszertani probléma köré csoportosítjuk, amelyek a magyar műemlékvédelemben leggyakrabban jelentkeznek, s amelyekkel a Velencei Carta egy-egy pontja is külön foglalkozik. FELHASZNÁLÁS Mivel a műemlékek mint építészeti alkotások - mindig valamely kor igényeinek, gyakorlati és eszmei funkckóinak kielégítésére jöttek létre, igen fontos elvi kérdés, hogy azokat ne csupán formai megjelenésük, hanem belső funkcionális és strukturális összefüggéseikkel együtt értékeljük. Ennek kétoldali következményei vannak. Egyrészt védelmük során mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne csupán homlokzati architektúrájukat, esztétikai értékeiket őrizzük meg, hanem azokat a funkcionális, szerkezeti és anyagi értékeket is, amelyek koruk és történelmi fejlődésük kifejezői. Másrészről viszont kívánatos, hogy a műemlékek, amelyek ma is élő történelmi települések elemeiként maradtak fenn, továbbra is megmaradjanak élő sejtekként. Az egyre rohamosabban fejlődő települések nem képesek holt múzeumi tárgyak nagy számát befogadni, s így azok előbbutóbb az élet akadályozóivá válnak, hacsak nem tudjuk őket mai élettel megtöltve a fejlődésbe szervesen beilleszteni. E kétoldalú kötelességünket fejezi ki a Velencei Carta 5. pontja a következőképpen: ,,La conservation des monuments est toujours favorisée par l'affectation de ceux-ci à une fonction utile à la, société; une telle affectation est donc souhaitable mais elle ne peut altérer l'ordonnance ou le décor des édifices. C'est dans ces limites qu'il faut concevoir et que l'on peut autoriser les aménagements exigés par l'évolution des usages et des coutumes." (Art. 5.)* A műemlékek különböző fajtái közül a lakóházak felhasználása, pontosabban: korszerűsítése jelenti a legtöbb problémát, annál is inkább, mert műemlékeink 28%-a lakóház. Elvi álláspontunk ezzel kapcsolatban az, hogy a lakóházak tartós megőrzése csak úgy lehetséges, ha azokat a modern élet számára alkalmassá tudjuk tenni. Ennek érdekében pedig igényes, értékes lakásokat kell bennük kialakítani, mert csak így biztosítható, hogy olyanok lakják, akik műemléki értéküket megbecsülik, és ehhez méltó gondossággal használják. E követelményt viszont a műemlék belső strukturális értékeinek védelmével összeegyeztetni csak úgy lehet, ha a korszerűsítést kellő szakértelemmel hajtjuk végre. Építészettörténeti tudással párosult építészi invenció szükséges ahhoz, hogy a kétféle szempontot jól össze lehessen egyeztetni, s a tervezés során az építészre kell bízni annak eldöntését, hogy az épületben hány és milyen korszerű lakás alakítható ki. A régi lakóházak egyes részei vagy sokszor egész lakóházak is alkalmatlannak bizonyulnak arra, hogy jó lakásokat alakítsunk ki bennük a műemléki értékek sérelme nélkül. Ilyenkor ismét